hírek

Ötven év működés után 2019-ben zárt be Buda egy különleges atmoszférájú múzeuma, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény. Akkor hamar felcsillant a remény a felújításra, mára azonban mindez szertefoszlott. Bán Dávid írása egy újabb „ideiglenesen” bezárt múzeumról.

„Vegetál, bezárt, költözik” – sommás, de sajnos találó címmel jelent meg július közepén Mélyi József publicisztikája a Magyar Narancs hasábjain, amelyben jól összegzi a hazai múzeumügy elmúlt bő másfél évtizedének történéseit, pontosabban a legtöbb esetben a történések hiányát. Ebben leginkább az intézményrendszerek átalakulását és a szakmai küzdelmeket foglalja össze, de ő is több ponton kitér a beígért, majd a legtöbb esetben elmaradt építészeti fejlesztésekre, felújításokra. A korábban meghirdetett nagyívű terveknek vannak persze nyertesei – mint például a Néprajzi Múzeum, vagy az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ és a benne helyet kapott KEMKI, Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet –, de egyre többen kerülnek a vesztes oldalra.

A Természettudományi Múzeumot egyre jobban kiszorítja a Közszolgálati Egyetem, a Hadtörténeti Múzeumnak alig néhány hónap leforgása alatt kellett csomagolnia és elhagynia a budavári székhelyét, hogy átadja a helyét a Honvédelmi Minisztériumnak. Az Iparművészeti Múzeum világszínvonalú gyűjteménye 2017 óta porosodik raktárakban bedobozolva, amelyhez a kutatók is csak nagy nehézségek árán férhetnek hozzá – a múzeumnak otthont adó Lechner-féle pompás épület felújításának – pontosabban fel nem újításának – kálváriájáról nemrég sorozatunkban is írtunk.

A Szépművészeti Múzeumba (vissza)olvasztott Magyar Nemzeti Galéria budavári épületének egyik szárnyát a tavasz folyamán látványosan ledózerolták, miközben a Liget Projekt „záróköveként” megálmodott Új Nemzeti Galéria megépítésére egyértelműen nincs pénz. A 2015 óta húzódó projekt alapkövét idén szerették volna letenni, de januárban kiderült, hogy a beruházás nem szerepel az állami költségvetésben. Noha a pénzhiány egyre érezhetőbb, a teljes múzeumi terület küzd a napi működést is nehezítő alulfinanszírozottsággal, idén mégis új ötletként merült fel a Mezőgazdasági Múzeum Gödöllőre költöztetése, ami némiképp ellene megy a Városliget múzeumi negyed koncepciójának is. A Közlekedési Múzeum bezárásáról, látványos megújulási tervének felíveléséről, majd csúfos bukásáról és az azóta zajló méltatlan ötletbörzével sokat foglalkoztunk az Építészfórumon.

A Közlekedési Múzeum sorsát kísérő, főleg politikai indíttatású csörték árnyékában azonban csendes hanyatlásnak indultak azok a tagintézmények is, amelyek a múzeum központi helyének zárvatartása idején hangsúlyosabb szerepet kellett volna hogy kapjanak. A Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum 2009-es összevonása azzal a szándékkal történt, hogy a magyar ipari és műszaki örökség jól összekapcsolódva, közös koncepció mentén megújulva jusson el minél nagyobb közönséghez. Maga a Közlekedési Múzeum korábban az ország egyik leglátogatottabb, a gyerekek körben is nagyon népszerű intézmény volt, de emellett a Műszaki Múzeum is számos olyan kincset rejtett gyűjteményeiben, amelyek jól interpretálva szintén nagyobb közönséget – köztük számos fiatalt és gyereket – tudnának megszólítani.

Mindig népszerűek

Hiszen világszerte számos példa mutatja, hogy a megfelelő kiállítású műszaki gyűjtemények mindig népszerűek, azokkal jól meg lehet szólítani és múzeumba csábítani a fiatalabb vagy a képzőművészetre kevésbé fogékony közönséget is (láthatjuk ezt akár Prágában, Bécsben, Münchenben, Manchesterben, Washingtonban, de a sor nagyon hosszan folytatható lenne).

