Index – Kultúr – Műváros a semmi közepén: mi a baj a Tóparkkal?

általa megosztva admin
Kategória:


A Tópark a legismertebb lakóparknevek egyike a budapesti agglomerációban. Igaz, mindenki onnan ismeri, hogy befejezetlen torzója egy évtizeden keresztül hatalmas, posztapokaliptikus betoncsontvázként meredezett az M1 és az M0 autópálya között Biatorbágynál. Az építkezés a gazdasági világválság miatt szakadt félbe, de egy darabig úgy tűnt, a válság elmúltával sem lehet életet lehelni bele, egyszerűen életképtelen, mint a túl nagyra nőtt dinoszauruszok. Aztán három éve bejelentették, hogy az új tulajdonos gatyába rázza a fejlesztést. Bár még mindig messze van a befejezéstől, az kétségtelen, hogy azóta rengeteget haladtak. Csakhogy a Közlekedő Tömeg blogposztja hívta fel a figyelmet néhány hete arra, hogy a reklámokban ígért szuper közlekedési adottságoktól fényévekre van a valóság. Megnéztük hát, mi is a helyzet, hogy is áll most a Tópark.

Most akkor mi van a közlekedéssel?

Különösebb agyalás helyett egy napfényes szombat délelőtt beírtam a BKK Futárba, hogy ha Budapest szívéből, a Deák Ferenc térről szeretnék eljutni a Tóparkba, mit ajánl. Készségesen összeállított egy kilencven perces utat, 39 perces sétával. A Google Térkép viszont nyugalomra intett, ne gyalogolgassak, szerinte a legjobb, ha várok hétfő hajnalig és akkor 1:50 perc alatt ott is leszek.

Természetesen igazságtalanság lenne csak hétvégét nézni, ugyanis szombaton és vasárnap egyáltalán nem jár oda busz. Hétfőn délelőtt viszont a menetrend szerint 45-55 perc a Tóparkból bejutni város közepébe. Feltéve persze, hogy jó időben akarunk indulni, mert a Volánbusz akkor is csak kétóránként jár. Szóval, ha valakinek mondjuk 9-kor jut eszébe, hogy a városba jönne, akkor az úgy számoljon, hogy háromnegyed 12 előtt nem nagyon lesz benn, a Deákon.

Van ugyan vasút is, ráadásul nagyjából félóránként. Az ingatlanosok szerint tíz percre van az állomás, a Google szerint 26 percre. Persze ez attól függ, kinek mennyi idő legyalogolni valamivel több mint két kilométert. Az biztos, hogy a többség bele se vág, szóval a reálisan használható jármű továbbra is az autó.

A Tópark beruházójának ígéretei szerint később sűríteni fogják a buszjáratot, amint igény lesz rá. Hogy ez mikorra várható azt nem tudjuk. Az első ütemben tervezett 350 lakásból a hivatalos kommunikáció szerint 200 már elkelt, többen régóta itt élnek, gyerekek születtek, vagyis már most lehetne azért némi élet a lakótelepen. Ha ennyi emberre nem éri meg a működő tömegközlekedést megszervezni, akkor mikor éri majd meg?

Valójában azonban nem is az a nagy kérdés, hogy van-e tömegközlekedés vagy nincs. Sajnos magával a koncepcióval vannak óriási bajok. Na de lássuk, hogyan is indult az egész!

Közép-Európa Monacója

2006 és 2008 között, a Tópark – vagy ahogy akkoriban írták, TóPARK – születésének idején, olyan mesebeli ígéretekkel állt elő az eredeti fejlesztő WWIG, hogy azok ma már egészen megmosolyogtatóak. Sajtóanyagaikban például a „Közép-Európa Monacójaként emlegetett” jelzőt használták legszívesebben. Hogy ez hogy jutott eszükbe egy három autópálya által határolt építési telekről, szemben egy outlettel, azt nem tudom. Megnyerték természetesen az összes nemzetközi és hazai ingatlanos PR-díjat, amiket azóta is meg szokott nyerni minden pénzes beruházás.

