Index – Gazdaság – Hamarosan több millió forintot is lehet igényelni elektromos autók vásárlására

általa megosztva admin
Kategória:


„A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához a beszerzési ár és az akkumulátorkapacitás függvényébe 2,8 – 4 millió forint értékben”– írja az Energiaügyi Minisztérium közleményében.

Mint rámutattak, a károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés, szállítás felel, aminek túlnyomó részét a közúti forgalom okozza, a szektor zöldítése céljából hirdették meg a pályázatot, amit december 18-ig lehet véleményezni. 

Az itt közzétett tervezet szerint: 

  • az igényeket 2024. február 1 – 2025. március 31. között lehet benyújtani, a támogatásra való jogosultsághoz 2026-ig le bonyolítani a beszerzést, 
  • a legalább két főt foglalkoztató magyarországi vállalkozások, a taxisoknál csak a nem flottaszolgáltatást nyújtók részesülhetnek a támogatásból,
  • kis haszongépjármű, kisbusz és személygépkocsi vásárlására adnak lehetőséget,
  • tíz fő alatti cégek 1, 10-49 közötti létszámmal működők maximum 5, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be.

Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet – részletezi a minisztérium.

A hvg összegzése alapján a 30 milliárd forintos keretösszegből 10,8 milliárdot budapesti, 19,2 milliárdot pedig az ország többi részén működő cégek között osztanak szét, maximálisan 9375 pályázó között.

Kategóriánként ennyi jár

Az akkumulátorok teljesítménye és a járművek ára alapján határozzák meg a támogatás mértékét, ami a személygépkocsik esetében:

  • a 41 kilowattóra alatti, 11,5 millió forintnál kevesebbe kerülők esetében 2,8 millió,
  • a 41-59 kilowattóra között, legfeljebb 14 millió forintba kerülőknél 3,6 millió,
  • az 59 kilowattóra feletti, legfeljebb 20 millió forintos értékűeknél pedig 4 millió forint.
Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.