A létrejött Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum útjának kijelölése döcögve ugyan, de elindult. Az események akkor gyorsultak fel, amikor 2017-ben egy kormányrendelet döntött a múzeum új központjának helyszínéről, a korábban bezárt Északi Járműjavító dízelcsarnokában, a Kőbányai úton. A koncepció később egy jelentősebb kulturális tengely megteremtésének megalapozásával és egy dedikált vasúti megállóhely létesítésével is kiegészült. Az amerikai Diller Scofidio + Renfro (DS+R) iroda vezetésével és számos hazai közreműködővel elindult a tervezés, valamint az állandó kiállítás előkészítése, majd lényegében a kivitelezés megkezdésekor – ahogy arról többször is részletesen írtunk – leállították a folyamatot.

A nagyszabású múzeumfejlesztési elképzelés mellett azonban elindult az egyes tagintézmények szerepének újragondolása, esetleges felújítása, és tervek születtek új helyszínek létesítésre is – a Kelenföldi vasútállomás romos épülete is ennek kapcsán menekülhetett volna meg.

A legfontosabb ipari örökség

A múzeum kötelékébe tartozó Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény – az ország egyik legfontosabb ipari öröksége – csendesen húzódik meg a budai Duna-part közelében, a Bem József utcában, a köré magasodó bérházak árnyékában. Közel 170 éves épülete felett azonban műszakilag eljárt az idő és felújításra szorul, amire az évtized elején úgy tűnt, minden lehetőség megvolt. Közép-Európa első öntészeti múzeuma 1969-ben ugyanis a Ganz Ábrahám-féle keréköntöde helyén nyílt meg, ahol korábban bő egy évszázadon keresztül zajlott az ipari munka.

A Ganz Törzsgyár öntödéje 1964 májusában

Fotó: Bányászati és Kohászati Lapok, 1969

A svájci születésű Ganz Ábrahám 1841-ben érkezett Magyarországra, s útközben megismerte a vasöntés jelentőségét. Eleinte a József Hengermalomban dolgozott öntőmesterként, majd nyugat-európai tapasztalatait hasznosítva önállósult. 1845-ban alapított gyárat Budán, elsőként hét alkalmazottal, pár hónappal később már 22 fővel. A gyár ekkor főleg csatorna- és vízvezetékcsöveket, vaskályhákat öntött a budaiak számára, de beszállított az épülő Lánchídhoz is.

Néhány kevésbé sikeres üzleti kitérő után a fellendülő vasútépítésben talált rá a lehetőségekre, s ezáltal sikerült cégét a ma is ismert márkanévvé felemelnie.

Felismerte, hogy az addig használatban levő küllős vasúti kerekek drágák voltak és könnyen meghibásodtak, ezért ő egy 1812-ben felfedezett technikát tökéletesítve kéregöntésű vasúti kerekek gyártásába kezdett, amely eljárást 1855-ben szabadalmaztatta. Ekkor, 1858-1862 között építette fel budai öntödéjét, amely már kifejezetten a vasúti megrendelések kiszolgálására szakosodott, és adta el vasúti termékeit egész Európa szerte. Az üzem vezetését 1867-es halála után Mechwart András mérnök vette át, aki elindította a Ganz vállalat kiépülését.

A mai Bem József utcai üzemben egészen 1964-ig folyt a kéregöntésű vasúti kerekek gyártása a Ganz Ábrahám-féle szabadalom és technológia szerint. Amikor az üzem bezárt, környezete már lényegesen megváltozott, a Víziváros modern bérház-negyed lett, az egykoron jelentős méretű üzemet immár többemeletes házak vették körbe.

Ugyanakkor az 1950-es évek elejétől kezdve egyre többet kezdtek beszélni a műszaki múzeumok kérdéséről. Elsőként 1960-ban nyílt meg a Központi Kohászati Múzeum Diósgyőrben, de ezzel egy időben már többeket foglalkoztatott egy hasonló tematikájú öntödei bemutatóhely létesítésének gondolata is:

„Az öntészet a hazai iparágak között egyike a legősibbnek, hiszen az ásatási leletek is bizonyítják, hogy már a bronzkorban is foglalkoztak öntészettel ezen a területen. (…) A XX. század emberei hozzászoktak ahhoz, hogy amikor elfogódottan állanak korunk nagy műszaki alkotásai előtt, csak a gépet, vagy az építményt, illetve mechanikáját, vagy statikáját szemlélik. Ezekben a gigantikus művekben a gépészek tervező és alkotó szellemét látják, nem veszik észre az öntőknek ezekhez az alkotásokhoz való alapvető hozzájárulását, akiknek művészete és alkotóereje tette lehetővé ezek létrejöttét. Múzeumunkban, végső soron erre akarjuk a nagyközönség figyelmét felhívni, érzékeltetni az öntő nélkülözhetetlen alkotó munkáját.” (Bányászati és Kohászati Lapok – Öntöde, 1969)

Az öntöde 1964-es bezárása után a Műszaki Múzeum és a Kohászati Történeti Bizottság kezdeményezte az értékes területen levő, akkor 120 éves öntödei épület megtartását, műszaki emlékként való megmentését. A Lenin Kohászati Művek alá tartozó Központi Kohászati Múzeum megállapodott a főváros vezetésével az épület múzeumi hasznosításáról, az újonnan alapított Öntödei Múzeum ezért eleinte a diósgyőri intézmény tagozata lett.

Egy évvel később, a műemléki hatóságok felügyelete alatt elindult a gyárépület nagy részének lebontása, ezáltal a Ganz-féle öntöde megszabadítása az idővel rárakódott rétegektől, toldalékoktól. A megtisztított épület múzeummá való átalakításához Pfannl Egon (BUVÁTI) készített tanulmányterveket, amelyeket 1966-ban hagytak jóvá, és indult meg a kivitelezés.

Öntő napok

A munkálatokat a Kohó- és Gépipari Minisztérium Építőipari Vállalata végezte és az eredeti elképzelések szerint már 1967-ben elkészültek volna, de a befejezésre végül többszöri határidő-módosítás után csak 1969 májusában került sor. Ekkor, az 5. Öntő Napok keretében nyílt meg a múzeum kapuja úgy, hogy közben a kiállítás berendezését költségvetés híján vállalati- és magánadományokból, valamint tárgyak felajánlásából tudták csak megoldani. A megnyitás idejére az öntöde épülete ipari műemléki védettséget kapott, Budán elsőként.

Ekkor azonban átfogó felújítás nem történt, majd ezt később sem végezte el az üzemeltető Lenin Kohászati Művek, ezért

ez főleg a különösen értékes fa rácsostartó (ún. Howe-rendszerű) fedélszéken volt érezhető. Ugyan 2009-ben Rainer Péter és Maczkó Erzsébet vezetésével elkészült a homlokzat felújítása és újraszínezése, deaz épületet a megromlott műszaki állapota miatt a múzeum fennállásának 50. évében, 2019-ben kénytelenek voltak bezárni a látogatók előtt.

Egy évvel később, az ekkor már a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kötelékébe tartozó Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény felújítására az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította a kellő anyagi forrást, majd 2021-ben fogadták el a CÉH Rt. által készített terveket.

Ahogy az akkori közlemények és a múzeum honlapja is beszámolt róla, „a felújítás során mintegy 1000 m²-es, a 21. századi igényeknek és korszerű műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő kiállító- és rendezvénytér jön létre, és új konferencia térrel egészül ki. Az épület egyedi fa rácsostartó tetőszerkezete is teljes egészében újraépül, épületgépészeti és épületenergetikai korszerűsítést kap.” A felújítás részét képezte volna a múzeumkert újragondolása, amely alkalmas lenne szabadtéri bemutatókra és múzeumpedagógiai foglalkozásokra, ugyanakkor egyfajta városi találkozóhelyet is létrehoztak volna a nagyközönség számára. A munkák befejezését és az újranyitást 2023 tavaszára tervezték.

