Index – Nagykép – A Hableány-tragédiával nyert első díjat az Index fotóriportere
?Elképesztő teljesítmény volt, amit annak idején nyújtott. A tragédia estéjén a szakadó esőből kellett már hajnalban hazazavarni, a kiemelés napján meg a tűző napról kellett közel 10 óra aszalódás után úgyanúgy győzködni a hazamenetelről? ? nyilatkozta Ajpek Orsi teljesítményéről Kárpáti Márton főszerkesztő helyettes.
A Hableány katasztrófája a tavalyi év egyik legfontosabb magyarországi eseménye volt, a hajószerencsétlenség híre az egész világot bejárta: a sétahajó katasztrófájáról beszámolt többek között a CNN, a BBC, az Aljazeera, az RT (Russia Today), a Bangkok Post, a New Zealand Herald, valamint számos ázsiai ? elsősorban dél-koreai ? portál.
Ahogy korábban az Index is beszámolt róla, a magyar sétahajó 2019. május 29-én este az esős időben felborult és másodpercek alatt elsüllyedt, miután a Viking Sigyn nevű szállodahajó nekihajtott a Duna fővárosi szakaszán, a Margit hídnál. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet utazott. A mentőakciót a viharos időjárás, a rossz látási viszonyok és a folyó áradása nehezítették.
Közvetlenül a baleset után 7 embert mentettek ki a vízből és 7 áldozat holttestét találták meg. A hatóságok kevést esélyt adtak a további utasok túlélésére. A folyóban 9 méter mélyre süllyedt roncsot az erős sodrás miatt a búvárok napokig nem tudták megközelíteni, kiemeléséhez meg kellett várni az apadást. Napokkal a tragédia után is találtak holttesteket a Duna különböző szakaszain, ill. a búvárok hoztak fel áldozatokat a roncsból.
A Hableányt végül június 11-én sikerült kiemelni. A hajótestben további áldozatokat találtak. A sétahajóval ütköző hajó kapitányát halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetés gyanújával tartóztatták le.
Ajpek Orsi nemcsak a hajószerencsétlenség éjszakáján tartózkodott a helyszínen, hanem ott volt a Hableány kiemelésénél, a roncs elszállításánál, valamint a magyar kapitány és matróz dunai búcsúztatóján is, vagy amikor a szállodahajó kapitányát 15 millió forintos óvadék ellenében kiengedték a Nagy Ignác utcai börtönből. A folytatásban az ő képei közül válogattunk:
![Tűzoltók kutatnak áldozatok után a Kvassay zsilip közelében a baleset éjszakáján. A szakadó eső, a Duna magas vízállása és erős sodrása nagyban nehezítette a mentést, a víz alacsony hőmérséklete pedig kevés esélyt adott az áldozatok túlélésére. A hatóságok hajnalra kiterjesztették a kutatást a folyó egész magyarországi szakaszára.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320475_e6e5534afba78803cbca209e78d4edf0_wm.jpg)
Tűzoltók kutatnak áldozatok után a Kvassay-zsilip közelében a baleset éjszakáján. A szakadó eső, a Duna magas vízállása és erős sodrása nagyban nehezítette a mentést, a víz alacsony hőmérséklete pedig kevés esélyt adott az áldozatok túlélésére. A hatóságok hajnalra kiterjesztették a kutatást a folyó egész magyarországi szakaszára. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![A Hableány roncsait a baleset hajnalán találták meg a Margit híd közelében, méterekkel a Duna mélyén. A hajó kiemelésére azonban még napokig várni kellett, mert a folyó áradása miatt nagyon erős volt a sodrás, a búvárok nagyon nehezen tudták megközelíteni a roncsot.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320483_344d7d84debce446792f1e4179ae72f6_wm.jpg)
A Hableány roncsait a baleset hajnalán találták meg a Margit híd közelében, méterekkel a Duna mélyén. A hajó kiemelésére azonban még napokig várni kellett, mert a folyó áradása miatt nagyon erős volt a sodrás, a búvárok nagyon nehezen tudták megközelíteni a roncsot. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![Nagyon nehéz dolguk volt a Hableány kiemelését előkészítő búvároknak. A Duna 300-as vízállásnál merülhető biztonságosan, a baleset idején az áradás miatt azonban volt, hogy 500-as állásnál kellett merülniük. Az erős sodrás mellett a hordalék is gondot okozott, mert a látótávolság szinte nulla volt a víz alatt.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320481_92055aca415a1ba268d7c093cb22c7e5_wm.jpg)
Nagyon nehéz dolguk volt a Hableány kiemelését előkészítő búvároknak. A Duna 300-as vízállásnál merülhető biztonságosan, a baleset idején az áradás miatt azonban volt, hogy 500-as állásnál kellett merülniük. Az erős sodrás mellett a hordalék is gondot okozott, mert a látótávolság szinte nulla volt a víz alatt. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![A búvárok napokon át dolgoztak a víz alatt: rögzítették a roncs pozícióját és a kiemeléshez szükséges hevedereket húztak át alatta, lezárták az ablakokat, hogy az emelés során ne essenek ki holttestek a hajótestből. Azoknak az áldozatoknak a holttestét, akiket ki tudtak szabadítani a roncsból, a felszínre hozták.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320479_8b0f45e3f986831f8debe64f2efe53c4_wm.jpg)
