hírek

A legtöbb beszámoló felemás következtetést vont le az ENSZ 26. klímakonferenciájáról, sikerült néhány lépést tenni előre, de a várakozásoktól elmaradt a csúcstalálkozó eredménye. Ön hogyan értékeli a vállalásokat?

Az a kérdés, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres. Én inkább a kritikusok közé tartozom, igaz, a várakozásaim sem voltak olyan ambiciózusak, mint amit néhányan megfogalmaztak. Kiemelek két pozitívumot és egy negatívumot. Az egyik pozitívum, hogy megállapodás született az Egyesült Államok és Kína delegációi között, bár a két nagyhatalom sok kérdésben továbbra is egymásnak feszül, de folytatják a klímatárgyalásokat. Ez azért fontos, mert kiemelték a kérdést a ?ki is a világ ura? nagy nemzetközi politikai vetélkedésből, másrészt az Egyesült Államok és Kína ? a két legnagyobb kibocsátó ? nélkül érdemi előrehaladás nem történhet. Szintén biztató, hogy létrejött az erdőkoalíció: a több mint száz aláíró szándéka szerint 2030-tól csak annyi fát termelnek ki, amennyit telepítenek. Csendben kérdezem, miért kell ezzel 2030-ig várni? Ami a rossz hírek közé sorolandó, hogy nem született megállapodás a fosszilis energiahordozók támogatásának leépítéséről. Ha az a szándék, hogy a megújuló energiaforrások teret nyerjenek, akkor nehéz lesz úgy ezt a célt elérni, hogy a szennyezőket, például a szén- és olajipart továbbra is komoly támogatásban részesítjük. Ezeket a támogatásokat minél hamarabb le kellene építeni és átcsoportosítani a megújuló energiaforrásokra.

Nagy visszhangja volt a konferencia közben annak, hogy a résztvevők négyszáz különgéppel érkeztek Glasgowba. Ön honvédségi géppel utazott, miközben például a szlovák köztársasági elnök, Zuzana Čaputová menetrendszerinti járatot választott. A repülés az egyik legszennyezőbb közlekedési forma, nem lett volna jobb üzenete az ön részéről is menetrendszerinti járattal utazni?

A kéthetes konferencia teljes szén-dioxid-kibocsátását, nemcsak az oda-és visszautazásokét, hanem az ott tartózkodásokét is egybeszámítva, Kína két perc alatt bocsájtja ki. Ez megmutatja a felvetett kérdés komolyságát.

A csúcstalálkozón többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy évtizedek óta a klímakatasztrófa elkerülésének huszonnegyedik órájáról beszélünk, ami így hiteltelen és egyértelmű cselekvésre van szükség. Nincs megfelelő politikai szándék, vagy túl erős a szennyező nagyvállalatok lobbiereje ahhoz, hogy többségbe kerüljön a cselekvés a beszéddel szemben?

Ahhoz, hogy leépítsék a fosszilis energiatermelés állami támogatásait, politikai döntésre van szükség. Ez politikai szándék és politikai bátorság kérdése. Ugyanakkor valóban komoly érdekcsoportok vannak, különösen az olajipar rendelkezik erős támogatókkal. A fosszilis ágazatokban hatalmas összegeket fordítottak beruházásokra, nyilván nem akarják, hogy ezek veszendőbe menjenek. Az is szempont, hogy egyelőre nincs megfelelő tudományos és műszaki megoldás arra, hogy a felesleges szél- és napenergiát környezetbarát módon, olcsón és hosszútávon hogyan tudjuk tárolni. Ahhoz, hogy folyamatos legyen a szolgáltatás, kellenek alaperőművek, ezek biztosítják az egyenletes energiaellátást a lakosság és a vállalatok számára. Az alaperőmű lehet fosszilis vagy atom. A vízerőműveket a világ jelentős részén ma már nem tudják alaperőműként használni, mert a lecsökkent csapadékmennyiség következtében nem képesek folyamatosan előállítani azt a mennyiségű áramot, amire tervezték őket. Ha a fosszilisből kivesszük a két legszennyezőbbet, a szenet és az olajat, akkor marad a gáz, ami kevésbé szennyező és marad az atomenergia.

Erős viták vannak arról, hogy mennyiben tekinthetjük tiszta energiaforrásnak az atomenergiát, például, ha az elhasznált fűtőelemekre gondolunk.

