Index – Tech-Tudomány – A koronavírus miatt 100 millió tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás Kínában

általa megosztva admin
Kategória:


A koronavírus-járvány komoly károkat okoz a kínai gazdaságnak, ám pozitív hatása is van: negyedével csökkentette az ázsiai ország üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátását egy szerdán közzétett tanulmány szerint – írja az MTI.

Közben viszont naponta csökken az újonnan megfertőzöttek száma, és már több mint 14 ezren meggyógyultak Kínában.

A január 25-i holdújévi ünnepi szabadságolásokat a járvány miatt február 10-ig meghosszabbították. A szigorú közlekedési korlátozások és a lakóhelyelhagyási tilalom miatt számtalan gyár és üzem nem működött ebben az időszakban, aminek az lett az eredménye, hogy csökkent az energiafelhasználás, és legkevesebb 100 millió tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás az utóbbi két hétben – mutatta ki a finnországi Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont (CREA) tanulmánya.

A február 3. és 16. közötti két hétben a CREA adatai szerint a szén-dioxid-kibocsátás 300 millió tonna volt Kínában, 2019-ben a holdújévi ünnepek utáni két hétben az emisszió 400 millió tonnára rúgott.

„A szén- és a kőolaj-felhasználás csökkenése legalább 25 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást az előző év azonos időszakához viszonyítva” – olvasható a Carbon Brief brit honlapon közzétett tanulmányban. A közlekedés és az erőművek okozta nitrogén-dioxid-kibocsátás 36 százalékkal esett vissza Kínában az előző év azonos időszakához viszonyítva a CREA egy másik tanulmánya szerint.A kutatók szerint a koronavírus megfékezésére hozott intézkedések 15-40 százalékkal csökkentették a termelést egyes kulcsiparágakban.

A vizsgált két hétben a szénerőművek napi áramtermelése a legalacsonyabb volt az elmúlt négy évben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az acéltermelés az elmúlt öt évben pedig a legkisebb volt.

A korábbi koronavírusok akár 9 napig is bírták gazdaszervezet nélkül. De a fertőtlenítés végez velük.

Környezetvédők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a csökkenés ideiglenes, és a kormányzat ösztönzőintézkedései nyomán megfordulhat ez a jó eredmény. „A járvány lecsengése után igen valószínű, hogy a gyárak maximalizálják termelésüket a leállás okozta veszteségeik kompenzálására” – magyarázta Li Su, a Greenpeace Kína tanácsadója.





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.