Index – Belföld – Öt percen múlhatott a Hableány utasainak élete

általa megosztva admin
Kategória:



Az ügyészség 2019. november végén emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon  Jurij C. ukrán hajóskapitány ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje kilenc év börtönbüntetésre és kilenc év vízijármű-vezetéstől eltiltásra a vádlottat abban az esetben, ha a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlott a tavaly márciusban tartott előkészítő ülésen tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, ragaszkodott a tárgyalás jogához.

Ha a bíróság megállapítja a bűnösségét, a büntető törvénykönyv szerint 2-től 11 évig tartó szabadságvesztésre ítélheti.

Két évvel ezelőtt, 2019. május 29-én este a Viking Sigyn szállodahajó a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet, a kapitány és a matróz. Hét turistát sikerült kimenteni, a többiek a tragédia áldozatává váltak. 27 ember holttestét sikerült megtalálni, egy dél-koreai utas eltűnt.

A vádirat szerint Jurij C. 2019. május 29-én este egyedül vezette a hajót, az V. kerületi Akadémia hajóállomásról indult el északnak, a Margit híd irányába. A kapitány a hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett sűrű vízi forgalomban vezette, azonban szabad szemmel több mint egy kilométer távolságra el lehetett látni. Amikor a szállodahajó elérte a Margit híd előtti vízszakaszt, a kapitány legalább 5 percig nem a hajó vezetésére koncentrált. Ez idő alatt ütközött össze a Viking Sigyn a Hableánnyal, majd maga alá gyűrte sétahajót.

Jurij C. gyakorlott hajózási szakembernek számít, 1975 óta hajózik a Duna teljes szakaszán.

1989 óta hajóskapitányi képesítéssel rendelkezik, érvényes rádió- és radarkezelői képesítése is van. Évente 30 alkalommal vezetett személyszállító hajókat a Dunán, pontos helyismerettel rendelkezik.

A 2018-ban gyártott, tökéletes műszaki állapotban lévő, modern Viking Sigynnel az Akadémia megállónál kötött ki, majd onnan indult el városnézésre május 29-én este. Ekkor 184 utas és 46 fős személyzet volt a fedélzeten. Indulásnál az ukrán kapitány minden szükséges ellenőrzést végrehajtott, a radarberendezést úgy állította be, hogy a hajótól előre 450 méter, jobbra és balra 250 méter, mögötte 150 métert fogott át.

A vádirat szerint a Hableány is mulasztott.

A különböző műszaki berendezési hiányosságok miatt a hajó személyzetét egy fő matrózzal meg kellett volna emelni, enélkül ugyanis a kikötőből sem indulhatott volna el, azonban a vádirat szerint mindezek nem állnak ok-okozati összefüggésben a baleset bekövetkezésével. A Hableány kapitánya sem használta a 16-os csatornát, és a hajó mindkét rádiója a 10-es, azaz a hajó-hajó közötti kommunikációra volt állítva. Az igazságügyi szakértő azt is megállapította, hogy a városnéző hajón nem volt radar, a vádirat szerint ez egyébként a Hableány esetében nem is volt kötelező.

A Hableány a Jászai Mari téren akart kikötni, és ugyanúgy a pesti oldaltól a második hídnyílás volt számára kijelölve a híd alatti áthaladásra, mint a Vikingnek.

A hídnál a Viking kapitánya gyorsítani kezdett, 10-11 km/órás sebességgel követte a Hableányt, mely 6-8 km/órás sebességgel haladt, és szükségszerűen balról kellett előznie.

A vádirat szerint szabad szemmel és a radaron is egyértelműen látható volt az elsőbbségi helyzetben haladó Hableány helyzete és iránya, a vádlott tudhatta, hogy ha így folytatja, akkor a két hajó ütközése be fog következni. A Viking kapitánya ezeket nem észlelte, az oldaltávolságot a biztonsági előzéshez nem tartotta meg, annak ellenére nem lassított, hogy a Hableány változatlan sebességgel haladt. Az ügyészség álláspontja szerint az előzés feltételei nem voltak adottak, csak úgy lehetett volna végrehajtani, ha a Viking lelassul a Hableány sebességére, megtartja a helyzetét, a Hableány mögött megy át a hídon, és miután áthaladt, végrehajtja az előzést.

Az előkészítő ülésen kiderült: a baleset történetének leghomályosabb időszaka az az öt perc, amely idő alatt a Viking Sigyn kapitánya még észlelhette volna a Hableány helyzetét és a balesetveszélyt.

A vádirat szerint a kapitány legalább 5 percig nem a hajó vezetésére koncentrált, nem lassult le, és nem kezdeményezett kötelező rádiókapcsolatot sem a 10-es csatornán, nem adott le hangjelzést, majd körülbelül 11 km/órás sebességgel a Duna Margit híd alatti hajóútján, közvetlenül a második hídnyílásnál a jobb oldali részével nekiütközött a Hableánynak. A sétahajót maga alá forgatta, majd benyomta a hajótest alá az akkor már víz alá került Hableányt. A sétahajó az ütközés után 30 másodperccel teljesen a víz alá került, rajta az összes utassal.

Az ügyészség állítja: a baleset azért következett be, mert a vádlott a gyorsítás után nem észlelte a Hableányt, azt sem, hogy lassítani kellene, pedig egy vészfékezés ekkor még segíthetett volna. Jurij C. viszont csak a lökésből, valamint a fedélzet orr-részén álló utasok kiabálásából jött rá arra, hogy mi történt. Negyven másodperccel a Hableány elsüllyedése után állt meg, de még ekkor is manőverezésekbe kezdett, két és fél perccel a teljes elsüllyedés után állt meg.