Lássuk, miket ígértek:

  • Európa leghosszabb fedett sétálóutcáját,
  • Magyarország legnagyobb bevásárló és szórakoztató központját,
  • tíz saját autópálya-lehajtót,
  • egy négysávos (!) egyirányú (!!) utat az épületek körül,
  • alternatív energiával hajtott önálló buszjáratot a telep körül,
  • napelemes, új vasútállomást az M0-s hídon, hozzá egy ötezer férőhelyes (!!!) P+R parkolót,

valamint egy rekreációs- és rehabilitációs központot, szabadtéri és fedett sportkomplexumot, expó- és kiállítási területet, illetve egy oktatási- és rendezvényközpontot. Természetesen a lakónegyed mellett. Az eredeti terv teljesen kitöltötte volna a három autópálya (M0, M1, M7) közét, jó része közigazgatásilag a törökbálinti területre esett volna. (A háromszög nagyobb része Törökbálinthoz, a csücske Biatorbágyhoz tartozik, de a valóságban mindkét településtől teljesen el van vágva.)

Az eredeti tervek szerint 2009-re már át is adták volna az első ütemet, ám a céldátumot előbb tologatni kezdték, majd kénytelenek voltak elismerni, hogy a fejlesztés földbe állt. A hírekbe leginkább a pereskedések miatt került a Tópark, hogy kinek a hibájából is ment csődbe, és mint az ország legnagyobb torzója került be időnként magazinokba és tévéműsorokba. Aztán 2014-ben megjelent az új tulajdonos, az Útnet, és azt ígérte, 2018-ra gatyába rázza a befejezetlen projektet.

Nos, ha akkorra nem is lett kész, az építkezés valóban nagy lendülettel újraindult, és már kezdenek látszani az eredményei.

Akár jó is lehetne

Az a helyzet, hogy a Tópark részleteiben tagadhatatlanul vannak pozitív dolgok. Reszeltek kicsit a koncepción: a betontorzót, mely eredetileg elsősorban irodanegyed lett volna, főként lakások céljára fogják hasznosítani.

Bár az eredeti tervek építészeti stílusa egyeseknek Ceaușescu bukaresti Parlamenti Palotáját juttatta eszébe – teljesen joggal –, a végeredmény messze veri sok budapesti fejlesztés színvonalát. Egyrészt tényleg igényes az anyaghasználata, másrészt a „főutca” „házai” legalább látszólag nem egyformák (az eltérő homlokzatok mögött természetesen ugyanaz a betonszerkezet van). Ettől valóban kicsit városias érzése lesz az embernek. Aztán amikor az emeletes házak közül kikukucskálunk az autópályára, akkor persze beugrik a Truman-show, vagy mondjuk az ukrán rendező testet öltött őrülete, a Dau, és rájövünk, hogy ez az egész csak egy díszlet.

Az utcavezetésben láthatóan koncepció volt, hogy megtörjék az egyenes vonalat, és némi tervezett szabálytalanságot vittek bele. Jól tették, ettől nem csak kevésbé látunk ki a réseken, de organikusabbnak is tűnik az egész. Mondjuk ennyi erővel pár fát is ültethettek volna, akkor kifejezetten élhető képe lenne. Főleg, hogy itt eredetileg nem voltak olyan akadályok, mint a valódi belvárosokban, hogy közművek hadával kelljen megküzdeni a fák ültetéséért, egyszerűen a mélygarázsokat kellett volna úgy tervezni, hogy ne legyenek útba.

Viszont el kell ismerni, hogy a parkosítást tényleg végigvitték: az utak mellett gondozottak az ágyások, az egészen díszletszerű, lakatlan – vagy annak tűnő – lakóházak előtt mindenhol rendezett előkertek vannak. Van néhány kisebb sportpálya, sporteszköz és a tó partján is ott kanyarog a sétány.

Az is kétségtelen, hogy a közlekedés sok más agglomerációs lakóparkkal összevetve nem is rossz – feltéve persze, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek szemléletét követjük. Vagyis, hogy autóval prímán megközelíthető. Mármint akkor, ha épp nincs dugó az autópályán.

Miért baj ez az egész?

Amennyiben a Tópark tovább növekszik, és van szándék a tömegközlekedés javítására, az idézett blogposztban több észszerű javaslat is szerepel, például közbringarendszer a vasútállomásig, meg jobban megközelíthető buszmegálló. Persze mindez egy normálisan működő buszjárat elindítása mellett hozna csak érdemi változást.

