Index – Kultúr – Scherer Péter: Nagyon durva, hogy nincs ott ember, és ez így mászkál

általa megosztva admin
Kategória:



Aki eddig nem tudta volna, hogy Scherer Péter miért Pepe, ez mindjárt a beszélgetés elején kiderül. Ahogyan majd az is, hogy jellegzetes hangjára mindenki felkapja a fejét, pedig egykor azt mondták neki, hogy ezzel az orgánummal nem sokáig marad a pályán. Az ilyen jóslatok persze csak akkor mesélhetők jól, ha azoknak éppen az ellenkezője történik – Scherer Péter esetében is.

Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész a Sunday Brunch asztalánál előbb a fővárosi közlekedésről mesél hosszan, a beszélgetésre is rollerrel érkezett. Mesél arról, hogy szerinte úgy lehetne orvosolni a fővárosi közlekedés gondjait, egészen pontosan a körúti biciklisáv kontra autós közlekedés problémáját, ha 

  • télen megszűnne a kerékpársáv,
  • és épülnének rendes P+R parkolók.

A kerékpározásról órákon keresztül tudna értekezni, látszik, együtt él és lélegzik a témával. Mert ő ilyen lelkes típus.

Így lett az egyik legkedveltebb színész

Nagyképűség lenne azt mondani, hogy nem szerettem volna bekerülni a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a világ legboldogabb embere lettem volna, ha felvesznek

– mondja Scherer Péter, aki persze boldog volt már akkor is, és saját tehetségének köszönheti, hogy ma az ország egyik legismertebb és legkeresettebb színésze.

Az, hogy anno előbb mérnök lett, sokat jelentett neki és a családjának, és ennek köszönheti műegyetemi barátait is, akikre – ha életének kereke úgy fordulna, hogy a színházak bezárnának, télire amúgy a brutális energiaárak miatt sok teátrum lakatot is tesz az ajtajára, film pedig nem forogna – mindig számíthat.

Így lett törzsvendég

Azt is megtudjuk, hogy Scherer Péter hogyan talált rá kedvenc fővárosi éttermére, ahol olaszok dolgoznak, és akik mit sem tudtak arról, hogy hozzájuk időről időre betért, visszatért. A színművész szerint ez így van jól, hiszen ő tényleg azért jár oda, mert megfogta a mediterrán konyha ízvilága. 

Európa déli országait amúgy is kedveli, és az étterem tulajdonosai csak idővel jöttek rá, hogy a vendégük Scherer Péter. 

Scherer Péter mesél arról is,  hogy már régóta játszik egy színdarabban, amely éppen egy tanóra hosszúságú. Kai Hensel Klamm háborúja című előadása egy tanár és egy osztály különös háborújának története, iskolákra fejlesztett színházi műfaj, amely a diákokat az osztálytermekben szembesíti korosztályos problémáikkal és azokkal a kihívásokkal, amelyekkel a gyerekek a mindennapi iskolai élet során találkozhatnak.

Mesél arról is, hogy alapítványt hoztak létre, hogy gyermekének iskolájából ne menjenek el a legjobb tanárok. Scherer Péter ugyanis szülőként látja ezt a problémát, de hátteréről már nem sokat tud, mert számára felfoghatatlan összeg az, amikor ezermilliárd forintok röpködnek az oktatással kapcsolatban.

Azt mondja, hogy a gyerekek jövője szívügy, és ezt mindenkinek így kellene gondolnia. A színművész amúgy nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni, tanítani. Fontosnak tartja a fiatalokkal való találkozást.

Nem vagyok egy forradalmár

Amúgy nem könnyen szólal meg társadalmi ügyekben. Mint mondja, nagy irigységgel és tisztelettel nézi azokat, akik ezt csinálják, de ő valahogyan másképp fogalmazza meg véleményét. Beszélgetéseken, humorral, előadásokon keresztül: 

Nem vagyok egy forradalmár.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül történtekre is azt mondja, fogalma sincs arról arról, hogy az egyetemen mi volt az a probléma, ami miatt át kellett alakítani.

Én ehhez nem értek. De az, hogy létrejött egy olyan kuratórium, amibe a régi vezetésből egyetlen embert sem hívtak be, az szerintem nem oké.

Az őszi évadban, vasárnaponként az Index olvasóinak a már két ismerős műsorvezető, Puskás-Dallos Bogi és Csiby Gergely köszönti a Sunday Brunch nézőit. A Zsiráf Buda asztalánál beszélgetnek vendégeikkel a hétvégéhez illő könnyed vagy éppen nagyon is komoly témákról és történetekről.

Ha valaki lemaradt volna az előző heti adásról, amelyben Puskás-Dallos Bogi vendége egy világhírű magyar topmodell, Vanessa Axente, az most ide kattintva megnézheti.

  (Borítókép: Scherer Péter. Fotó:  Németh Kata / Index)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.