A Nemzetközi Energiaügynökség véleményével értek egyet, több alkalommal leírták, hogy a párizsi klímacélok atomenergia használata nélkül nem érhetők el. Amit ön említett, az fontos kérdés: az atomenergia használatánál az első, a második és a harmadik legfontosabb dolog a biztonság. Jogosak az elhasznált fűtőanyag elhelyezésére vonatkozó kérdések is. A paksi atomerőművet az egyik legbiztonságosabbnak tartják Európában: bízzunk a negyven éve, generációról generációra halmozódó tudásban, amivel egy új erőművet is kellő biztonsággal üzemeltethetünk.

Hol tart Magyarország?

2050-re klímasemlegességet vállaltunk, akár már 2026-tól leállhat a szénalapú energiatermelés Magyarországon, hol tartunk a megvalósításban?

A kormány az energiastratégiában világossá tette, hogy bővíteni akarja az atomerőművi és a naperőművi kapacitást, valamint velünk marad a gázüzemű energiatermelés. Egy szénerőművünk van, ez a Mátrai: a kapacitáspótlástól és az előkészítéstől függően reményeink szerint már 2025-ben, de legkésőbb 2030-ban befejeződik a szénalapú energiatermelés Magyarországon. A Mátrai helyére gázerőmű, napelempark és hulladékégető épül. Ebből a háromból ugyanannyi, vagy még több energiát állíthatunk elő, mint a mostani szénüzemű erőműben, sokkal környezetbarátabb módon. Ha megtörténik az átállás, ezzel az egyetlen lépéssel viszonylag közel kerülünk az 55 százalékos kibocsátáscsökkentési célhoz. Az 1990-es szinthez képest 32 százalékkal csökkentettük a kibocsátásunkat, miközben 6 olyan uniós tagállam is van, ahol növekedett a kibocsátás, és 11 olyan tagállamot is láthatunk, amelyek kisebb mértékben csökkentették a kibocsátásukat nálunk. Ebben a tekintetben az Európai Unió élmezőnyében vagyunk. Ha tágabban nézzük, a világon 21 olyan ország van ? Magyarország ezek közé tartozik ? amely 1990-hez képest úgy csökkentette az emisszióját, hogy közben nőtt a GDP-je. Még szűkebb a kör, ha azt is megnézzük, hogy hány olyan ország van ezek közül, ahol mindeközben az erdőterületek nagysága is nőtt, köztük is ott vagyunk. Az előállított áramunk 70 százaléka már most szén-dioxid-mentes, ennek kétharmadát az atomenergia, egyharmadát a megújuló energiaforrások biztosítják. Paks 2 megépülésével és a naperőművi kapacitás tervek szerinti növelésével 2030-ra az áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz. Könnyebb lenne eljutni a párizsi célokig, ha más országok is itt tartanának.

A KSH adatai szerint 1990-ben 73 225 ezer tonna volt a bruttó szén-dioxid kibocsátásunk. 2019-re lecsökkent 49 080 ezer tonnára, de a 2013-as 43 590 ezer tonnához képest ez emelkedés. Biztos, hogy jó úton járunk?

A közlekedés kibocsátása Magyarországon nagyobb ütemben növekedett, mint az uniós átlag. Ennek jelentős részét az átmenő forgalom teszi ki. A tömegközlekedésben a dízel járművek cseréje elektromosra valamelyest csökkenti a kibocsátást, de nagy kérdés, hogy mi történik az árufuvarozással: a kamionos szállítás egy részét a vasútra kell terelni, az elektromos meghajtású kamionok hatótávolságának növelése azonban egyelőre komoly kihívás. Az előbb felsoroltakon kívül egyéb fenntarthatósági kérdésekkel is kell foglalkoznunk: Magyarország abban a sajátos helyzetben van, hogy egyszerre kell védműveket építeni a 8-10 évenként levonuló rekordárvizek miatt, ugyanakkor védekezni kell az egyre gyakoribb aszályokkal szemben. Az elmúlt kétszáz évben több mint négyezer kilométernyi védmű épült, ezeket karban kell tartani, meg kell erősíteni, a növekvő árvízszinthez kell igazítani. A Vásárhelyi-terv összes tározója a Tisza mentén még nem épült meg, de óriási összegbe kerül, hogy a folyó vízszintjét egy méterrel csökkenteni tudjuk árvíz idején.