A segítségnyújtás elmulasztásával azért vádolták meg a Viking Sigyn kapitányát, mert a hajóra kidolgozott protokoll ellenére nem riadóztatta késedelem nélkül a személyzetet.

Két perccel később kezdeményezett bejelentést a hajózási információs és segélykérést fogadó csatornán, de akkor sem az előírt német nyelven, hanem egy mondatban három különböző nyelven, és csak részinformációkat osztott meg a balesetről.

2020. szeptember elején kezdődhetett el büntetőper tárgyalása ? a koronavírus-járvány miatt a korábban kitűzött tárgyalásokat elhalasztották ?, mégpedig Jurij C. vádlott nyomozás alatt tett vallomásának ismertetésével. A vádlott a tárgyaláson bejelentette, hogy egyelőre nem tesz vallomást, és kérdésekre se válaszol.

A nyomozati vallomása szerint 2019. május 29-én 20 óra 50 perckor indult az utasokkal az Akadémia nevű hajóállomásról Nürnbergbe, és bár esett az eső, és sötét volt, jók voltak a látási viszonyok. A magas vízállás miatt lejjebb engedték a kormányállást, így az csak 6,5 méter magasan volt. Lassan, 2-3 kilométer/órával haladt, a Margit híd előtt 10-11 kilométer/órára növelte a sebességet, és az áthaladáshoz a hídnyílás közepén lévő fényt célozta meg. Látta a kisebb hajót, amely a Viking Sigynt jobbról előzte, 5-6 méteres oldaltávolságot tartva, de utána nem figyelte a Hableányt, mert a híd alatti áthaladásra koncentrált. Rádión senki nem jelezte, hogy előzni fog, a radar pedig nem mutatta a kisebb hajót. A szállodahajó orrában lévő turisták kiáltottak, hogy ?boat? (hajó), majd két-három másodperc múlva ütköztek, ekkor egy erős lökést érzett. Ezután leállította a hajó motorját, a matrózok nekiláttak a mentésnek, ő pedig bejelentette a Navinfón a balesetet, majd kikötött.

A kapitány tanúvallomásában kijelentette: szabályosan közlekedett, nem ő okozta a balesetet, és nem tudja, mit kellett volna tennie, hogy az ne következzen be.

Szerinte a kis hajó megelőzhette, de nem keresztezhette volna az útját, és az 5-6 méteres oldaltávolság sem volt elegendő.

A 2020. december elején tartott tárgyaláson nautikai (hajózási) igazságügyi szakértőt hallgatott meg a bíróság. A szakértő szerint a Viking Sigyn radarberendezése üzemelt, a képernyőn tisztán látható volt a sétahajó, a baleset elkerülhető lett volna még ötvenméteres távolságnál is. Szabó Gyula szakértő szerint a Hableányt kormányozó kapitánynak is lett volna lehetősége elkerülni a balesetet, ha észlelte volna, hogy a Viking Sigyn nem áll meg. A szakértő vitatta, hogy a vádlott vészjelzést adott volna le, konkrét riasztás ugyanis nem történt, a kapitány pedig csak részinformációkat tartalmazó közleményt jelentett be a rádióadón.

2021. április végén szakértők meghallgatásával és videófelvételek megtekintésével folytatódott a Hableány-ügy tárgyalása. Németh Leona bíró a felvételek levetítése után leszögezte, hogy a Hableány kapitányának a felelősségét nem vizsgálják a perben. Az igazságügyi szakértők szerint a Viking Sigyn kapitányának tudnia kellett, hogy ütközni fognak, a baleset akkor sem lett volna elkerülhető, ha a szállodahajó vagy a Hableány csökkentette volna a sebességét.

2021. május 27-én, e héten csütörtökön Herczeg Zoltánt, az Európa hajó kapitányát hallgatta meg tanúként a bíróság. A magyar hajózási szakember szerint jók voltak a látási viszonyok 2019. május 29-én az esti órákban. A korábban hallgatásba burkolózó vádlott, Jurij C. a tárgyaláson szólásra jelentkezett, és elismerte, hogy jók voltak a látási viszonyok, és hogy nem volt bekapcsolva a radar, továbbá azt is, hogy szabad szemmel vezette a hajót, meghajózva a híd hatvanméteres pillérközét.

Az ügy büntetőjogi részéhez kapcsolódik, hogy idén január 29-én az ügyben illetékes ügyészség 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsította meg a Sigyn után a katasztrófa helyszínére érkező és azon megállás nélkül áthajózó Viking Idun ukrán kapitányát, T. F.-et.

Az Idun kapitánya arra hivatkozott, hogy nem észlelte a balesetet. T. F. védekezését a hivatalos jegyzőkönyvek, szakértői vélemények, valamint szemtanúk és a katasztrófa idején a térségben zajló rádióforgalmazások leiratainak jegyzőkönyvei egyértelműen cáfolják. A Parlamentet a Viking Idun akkor hagyta el, amikor a Sigyn ütközött, és maga alá gyűrte a Hableányt.

T. F. rádión keresztül oroszul megkérdezte a Viking Sigyn kapitányát: ?Jura, mi történt??

Összeütköztem egy másik hajóval

? válaszolta Jurij C. A Viking Idun ennek ellenére megállás nélkül áthajózott a katasztrófa helyszínén és vélhetően a vízbe zuhant embereken is.

A Viking Idun kapitánya elleni nyomozást 2022. január 30-ig kell lezárnia a bűnüldöző hatóságnak.

(Borítókép: A Viking Sigyn kapitánya és ügyvédje távoznak a bíróságról 2019. június 13-án, miután óvadék ellenében szabadlábra helyezték az ukrán férfit. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.