Index – Belföld – A Lime lázad Pintér szabályértelmezése ellen

Posted by admin
Category:



Hosszabb idő óta folyó vitára akart pontot tenni Pintér Sándor belügyminiszter, amikor parlamenti válaszában a napokban azt közölte egy érdeklődő képviselővel, hogy 

az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni. A rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség pont az alapján indított eljárást két kollégánk ellen, akik videóban tesztelték az akkor induló elektromos roller szolgáltatást, hogy szabálytalanul használták a segédmotoros kerékpárnak minősülő e-rollert.

Szakemberek már akkor számos érv alapján vitatták, hogy az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak számít, és többen rámutattak, hogy valójában nincs is erre a járműkategóriára jelenleg szabályozás.

Ha a belügyminiszteri kijelentés alapján a rendőrök elkezdik büntetni a sisak vagy jogosítvány nélkül, vagy éppen nem a megfelelő helyen elektromos rollerrel közlekedőket, akkor az több ezer saját rollerrel guruló budapestit, valamint szintén több ezer Lime-felhasználót érint majd.

Megkerestük a 300 elektromos rollerrel rollermegosztó szolgáltatást végző Lime Magyarországot, hogyan készülnek fel az esetleges rendőrségi ellenőrzésre, adnak-e sisakot a felhasználóknak, megkövetelik-e a jogosítványt, vállalnak-e jogi felelősséget, ha a roller miatt megbüntetik a felhasználóikat, vagy egyszerűen levonulnak a budapesti piacról. 

Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője lapunknak azt mondta, hogy az egyetlen általuk ismert, elektromos rollerre vonatkozó (uniós) jogszabály alapján nem tartanak szükségesnek semmilyen lépést, eszerint ugyanis az elektromos roller biztosan nem segédmotoros kerékpár.

Nem adnak külön sisakot, nem kérnek jogosítványt, nem szerelnek még egy féket, indexet a rollerre, és alapvetően a kerékpárutat javasolják a közlekedésre (ahol a KRESZ szerint egyébként segédmotoros kerékpárok nem közlekedhetnek). És nem vállalják a jogi felelősséget, ha a fenti okok miatt megbüntetnék a felhasználóikat, mert álláspontjuk szerint annak nincs jogalapja.

Őrült kísérlet: a rendőrség útmutatása alapján rollereztünk Budapesten


Tóth Tamás elmondta, úgy tudják, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium elkezdett dolgozni a szabályozáson, amit szívesen segítenének a tapasztalataikkal. Jelenleg a Lime a bérléshez szükséges telefonos applikáción keresztül a KRESZ alapinformációkat ismerteti a felhasználókkal, valamint azt ha az időjárás miatt veszélyessé válik a közlekedés. Ilyenkor egyébként csökkentik a kihelyezett rollerek számát is, amit eleve az utazási szokásokhoz és az időjáráshoz szabnak.

Tóth szerint az iskolakezdés óta kiderült, hogy nemcsak a szűk belvárosban van igény a rollereikre, hanem külsőbb részekről, Óbudáról vagy Kelenföldről is jönnek be többen. Nagy szerepet szánna a cég a rollereknek a metrópótlásra is, főleg a hamarosan elkezdődő középső, belvárosi metrószakasz felújítása idején. Méréseik szerint a felhasználók túlnyomó többsége, 70 százaléka budapesti, azaz nem turista, közülük több mint fele arányban vannak az aktív felhasználók, akik naponta legalább kétszer rollereznek.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz a cég a rollerek szétdobálása ellen, mert ez irritálja legjobban a budapestieket, Tóth közölte, hogy nem a felhasználók borítják fel, dobálják szét a rollereket, ugyanis az utazás végén fénykép készül, és azokon még általában rendben vannak. Értetlenül állnak a jelenség előtt, nem értik, kik azok, akik ezt jó szórakozásnak tekintik, de begyűjtőik, ha látnak felborult, rossz helyen fekvő rollert, akkor felállítják, megigazítják.

Közölte, hogy a Dunából kihalászott négy rollerrel is hasonló a helyzet. A megjelent cikkekkel ellentétben Tóth azt állítja, hogy nem kopnak el gyorsan a rollereik, a májusi indulás óta a folyóba dobott négy roller elektromos rendszerét kellett leselejtezni, majd azok is visszakerültek a forgalomba – azaz a flotta az egész szezont kibírta.

A Lime az elmúlt hónapokban több önkormányzattal is tárgyalt, köztük az V. kerülettel is, ahonnan végül kitiltották a rollereiket. Mint Tóth Tamás közölte, alapvetően nem is a dokkolóállomások felállítása volt a fő probléma – bár a Lime szabadságát épp a szabad elhelyezés adja szerinte, meg hogy nem igényel jogosítványt -, hanem az, hogy a kerület nagyon lecsökkentette volna a rollerek sebességét. 

Szoftveresen a Lime meg tudja oldani, hogy meghatározott körzetekben a rollereknek kisebb legyen a végsebessége, Szófia egyes részein például csak 8 km/órával enged az elektronika gurulni, de Tóth elmondása szerint az V. kerületben még ennél is kisebb sebességet szerettek volna, aminek már egyszerűen nem lett volna értelme.

Arra a kérdésre, hogy mivel autóval gyűjtik be és helyezik ki a rollereket, sokkal nagyobb ökológiai lábnyomot hagynak, mint ahogy elsőre látszik, Tóth elmondta, hogy a több mint ötven szerződött begyűjtő jelentős része gyalog vagy biciklivel szedi össze a rollereket. Sokan munka mellett, kiegészítő keresetként begyűjtők, ahogy a Lime-nál nevezik őket, juicerek. Egy darab roller hazavitelével feltöltésével, vagy egy elromlott roller műhelybe szállításával 700-800 forintot lehet keresni, egy juicer átlagban napi 5 rollert gyűjt be, amivel 2-3 óra alatt 3-4 ezer forintot tehet zsebre. A cég autóval is gyűjt, de jövőre elektromos rásegítésű teherbiciklik beszerzését tervezik.

Mit tegyen a rolleres, ha mégis megbüntetik?

A Hvg.hu csütörtöki cikke szerint perek sokasága jöhet Pintér Sándor bejelentése után. Jogszabályváltozásról ugyanis sem az érintettek, sem pedig a közlekedési szakértők nem tudnak, így akár bírósági eljárások tucatjai is indulhatnak, ha a rendőrök betartják Pintér Sándor rendelkezését.

Heinrich Renáta a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. kamarai jogi előadója a lapnak elmondta, hogy a jelenlegi rendezetlen helyzetben erősen kérdéses, milyen jogi alapja lenne a belügyminiszter által említett bírságoknak, hiszen egy miniszteri rendelkezés önmagában még nem elég ahhoz, hogy a rendőrök büntessenek.

Pető Attila közlekedési szakértő, a Kreszprofesszor pedig egyenesen azt javasolta: ha a rendőr megbüntet valakit elektromos rolleren és ezt segédmotoros kerékpárokra vonatkozó előírások megszegése miatt teszi, vitatott esetben érdemes bírósághoz fordulni, hogy döntsenek ők az ügyben.  

A Kreszprofesszor a Youtube-csatornáján foglalta össze szakmai véleményét az elektromos rollerekkel kapcsolatban:

(Borítókép: Elektromos rollerrel közlekedõ fiatalok az I. kerületi Batthyány téren / MTVA Juhász Gábor)





Source link

Vélemény, hozzászólás?