A Homokhátságra vonatkozóan kértem a vízügytől egy összegzést a vízpótlás állásáról. A Homokhátság négy részre van felosztva, más-más geológiai sajátosságokkal és vízpótlási megoldásokkal. Ha a mostani ütem szerint haladunk, és továbbra is rendelkezésre állnak a források ? ami legalább 200 milliárd forintot jelent ? akkor öt év múlva a Homokhátság vízpótlását befejezettnek tekinthetjük. Fontos előrelépés a biodiverzitásban, hogy a szomszédos országokkal összefogva létrehoztuk a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumot, ez csaknem egymillió hektárt érint. A hulladékgyűjtés- és kezelés szabályainak megváltoztatása után, a PET-palackok, alumínium dobozok és üvegek betétdíjassá válásával a környezeti terhelés csökkenni fog. Ezzel a körforgásos gazdaság kiépítése felé is teszünk egy lépést, hogy a hulladék ne szemét, hanem újrahasznosítható nyersanyag legyen. Az erdősítésről született már döntés, 22 százalékról 27 százalékra növeljük az erdővel borított területek arányát. Bőven van még tennivaló, de ezek jó programok.

Ahogy említette, a Mátrai Erőmű átalakításával és a naperőművi kapacitás bővítésével a köztes, 2030-as cél elérésének közelébe kerülünk. Nem lenne érdemes további vállalásokat tenni 2030-as céldátummal, hogy 2030 és 2050 között arányosabb terhet jelentsen elérni a klímasemlegességet? Gondolok itt például arra, hogy Glasgowban nem csatlakoztunk a metánkibocsátás csökkentéséről szóló egyezményhez.

A metán sokkal károsabb, mint a szén-dioxid, a csökkentése helyes és kívánatos cél. Ami a vállalásokat illeti: a G20-országok ? mi ennek az Európai Unió tagjaként részesei vagyunk ? felelnek a világ károsanyag-kibocsátásának 80 százalékáért. Az EU a világ kibocsátásának körülbelül 9 százalékáért felelős. Uniós szinten megfogalmazhatunk ambiciózusabb célokat, növelhetjük akár az 55 százalékos vállalást is, de ha Kína és az Egyesült Államok nem hajt végre hasonló vállalásokat, akkor globális szinten láthatatlan lesz az EU teljesítménye. Ráadásul a forrásátcsoportosítás versenyképességromlást hozhat, ebben a pillanatban a nagyhatalmi játéktérbe kerül a kérdés. Párizs óta azon az állásponton vagyok, hogy a G20-ak körében minél hamarabb érdemi megállapodást kell tető alá hozni, írtam is a G20-ak vezetőinek egy levelet, amiben ezt javasoltam. Ha a G20-ak megállapodnak, akkor a gazdasági versenyképességre vonatkozó aggályok nem érvényesülnek, mert mindenki ugyanazokat a szabályokat, határidőket és csökkentési célokat fogadná el. Ezután a G20-on kívüli országoknak sem lenne más választása, mint követni a technológiai váltást. Csendben tegyük hozzá: Magyarország a világ kibocsátásának 0,13 százalékáért felel, mi rohanhatunk előre és vállalhatunk ambiciózusabb célokat, de jó, ha tisztában vagyunk a saját lehetőségeinkkel és korlátainkkal.

Felelősséghárításnak tűnik arra hivatkozni, hogy kicsik vagyunk, ezért feltesszük a kezünket és várjuk a G20-akat.

Nem mondtam, hogy tegyük fel a kezünket, de eddig is többet tettünk, mint a legnagyobb kibocsátók. Ha mindenki azon az úton járt volna és ott tartana, ahol mi vagyunk, akkor most nem arról beszélgetnénk, hogy hogyan kellene ambíciót emelni. Miért ne csinálhatta volna meg más is azt, amit mi? Ne forduljunk magunk felé önváddal, nem tettük fel a kezünket eddig sem, ezután sem fogjuk. Tesszük a dolgunkat, de a lehetőségeink arra, hogy a globális célt elérjük, meglehetősen korlátozottak a méretünknél és a kibocsátásunknál fogva, és ez nem önfelmentés. Nézzük az érem másik oldalát. Azért is biztatok mindenkit a további munkára, mert aki új technológiákat és jó gyakorlatot honosít meg, az piacképes tudással rendelkezik. A közeljövőben erre egyre nagyobb lesz a kereslet. Nemcsak az életfeltételek szempontjából, hanem a piaci pozíció megszerzése miatt is érdemes ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.

A kormány a megújulók közül hangsúlyosan a napenergiára koncentrál. Nem kellene nagyobb teret adni a szélenergia használatának is?