A búvárok napokon át dolgoztak a víz alatt: rögzítették a roncs pozícióját és a kiemeléshez szükséges hevedereket húztak át alatta, lezárták az ablakokat, hogy a kiemelés során ne essenek ki holttestek a hajótestből. Azoknak az áldozatoknak a holttestét, akiket ki tudtak szabadítani a roncsból, a felszínre hozták. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![A Hableányt 2019. június 11-én emelték ki a Duna mélyéről, több lépésben, tíz órányi megfeszített munkával. Először felbukkant a kapitányi híd, majd teremszintig húzták fel a hajót, utána vízvonalig, majd a teljes kiemelést követően egy uszályra helyezték. Az emelés során a búvárok időről időre behatoltak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, kívülről pedig folyamatosan szivattyúzták belőle a vizet.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320473_fb17e77aa79483e852d9583d453b5197_wm.jpg)
A Hableányt 2019. június 11-én emelték ki a Duna mélyéről, több lépésben, tíz órányi megfeszített munkával. Először felbukkant a kapitányi híd, majd teremszintig húzták fel a hajót, utána vízvonalig, majd a teljes kiemelést követően egy uszályra helyezték. Az emelés során a búvárok időről időre behatoltak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, kívülről pedig folyamatosan szivattyúzták belőle a vizet. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![A hajóbaleset követő napokban és a mentés ideje alatt a Margit hídon és a Duna pesti rakpartján rögtönzött emlékhely alakult. Virágokkal, gyertyákkal, üzenetekkel emlékeztek meg az áldozatokról az emberek.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320477_74edbd173a5b457a69919116c9facf31_wm.jpg)
A hajóbaleset követő napokban és a mentés ideje alatt a Margit hídon és a Duna pesti rakpartján rögtönzött emlékhely alakult. Virágokkal, gyertyákkal, üzenetekkel emlékeztek meg az áldozatokról az emberek. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![A roncsban a búvárok négy áldozat holttestét találták meg, köztük a magyar kapitányét és a hatéves koreai kislányét. Az áldozatok előtt a mentőcsapatok helyszínen lévő tagjai tisztelegve búcsúztak.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320471_3f0000b5ffdb01fffc819697d7015480_wm.jpg)
A roncsban a búvárok négy áldozat holttestét találták meg, köztük a magyar kapitányét és egy hatéves koreai kislányét. Az áldozatok előtt a mentőcsapatok helyszínen lévő tagjai tisztelegve búcsúztak. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![Miután kiemelték a Duna mélyéről, a Hableány roncsát elszállították a csepeli szabadkikötőbe, ahol rendőrségi szemle keretében vizsgálták tovább. Helyszínelők, az ügyészség munkatársai és hajózási szakemberek többek közt azt elemezték, hogy a hajó sérüléseit a folyómederhez ütközés vagy az a Viking Sigyn szállodahajó okozta.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320467_e07f0306708e7090d0383c4c4c1368fc_wm.jpg)
Miután kiemelték a Duna mélyéről, a Hableány roncsát elszállították a csepeli szabadkikötőbe, ahol rendőrségi szemle keretében vizsgálták tovább. Helyszínelők, az ügyészség munkatársai és hajózási szakemberek többek közt azt elemezték, hogy a hajó sérüléseit a folyómederhez ütközés vagy a Viking Sigyn szállodahajó okozta. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![Jurij C. a Viking Sigyn szállodahajó kapitánya távozik a Nagy Ignác utcai börtönből, miután 15 millió forintos óvadék ellenében elengedték a letartóztatásból. Később az ukrán férfi ellen az ügyészség vádat emelt halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt és újra letartóztatták.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320465_9d13ea4905564087dd6f88d3cc154838_wm.jpg)
Jurij C. a Viking Sigyn szállodahajó kapitánya távozik a Nagy Ignác utcai börtönből, miután 15 millió forintos óvadék ellenében elengedték a letartóztatásból. Később az ukrán férfi ellen az ügyészség vádat emelt halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt, és újra letartóztatták. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
![A Hableány magyar kapitányát és matrózát 2019. július 2-án búcsúztatták el a Dunán. A tragédia helyszínén, a Margit híd közelében a dél-koreai áldozatokra koszorúval emlékeztek.](https://kep.index.hu/1/0/3132/31320/313204/31320469_5e58ae708ffee90d8421e40ca59dc2db_wm.jpg)
A Hableány magyar kapitányát és matrózát 2019. július 2-án búcsúztatták el a Dunán. A tragédia helyszínén, a Margit híd közelében a dél-koreai áldozatokra koszorúval emlékeztek. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.