Index – Külföld – Siralmas az orosz repülőgépek állapota, nem véletlen a rengeteg meghibásodás

általa megosztva admin
Kategória:


Ahogy arról az Index beszámolt, egy An–24 típusú utasszállító repülőgép tűnt el 2025. július 24-én reggel Oroszország távol-keleti részén, az Amur régióban. A gép az Angara légitársaság menetrend szerinti járataként közlekedett a Blagovescsenszk–Tynda útvonalon, és nem sokkal a tervezett leszállás előtt tűnt el a radarokról. Az AP szerint a gépnek a Kína-közeli Amur régióban veszett nyoma 43 utassal – köztük öt gyerekkel – és 6 fő személyzettel a fedélzetén. Mint később kiderült, a repülőgép dombnak ütközött, túlélő nem maradt.

Oroszország repülésbiztonsági adatai évek óta sokkal rosszabbak, mint a fejlett országoké, de az ukrajnai háború miatt bevezetett szankciók, úgy tűnik, tovább rontják a helyzetet. Ugyanakkor a polgári légi közlekedés száma 2023-ban megduplázódott, annak ellenére, hogy a teljes szám csökkent.

A Novaja Gazeta megállapította, hogy a pótalkatrészek hiánya miatt az orosz légitársaságok által használt repülőgépek kétszer olyan gyakran hibásodnak meg, mint a háború kezdete előtt. 2022 szeptemberében a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Oroszországot a világ négy legveszélyesebb országa közé sorolta repülésbiztonsági szempontból Bhután, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Libéria mellett.

A vizsgálatból kiderült, hogy az orosz légitársaságok által használt utasszállító gépekkel 2,2-szer gyakrabban történnek balesetek. 2022 első nyolc hónapjában 120 alkalmat regisztráltak, az ezt megelőző négy évben pedig átlagosan 55 esetet rögzítettek. 2023-ban ez a szám arányaiban sokat romlott, és nyolc hónap alatt elérte az előtte lévő teljes számát.

A gyakoribbá váló esetek miatt az utasok is bizalmatlanabbá váltak, ebből adódóan kevesebb járatra jut több baleset. A Roszaviacija statisztikái alapján a Vedomosti számolt be arról, hogy Oroszország légi forgalmi volumene 2022-ben 13 százalékkal csökkent az azt megelőző évhez képest, a járvány előtthöz mérten pedig 25 százalékkal. 2023-ban viszont már csak 9 százalékos csökkenéssel kalkuláltak. Utóbbit azonban erősen befolyásolta az ukrajnai háború, amikor tizenegy repülőteret zártak le, köztük a moszkvai Seremetyevo reptér három terminálját.

Sok a hátráltató tényező

Az orosz légi közlekedést azonban nem az ukrajnai háború rontotta le ennyire, ugyanis az elmúlt 23 évben több ember halt meg repülőgép-szerencsétlenségben Oroszországban, mint a világ bármely más országában.

Összehasonlításképpen az amerikai légitársaságok 2021-ben hétszer annyi utast szállítottak, mint az oroszok, ezért még nagyobbak az arányszámkülönbségek. A repülőgép-balesetekben elhunytak arányát az összeshez mérten 18-szor nagyobb számadatot kapunk Oroszország esetében, mint az Egyesült Államokban.

Oroszországban a 2021-es év rekordot döntött, amikor 31 baleset történt a légi közlekedésben. Egy évvel később az oroszok 1287 utasszállítóval rendelkeztek, amelyek közül 470 készült az országban vagy még a Szovjetunióban, míg a fennmaradó 817 külföldi gyártmányú volt, de többségüket külföldi társaságoktól bérelték.

Ugyanakkor a háború kezdete óta a bérelt gépeket nem szolgáltatták vissza tulajdonosaiknak, sőt 2022 áprilisáig újraregisztrálták őket az orosz légitársaságoknál. 2000 és 2022. február 24-e között a halálos balesetekben érintett repülőgépek 80 százaléka Oroszországban bejegyzett és karbantartott volt. Hússzor nagyobb eséllyel szenvedett balesetet, aki ilyen típusokban utazott.

Egy szakértő szerint a baleset-megelőzés és a jogi szabályozás nem megfelelő az orosz légi közlekedésben. Ezeket pedig tovább nehezítették az Oroszországra kivetett szankciók. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a bérelt repülőgépek jelentették eddig az orosz utasszállító flotta legbiztonságosabb részét, azonban a karbantartásuk már nem volt megfelelő.

2023-ban ugyanis már az ezeket érintő balesetek gyakorisága is megugrott, pedig korábban sohasem haladták meg a 40 százalékot. A 817 gépből 2022 áprilisában 72 már legalább egyszer meghibásodott, mert jogosultsággal nem rendelkező szervizcégek végeztek rajtuk karbantartást nem megfelelő pótalkatrészekkel. Egy elemző szerint ugyan csökkent utóbbi esetek száma, de közben az import nőtt. Az orosz kormány is szabályozta a repülőgép-alkatrészek használatát a javításokban, viszont a Roszaviacija folyamatosan csökkentette saját biztonsági előírásait.

De nemcsak az alkatrészeknél, hanem a szakembereknél is hiány lépett fel, mint a pilóták, technikusok és mérnökök, mert sokan elhagyták az országot. Egy korábbi Aeroflot-pilóta azt közölte, hogy több mint 300-an mentek Ázsiába 2017 előtt, ezt követően pedig további 400 vállalt külföldön munkát.

Jöhet az iráni segítség?

Irán ugyan kevesebb utasszállító repülőgéppel rendelkezik, de azok ráadásul jóval idősebbek is, mint az orosz gépek, ugyanis előbbiek átlagosan 28, míg utóbbiak 14,6 évesek. Ebből adódóan az iráni szerelőknek nincs tapasztalatuk a modern utasszállítókkal.

Több elektronikával bírnak az orosz gépek, amelyeket folyamatosan frissíteni kell, ezért Irán nem tudja elvégezni rajtuk a karbantartást. Volt olyan gép, amely már fél éve karbantartás alatt áll a perzsa államban.

Az orosz kormány ugyanakkor több mint ezer új repülőgépet tervez gyártani 2030-ig, de ezt sokan optimista elképzelésnek tartják. A listán szereplő repülőgépek többsége már olyan kritikus gyártási problémákkal szembesült, mint a menetrend túllépése, a sikertelen biztonsági tesztek és a pótalkatrészek hiánya. 

Ennek eredményeként az orosz polgári légi közlekedés valószínűleg nem jut túl messzire az import helyettesítésével, miközben a karbantartással és a repülésbiztonsággal kapcsolatos problémái továbbra is felhalmozódnak.

(Borítókép: Az Angara Airlines An–24-es repülőgépe 2014 áprilisában. Fotó: Marina Lystseva / Reuters)

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).