Lehetséges felvetés, de két dolgot érdemes megfontolni a szélenergiával kapcsolatban. Az elavult szélerőmű-lapátokat nem lehet újrahasznosítani, elássák őket. Ezt környezetbarát megoldásnak a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni. A napenergiánál pedig már kísérleti fázisban van egy új fejlesztés, amivel az épületek üvegfelületeit is hasznosíthatjuk. Ezzel a nagy üvegfelülettel rendelkező épületek, például irodaházak mini erőművekké válhatnak, nyáron hűtési, télen fűtési energiát termelve. Ez komoly lépés abba az irányba, hogy ne kelljen új beruházásként naperőműveket telepíteni, elvonva akár a mezőgazdaságtól a területeket. Ahogy korábban említettem, a hosszútávú tárolás azonban még megoldatlan.

Ha már épületek, Magyarország ingatlanállományának jelentős része energetikai szempontból elavult, nem lenne szükség egy komplex, nagy volumenű, az energiahatékonyságot szem előtt tartó ingatlanfelújítási programra?

Az épületek szigetelése helyes irány, de vannak korlátok. Nézzük például a ?Kádár-kockákat?, ezeknek a házaknak a jelentős része olyan településen van, ahol az átfogó energetikai beruházás értéke meghaladná az épület értékét. A családok ezt nem finanszíroznák, az államnak pedig nincs annyi pénze, hogy 100 milliárdokat költsön erre. Más megoldást kell keresni.

Hol tart Magyarországon a közlekedés zöldítése, milyen ösztönzőkkel lehet átültetni az embereket a személyautókból a tömegközlekedési eszközökre, vagy a szennyező járművekből a környezetkímélőbb meghajtásúakba?

A tömegközlekedést a szolgáltatás színvonalának javítása teheti vonzóbbá, ha gyorsan, kényelmesen és biztonságosan eléri az utas az úticélt. A fejlesztések zajlanak, 2030-ra a 25 ezernél magasabb lélekszámú városokban csak elektromos meghajtású buszok lesznek, az elővárosi vonalak fejlesztése is folyamatban van. Az e-autózásnak viszont nem a szándék, hanem a pénztárca szab korlátot. Valószínűleg sokkal többen vannak azok, akik elektromos autót vásárolnának, mint ahányan azzal járnak, de az ára miatt nem elérhető számukra.

Az áruszállításban is lépésről lépésre lehet haladni: a Planet 2021 expón bemutatkozik egy olyan elektromos meghajtású kukásautó, amit Hajdú-Bihar megye négy városában már használnak. Drágább, mint a hagyományos dízel, de olcsóbb fenntartási költségek miatt 8-10 év alatt megtérül, a környezeti haszonról nem is beszélve. Ha a városok belső áruszállításánál elektromos kisteherautókra állunk át, a városi szennyezés jelentősen csökkenni fog, de a nagytávolságú fuvarozásnál további fejlesztésekre van szükség.

Egyre élesebb az uniós vita a klímavédelem költségeiről, a magyar kormány azt az álláspontot képviseli, hogy a nagy szennyezők fizessenek. Hazai szinten mennyire teljesül a szennyező fizet elve?

A szennyező fizet elve az 1992. évi Riói Környezetvédelmi Nyilatkozat elfogadása óta része a nemzetközi normáknak, amit az Európai Unióról szóló 2004-es szerződés is rögzített. Semmi nóvum nincs abban, hogy a szennyező fizessen. Az, hogy a világ nagy részén az elmúlt évtizedekben ezt nem érvényesítették az iparpolitikában, az egy másik kérdés. Legjobb tudomásom szerint egy gyár akkor kaphat működési engedélyt, ha megfelel a magyar és uniós kibocsátási előírásoknak. Ha régebbi üzemről van szó, akkor kvótát kell vásárolnia, ami minden évben drágul. A kvótaár emelése is kényszeríti a cégeket, hogy a technológiaváltás mellett döntsenek. Olyan országok esetében, mint például Kína, vagy Lengyelország, amelyek nem tudják azonnal bezárni a bányákat, szénerőműveket, mert munkanélküliség, szociális feszültség, áramhiány és gazdasági visszaesés lesz, hosszabb átmenetre lesz szükség.

Hamarosan elkészül a javaslat a Velencei-tó megmentésére

A közelmúltban a Fertő és a Velencei-tó is visszatérő szereplője volt a természetvédelmi híreknek. A Fertő-tónál egy gigaberuházás van folyamatban, amivel kapcsolatban többen aggályaiknak adtak hangot, a Velencei-tó megmentésére pedig volt is egy 40 milliárd forintos projekt, amire a kormány nem biztosított forrást, de ön arra kérte a Kék Bolygó Alapítványt, hogy hozzanak össze egy szakértői csapatot. Hol tart az utóbbi folyamat, illetve ön is lát-e természetvédelmi aggályokat a Fertő-tavi beruházással összefüggésben?

