Újbudán is javultak a kerékpáros közlekedés feltételei

általa megosztva admin
Kategória:


Budapest, 2023. november 30. – Vonzó és biztonságosan kerékpározható útvonalakat hozott létre a XI. kerületben a BKK: az építési munkák és forgalomtechnikai beavatkozások révén valamennyi közlekedési mód feltételei javultak. