Index – Belföld – Ököllel kezdte ütni egy robogós egy autó vezetőjét a Kerepesi úton

általa megosztva admin
Kategória:


A Budapesti Autósok Közössége olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy Vespa robogós a reggeli forgalomban keresztbe hajt két sávon a Kerepesi úton, a Keresztúri úti kereszteződésnél.

A felvétel alapján a sofőr egyenesen egy autóhoz hajt, majd – a beszámoló szerint – ököllel ütni kezdte annak vezetőjét. Ez a jelenet már nem látható a kamerán, de a robogós viselkedése így is megdöbbentő – írja a portál.

A történet folytatásáról nincs információja az oldalnak, de a beküldő azt írta, hogy tanúskodásra is hajlandó, ha szükség lenne rá.

„Az időbélyeg egy órával későbbi időpontot mutat, a valós esemény 2025. július 31-én reggel 7:26 perckor történt” – tette hozzá a kamerás autó vezetője.

Az előzmények nem ismertek, de ez az a viselkedés, ami semmilyen körülmények között nem fér bele a közúton. A közlekedés nem harctér – a feszültségeket nem ököllel, hanem higgadtsággal kell(ene) kezelni – összegzett a portál.

2022-ben arról számoltunk be, hogy verekedésbe torkollt egy közúti közlekedési konfliktus Komárom-Esztergom megyében. Az agresszor azért sújtott le az öklével, mert nem tetszett neki, hogy a másik megelőzte őt.

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).