Index – Külföld – Döntött az Európai Unió, jelentős változások lesznek a jogosítványok rendszerében
Az Európai Parlament a keddi strasbourgi plenáris ülésén támogatta a jogosítványok uniós szabályozásának reformját, amely új előírásokat vezetne be a kezdő vezetőkre, a digitális jogosítványra és a vezetéstől való eltiltásra a közlekedésbiztonság javítása érdekében. Az uniós parlament tájékoztatása szerint a vezetői engedélyekre vonatkozó uniós szabályok aktualizálásának célja, hogy javuljon a közúti közlekedés biztonsága, valamint csökkenjen az Európai Unió közútjain évente közel húszezer halálesettel járó balesetek száma.
A jogosítványszerzés érdekében tett járművezetői vizsgában a követelmények nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a kockázatokra, különösen a gyalogosokkal, a gyermekekkel, a kerékpárosokkal és más veszélyeztetett úthasználókkal kapcsolatban. A motorkerékpárok és a gépjárművek esetében a vezetői engedélyek érvényessége 15 év lenne. A tagállamok lehetőséget kapnának az érvényesség időtartamának 10 évre csökkentésére, amennyiben a vezetői engedélyt személyazonosító igazolványként is használják. A tehergépjárművekre és az autóbuszokra vonatkozó vezetői engedélyek érvényességi ideje 5 év lenne.
A 65 éves vagy idősebb járművezetők esetében a tagállamok csökkenthetik az engedélyek érvényességi idejét annak érdekében, hogy növeljék az orvosi ellenőrzések vagy az ismeretek frissítésére szolgáló tanfolyamok gyakoriságát.
Az első járművezetői engedély megszerzése vagy megújítása előtt a kérelmezőknek a látásukat, valamint szív- és érrendszeri állapotukat felmérő orvosi ellenőrzésen kell átesniük. Az uniós országok dönthetnek úgy, hogy a személygépkocsik vagy motorkerékpárok vezetői számára az orvosi vizsgálatot önértékelési formanyomtatvánnyal, vagy más, nemzeti szinten kidolgozott rendszerekkel váltják ki.
Az uniós szabályozás legalább kétéves próbaidőt határoz meg a kezdő járművezetők számára.
Ebben az időszakban rájuk szigorúbb szabályok is vonatkoznak majd, például komolyabb szankciókkal jár, ha alkohol vagy kábítószer hatása alatt ülnek volán mögé, vagy elmulasztják a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használatát. Emellett a 17 évesek is kaphatnak B kategóriás járművezetői engedélyt, de 18 éves korukig egy tapasztalt járművezető kíséretében kell vezetniük.
Korhatár-csökkentéssel orvosolnák a sofőrhiányt
A hivatásos gépjárművezetők hiányának enyhítésére az új szabályok lehetővé teszik a tehergépjármű-vezetői engedély (C kategória) megszerzését 18 éves korban, valamint az autóbuszvezetői engedély (D kategória) 21 éves korban történő megszerzését, feltéve, hogy a kérelmezők rendelkeznek szakmai alkalmassági bizonyítvánnyal. Máskülönben e járművek vezetéséhez be kell tölteni a 21., illetve a 24. életévet.
Az új szabályok célja, hogy a mobiltelefonon elérhető digitális vezetői engedély az elsődleges jogosítványformátummá váljon az unióban.
A járművezetőknek azonban továbbra is joguk lesz a fizikai, kártyaalapú jogosítványt kérni, amelyet indokolatlan késedelem nélkül és főszabály szerint három héten belül ki kell állítani számukra.
A büntetések határon átnyúló végrehajtása, és ezáltal a külföldi tartózkodás alatti gondatlan vezetés visszaszorítása érdekében a járművezetői engedély visszavonását, felfüggesztését vagy érvényességének korlátozását ezentúl továbbítják majd a kiállító uniós országnak.
A nemzeti hatóságoknak a jövőben indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatniuk kell egymást a legsúlyosabb közlekedési szabálysértésekkel, többek között az ittas, vagy kábítószer hatása alatt történő járművezetéssel, a halálos kimenetelű közlekedési balesettel, vagy a járművezetéstől való, a sebességhatár nagymértékű túllépésével összefüggő eltiltás eseteiről – írta az MTI.
(Broítókép: Papajcsik Péter / Index)