A Mercedes-Benz X-osztály alig három évet élt, mielőtt leállították volna a gyártását.

Nem kérdés, hogy az USA-ban például a legnagyobb népszerűségnek a pickupok örvendenek. Csak tavaly millió számra kelt el belőlük, és a Ford F-150-es pickupok negyven éve a legnépszerűbb autók arrafelé. Nálunk is volt egy komolyabb felfutása a kategóriának, amikor az állam nyújtotta növekedési hitelek mentén igen kedvező feltételekkel lehetett lízingelni ezeket.

Nem véletlen, hogy a Mercedes is szemet vetett erre a piacra és néhány éve bevezette a Mercedes X-osztályt, a Nissan Navara alapokon nyugvó platós teherautót. Ugyanakkor úgy tűnik, hiába volt az igyekezet nem sikerült megvetniük a lábukat ebben a népszerű szegmensben ezzel a típussal. Mindössze három évet ért meg az X-osztály, majd nyugdíjazták.

A sikerességhez vélhetően sokkal inkább Mercedesnek kellett volna lennie, mind karakterében, mind a motorválasztékot illetően. Többek közt ezen segít a brit Kahn Design alkotása, aminek révén egy 63 ezer dolláros autó a végeredmény. Eleve a fényezése különleges, akárcsak a fekete és vörös bőr kabintér és számtalan egyéb kiegészítő.

Az első légterlőket átdolgozták, az ajtóvédők látványosabbak, és a futómű is kicsit magasabbra állítottnak tűnik, mint alap esetben. A hajtásláncban nem történt változás, egy 2.3 literes négyhengeres, 190 lóerős motor hajtja, ami szintén nem feltétlen illeszkedik a prémium elvárásokhoz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Szokatlan idők járnak mostanság.



hvg.hu
Autó

Nagy tempónál is könnyedén halad.