Ugyanakkor valójában ez az egész nem közlekedési probléma. A közelmúltban Erő Zoltán, Budapest új főépítésze mondta az Indexnek, hogy

Budapest elvesztett 300 ezer lakost. Ezek az emberek most az agglomerációban élnek, és nap mint nap ingáznak. Ezen lehet javítani, fejleszteni a közösségi közlekedést, szebb és gyorsabb vonatokat indítani, de a megoldást valójában a kompakt város jelenti, ahol kisebb távolságban érhetők el a szükséges intézmények, munkahelyek.

Tőle függetlenül Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója is hasonlóan fogalmazott, mikor az agglomeráció közlekedési gondjairól kérdezték:

A közlekedési szakemberek világszerte valójában a lakhatás meg nem oldott problémáit próbálják megoldani. Az, hogy az agglomerációba kiköltöztek az emberek, egy lakáspolitikai problémának az eredménye.

A Tópark a maga kísérteties monumentalitásával látványosan jeleníti meg azt a problémát, amiről a szakemberek beszélnek, és ami persze a kevésbé feltűnő agglomerációs fejlesztésekre is igaz. Vagyis az ilyen típusú építkezések egész egyszerűen újabb és újabb problémát gerjesztenek, amiket nagyon nehéz megoldani. Sokkal jobb volna megelőzni őket, de ez szinte lehetetlen. A Tóparkot még maga a fejlesztő is Budapest részeként határozza meg. Ugyanakkor a fővárosnak semmi beleszólása nincs, hiszen papíron Biatorbágyon van a lakótelep megépült darabja. Azon a településen, amelyhez szinte semmi köze nem lesz az odaköltözőknek.

Sikerül élettel megtölteni?

Nagy kérdés, mit értünk élet alatt. Működő kisváros soha nem lesz itt. Ha az lenne, akkor nem kellene foglalkozni azzal, hogyan oldjuk meg a közlekedését Budapestre. Egy városban nagyjából ugyanazok az emberek élnek és dolgoznak, ezen a telepen viszont alighanem két különböző csoportot fognak alkotni, mert nem az irodák alkalmazottai vesznek majd helyben lakást.

Az, ami a 20. század jó részében működött, hogy a vasúti dolgozóknak a pályaudvar, a vájároknak pedig a bánya mellett építünk házakat, már régen nem járható út. Ez a modell előbb csak a generációváltáskor okozott problémát, hiszen az új nemzedékek esetleg nem akartak vasutasok vagy bányászok lenni, arról nem is beszélve, hogy sok helyen a munkahely is megszűnt közben. A 21. századra a munkahelyváltás egészen természetes lett, nagyon kevesen vannak, akik az első munkahelyükről mennek nyugdíjba. Arról nem is beszélve, hogy mennyire nehéz az agglomerációban kamaszodók élete, ha szeretnének városi életet élni.  Egyszóval: egy ilyen törpe városimitáció valódi városként egyszerűen fenntarthatatlan, minden ellentétes szándék ellenére legfeljebb az alvóváros és a városszéli kijárós munkahely kombinációja lehet. 

Kérdés az is, hogy vajon 700-800 ezer forintos négyzetméterárért ki akar két zúgó autópálya ölelésében élni. Metropoliszoknál a jobb módúak a történelmi városmagban, illetve az elegánsabb kertvárosokban vesznek ingatlant, környező ipartelepeken pedig a szegényebbek. Itt viszont az árak elég magasak. Érthetően amúgy: a semmiből hoztak létre egy igen komoly beruházást, ahol első ránézésre nem spóroltak sem az építésnél, sem a tereprendezésnél.

Ez az ingatlan tényleg príma helyen van, ha mondjuk egy logisztikai központot szeretnénk felhúzni: nem kell bemenni a városba, de a határában vagyunk, rendelkezik autópálya-, és ha kell, vasúti összeköttetéssel is. Na de hogy itt hozzunk létre egy belvárosi hangulatú, elegáns negyedet? Elsőre elég hihetetlennek tűnik, hogy valaki ezt választja.

Persze dönteni majd a piac fog: ha van rá igény, és elkelnek a lakások, simán lehet, hogy tovább növekedhet a Tópark. Ha nem kínál Budapest normális, elérhető lakhatási alternatívát, akkor egészen biztos.

(Borítókép: Bődey János/Index)





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com