A 64 éves férfit New Yorkban ütötte el egy autó. A sofőr nem állt meg segíteni.

Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett a híres rapper, Nicki Minaj édesapja.

Minaj édesapját New Yorkban ütötte el egy autó még pénteken, amikor a 64 éves férfi a Long Island-i Mineola egyik útján sétált. A kocsi sofőrje nem állt meg, hogy segítsen.

Robert Marajt egy közeli kórházba szállították a baleset után, de szombaton elhunyt. A rendőrség azóta egy közleményt adott ki, ebben szemtanúkat keresnek, akik látták a balesetet.

A 38 éves Nicki Minaj egyelőre nem reagált apja halálhírével kapcsolatban.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!