Index – Belföld – Szijjártó szinte sosem visel maszkot

általa megosztva admin
Kategória:


Péter, kérlek a maszkot vedd fel… Legalább a fotó kedvéért… Így példa nélkül maradunk

? írta az egyik, sejthetően nem ellenzéki kommentelő Szijjártó Péter március 26-i képéhez, amin a külgazdasági és külügyminiszter éppen a szófiai reptéren elhagyja az őt szállító repülőgépet. A hivatalos közösségi oldalon közölt fotón mindenki maszkban van, de Szijjártó láthatóan jól érzi magát a védőfelszerelés nélkül.

A miniszter sohasem visel maszkot. 

Ezt a külügyi sajtóiroda válaszolta kérdésünkre, hozzátéve, hogy ez alól eddig egyetlen kivétel volt, amikor Szarajevóban a külügyi találkozó előtt a helyi hatóságok erőteljes kérésének tett eleget. Megnyugtatásképpen elmondták, hogy Szijjártó Péter minden tárgyalási helyszínen folyamatosan figyel a kézmosásra és a fertőtlenítésre.

A külügyminiszter maszkálláspontja tehát egyértelmű (mondjuk őt folyamatosan vizsgálják, legalábbis kétszer már letesztelték koronavírusra). Közel sem mondható el ez az egyértelműség a kormányzati kommunikációra ebben a témában. 

Müller Cecília országos tisztifőorvos korábban azt mondta, hogy az utcán nem muszáj maszkot hordani, mert önmagában a maszk nem fogja megállítani a járvány terjedését, de fontos a kézmosás és a távolságtartás. Orbán Viktor pár nappal később arról beszélt a parlamentben, hogy kéri az embereket, hordjanak maszkot, bár nem írhatja elő nekik, mert a maszkviselésnek nincsenek meg a feltételei. (A miniszterelnököt azonban alaposan beöltöztették, amikor a kórházak fertőzőosztályát látogatta meg.)

A helyzetet a Fidesz és a kormány prominensei úgy értelmezték, hogy nincs szükség a maszkra, sőt mint az alábbi képgaléria (hivatalos) fotóin is látszik, az előírt biztonsági távolság sincs meg sokszor két politikus között.

Megkerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot és a Fideszt, hogy van-e egyáltalán valamilyen irányelv a kormánypárt politikusainak az egyéni biztonsági óvintézkedések betartására, vagy arra, hogy a hivatalosan publikált fotókon mennyire figyeljenek erre, de a tájékoztatási központ nem válaszolt. A Fidesz-frakció sajtóirodája pedig azt közölte, hogy a hatósági utasítások minden magyar emberre vonatkoznak, a politikusokra is. Bár ebbe nem nagyon lehet belekötni, az irányelvre vonatkozó kérdésre nem nyújt magyarázatot.

Mivel az egyik fotón a külügyminiszter mellett Karácsony Gergely főpolgármester is maszk nélkül látható, méghozzá a biztonsági távolság sem tűnik túl nagynak, őt se hagyhattuk ki a szórásból. A főpolgármester sajtóirodája szerint a Városházára bejáró dolgozók munkavégzés közben is tartják az előírt távolságot, sokan maszkot viselnek. Ez a városvezetőkre is igaz. Személyes egyeztetésekre a Városháza tanácstermét használják, ahol a távolságtartás könnyebben megoldható, írták.

A maszkviselési szabályok azonban a napokban változnak Budapesten: hétfőtől a közösségi közlekedés járatain, taxikban, piacokon, boltokban, bevásárlóközpontokban kötelező lesz hordani maszkot, vagy legalább sálat. Ahol kötelezővé teszik a maszkviselést Budapesten, ott a kormánytagok is be fogják tartani a szabályokat ? mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. 

A maszkvita az utóbbi időkben tudományos fronton is inkább a viselés felé látszik eldőlni. A napokban Makara Gábor orvosprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is arról beszélt, hogy a tudomány erős érvei az általános maszkviselés mellett szólnak. Eszerint indokolt lenne, ha nemcsak a betegek és az egészségügyi dolgozók, de úgy általában mindenki hordana maszkot a közterületeken, illetve a közös területeken. Lapunk kérdésére Matara professzor elmondta, hogy magánvéleménye szerint a hivatalos politikai fotók valódi veszélyessége vagy biztonságossága összetett tényezőktől függ. Például ismert, hogy az USA elnökének közelébe csak helyben és 15 percen belül vírusmentesnek minősített emberek juthatnak, ezek közelsége elhanyagolható veszélyt jelent.

De az Matara professzor szerint is igaz, hogy a közéleti példa fontos, nem jó, ha az emberek rossz példát látnak. Hozzátette:  általánosságban elmondható, hogy a fertőzési kockázat az emberek közötti távolságtól függ, a minimum 2 méternél nagyobb, például 4 méteres távolság már tovább csökkenti a kockázatot. Szintén kisebb kockázatot jelent az, hogy egy találkozás rövidebb ideig tart, mert esélyes, hogy tünetmentes, de fertőzőképes emberrel találkozunk.

Irodában tárgyalni is kockázatos lehet, még ritkábban elhelyezett székeken is. Ha mégse lehet elhalasztani a találkozót, akkor lehetőleg ne tárgyaljanak egymással szemben, mert a szájból kiáramló levegő elsősorban előre viszi az aeroszolt. A légtechnika felfelé vagy minden oldalra lefele vigye a levegőt, az áramlás ne legyen egyik embertől a másik felé haladjon, fűzte hozzá Makara professzor.

(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az S2G Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. április 23-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.