A videóból is kiderül, hogy érdemes vigyázni, ha az autópályán az előttünk haladó járműveket nagyobb hódarabok borítják. Ekkora sebességnél óriási károkat okozhat, ha leszakadnak és a mögöttük lévő autóba csapódnak.

A fedélzeti kamera eseménytelen másodperceivel kezdődik az a videó, ami a ViralHog youtube-csatornáján jelent meg és ami egy marylandi autós szélvédőjén át rögzített eseményeket mutatja be. Nem sokkal a felvétel kezdete után viszont látható, hogy a szomszédos sávban haladó egyik autó tetején felgyűlt jókora hótábla megemelkedik és a levegőbe repül. A hótömb ezután óriási sebességgel robban bele a felvételt rögzítő autó szélvédőjébe.





„A jobboldali sávban haladtam, ő pedig a baloldaliban gyorsított. Akkora erővel robbant be a szélvédőm, hogy semmit nem láttam, üvegszilánkok repdestek mindenfelé. Azonnal félre kellett állnom – írja a videót készítő sofőr.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!