Elkezdődött az új CAF-villamos éles tesztelése
Budapest, 2025. január 9. – Útnak indult Budapesten az új CAF-villamos: a korszerű, alacsonypadlós járművet utasok nélkül tesztelik, és majd akkor állhat utasforgalomba, ha a mostani vizsgálatok után kifogástalanul teljesíti a közlekedési hatóságok által előírt 1000 kilométeres próbafutását. A villamos annak a korábban megrendelt és folyamatosan gyártás alatt lévő 51 járműből álló CAF-flottának a része, amelynek köszönhetően a jelenlegi 30-ról mintegy 40 százalékra növekedhet az alacsonypadlós villamosok aránya a fővárosban.
Kezdetét vette az új CAF-villamos tesztje, ezt megelőzően a gyártó szakemberei alaposan átvizsgálták és tesztelték a jármű vezérlőberendezését: többek között a fékberendezését, a klímaberendezését, az ajtók működését vezérlő szoftvereket, és összehangolták ezeket.
Az új járművet a sikeres tesztek, a következő hetekben kezdődő 1000 kilométeres kötelező próbafutás, majd a hatósági vizsga hibátlan teljesítése után adják át a megrendelő BKK-nak, és akkor állhat az utasok szolgálatába. Forgalomba állását követően először tervezetten a dél-pesti vonalakon növekedhet vele az alacsonypadlós villamosok aránya.
A spanyolországi Zaragozában gyártott és ott összeszerelt, 34 méter hosszú villamost a korábbinál nagyobb teljesítményű klímaberendezéssel szerelték fel, és kialakítása tovább fejlődött a már Budapesten forgalomban lévő CAF-okéhoz képest. Korszerűbb a karosszériája, ezért megújultak a jármű oldalai, az ajtók és az azokhoz kapcsolódó belső burkolatok.
Folyamatos a járműflotta megújítása
A megújuló járműállomány lehetőséget ad arra, hogy a jelenleginél több alacsonypadlós szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is járnak, így a jövőben többek között az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es vonalán is tovább bővülhet a kényelmes, alacsonypadlós, légkondicionált villamosok száma.
Az összesen 51 új jármű forgalomba helyezésével a tervek szerint a 2-es, a 23-as és a 24-es járatcsaládon, valamint az 51A és a 62-es vonalon is megjelenhetnek a korszerű villamosok, ha a szükséges európai uniós támogatás rendelkezésre áll, és megvalósulnak az új járművek közlekedtetéséhez elengedhetetlen infrastrukturális beruházások.
A flotta utolsó járműve előreláthatólag 2026 végén állhat forgalomba.
Újabb villamosok jöhetnek 2030-ig
További járművek beszerzése is esedékessé válik a jövőben: a BKK már dolgozik annak a tendernek a kiírásán, amelynek köszönhetően akár további több mint 100 új, korszerű villamos érkezhet Budapestre. A 2022-ben kezdett műszaki előkészítés, az egyeztetések, majd a sikeres hatósági eljárás eredménye, hogy elvi előzetes típusengedélyt szerzett a BKK.
A budapesti villamosfejlesztésekről és a járműflotta megújításáról ezen az oldalon olvasható bővebb információ.
A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásával valósul meg.