„Az ipari örökség megőrzése és bemutatása újfajta turisztikai élmények kialakításában és új célcsoportok megszólításában ráadásul ma a kulturális turizmus és a múzeumi élménykínálat megteremtésének egyik viszonylag új eleme. Az ipari örökségmenedzsment népszerű téma az ipari forradalom és iparosodás olyan sikeres országaiban, mint például Nagy-Britannia vagy Németország, ahol kortárs turisztikai, múzeu­mi projektek futnak ebben a témában. Az iparosodás és a közlekedés fejlődése a vele együtt járó jelentős társadalmi, gazdasági változásokkal – különösen ma, az Ipar 4.0., a negyedik ipari forradalom küszöbén – kiemelten fontos társadalmi ügy, amelynek megfelelő interpretációja a technika fejlődése mellett képes bemutatni a modern társadalmak kialakulását, a közösségek és egyének innovációra való képességét, környezetünk és mindennapi életünk változásait. A témának nem utolsósorban jelentős identitásformáló szerepe van. Nem véletlen, hogy a kulturális örökség európai évében az ipari örökség, mint az európaiság és a nemzeti értékek egyik kulcsfontosságú eleme, kiemelt szerepet kap.”

Így írt Vitézy Dávid és Zsigmond Gábor a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum akkori főigazgatója és helyettese a megújuló Északi Járműjavító kapcsán, de mindez érvényes a Ganz-féle öntödeépületre is.

Elapadó források, Covid, gazdasági nehézségek

Minden készen állt a felújítás megkezdéséhez, de a források azonban mégis elapadtak, majd mindezt tetézte a Covid-járvány és az azt követő gazdasági, pénzügyi nehézségek, ezáltal a felújítás hamar elakadt, ma már látszik, hosszú időre. Úgy tűnik, hogy a 2009-ben összekapcsolt két múzeum, amelynek teljes integrációját a kőbányai központ létrejöttével szerették volna beteljesíteni, mostanra szinte minden elemével és tagintézményével együtt vált a politika csatározások és a gazdasági nehézségek áldozatává. Az öntödei gyűjtemény mellett a Lánchíd pesti hídfőjénél kikötött Kossuth Múzeumhajó is jobb sorsára vár, és az Északi Járműjavítóból is kikoptak az időszaki kiállítások.

A bezárt múzeumok pedig mind óriási veszteségek, mert az egyik oldalon kiemelkedő fontosságú gyűjtemények kallódnak különböző, műtárgyak tárolására jobban vagy kevésbé alkalmas raktárakban, kutatásuk pedig komoly nehézségekbe ütközik. A másik oldalon pedig ott vannak a látogatók, akiknek jó ideje lehetőségük sincs rá, hogy megtekintsenek egy-egy fontos gyűjteményt.

Bezárása előtt a Közlekedési Múzeum volt az egyik leglátogatottabb és a gyerekek által is frekventált múzeum, amely a saját vonzerején túl sokaknak egyfajta belépőként szolgált a múzeumok világába. Mára kezd felnőni egy generáció, amely számára ismeretlenek az Iparművészeti, vagy a Közlekedési Múzeum kincsei, de a honvédelmet oly hangzatosan zászlajára tűző ország gyermekei számára is egy jó ideig elérhetetlen lesz a hadtörténetet bemutató átfogó tárlat. Ha fontos gyűjtemények ilyen hosszú időre zárva maradnak, azok a közvélemény számára lassan feledésbe merülnek, ami nemcsak a kulturális szektor, hanem a jövő nemzedékek számára is hatalmas veszteség.

Bán Dávid

Források:

Bányászati és Kohászati Lapok – Öntöde, 1969. (20. évfolyam, 5. szám)
Bányászati és Kohászati Lapok – Kohászat, 2019 (152. évfolyam, 5-6. szám)
Lengyelné Kiss Katalin: Újra él az Öntödei Múzeum. In: Magyar Múzeumok, 2003. 3. szám (Vol. 9.)
Mechwart és a Ganz-gyár fejlődése. In. Öntödei Füzetek 8., Bp., 2001
Vitézy Dávid – Zsigmond Gábor: Új Közlekedési Múzeum – Az ipari örökség megőrzése. In: Múzeumcafé 66.
https://kozlekedesimuzeum.hu/hu/hirek/megkaptak-az-engedelyeket-a-ganz-abraham-ontodei-gyujtemeny-modernizalasanak-tervei

A szerző az Építészfórum munkatársa.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!