A Fertő-tavi beruházás részleteit kevésbé ismerem, a Velencei-tóra vonatkozó javaslatcsomag véglegesítése zajlik, november vége a határidő. A szakértők alapos munkát végeztek, helyszíni bejárással és tudományos anyagok tanulmányozásával javaslatokat tesznek, ezt hamarosan nyilvánosságra hozzuk.

Nem tenné hatékonyabbá ezeknek a kérdéseknek a kezelését, ha önálló minisztériuma lenne a klíma- és környezetvédelemnek?

Nyilvánvaló, hogy ez a kérdés kiemelt és markáns kormányzati figyelmet érdemel, de erről a miniszterelnököt kellene megkérdeznie. Arról, hogy a választások után az új kormánytól megkapja-e ezt a szintű figyelmet a terület, majd május környékén lehet beszélni.

Fenntarthatóság, mint tantárgy

November 21-én indul a Planet 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó Budapesten, mi a célja ennek az eseménynek, mit vár tőle?

A cél az, hogy ne csak beszéljünk a problémákról, hanem megvitassuk és megmutassuk a megoldásokat is. Az Expó arra adhat választ, hogy sok apró megoldás révén hogyan juthatunk el oda, hogy a mindennapi tevékenységünk klímalábnyoma minél kisebb legyen. A témák között szerepel a közlekedés, az okos városok építése, az élelmiszertermelés, az energiafelhasználás, a vízgazdálkodás. 180 cég lesz itt, a kétharmaduk magyar: a cél az, hogy ne utópiák, hanem konkrét megoldások szülessenek, például arra, hogy a termőföld degradációját hogyan lehet orvosolni, vagy hogyan lehet javítani a termőföld vízháztartását, hogyan lehet élelmiszerhulladékból jó minőségű humuszt előállítani, hogy csak néhány példát mondjak. Nem fogunk választ adni az emberiség minden problémájára az expón, de ezek a kérdések és megoldások közelebb visznek a közös célhoz. A korábbi Budapesti Víz Világtalálkozókon az volt a tapasztalatom, hogy két jó ötletből könnyen megszületik egy harmadik. Arra is számítok, hogy lesznek startupok, amiben fantáziát látnak a befektetők. Jónéhány sikertörténet itt indulhat el.

Mennyire lesz bevonva a nagyközönség a találkozóba, vannak edukációs célok?

Az expó csak az egyik része az eseménynek, lesz egy szakmai konferencia is. A helyszínen vagy online 12 témában lehet követni kerekasztal-beszélgetéseket és vitákat. A Your Planet kiállításon fenntarthatósági témákat járnak körbe. A látogatók interaktív eszközök segítségével is gyarapíthatják tudásukat. A Jövő Hősei program a fiataloknak szól. Lesz egy kalandpark, ahol játékos keretek között, különböző helyzetekben kell döntéseket hozni, hogy megmentsék a bolygót. A Kék Bolygó Alapítvány segítségével egyébként készítettünk egy tankönyvet a gimnáziumok első két osztályának, oktatási segédanyaggal, s már készül a második kötet is. Ezzel a fenntarthatóság témája szeptembertől oktatható tárggyá válik a gimnáziumokban, és az a törekvésünk, hogy választható érettségi tantárgy legyen belőle.

Köztársasági elnökként környezetvédelmi témákkal foglalkozik a legtöbbet, környezettudatosan is él?

Ahol lehet, igyekszem, és már a gyerekeim is átvették ezt a gondolkodást.

Hamarosan lejár a mandátuma, milyen tervei vannak az ezt követő időszakra, tervez bármilyen közéleti szerepet vállalni?

Ez a téma velünk marad, és az alapítvány révén lesz lehetőségem arra, hogy foglalkozzak a környezetvédelemmel. Lesz módom kamatoztatni az elmúlt években összegyűlt tapasztalatokat. Az alapítványnál jó csapatot sikerült összetoborozni, sok szakértő szívesen dolgozik velünk, és bőven vannak megoldásra váró feladatok. Ez elegendő munkát ad nekem ahhoz, hogy az aktív nyugdíjas éveket a köz számára is hasznosan tudjam tölteni.

(Borítókép: Áder János. Fotó: Kaszás Tamás / Index)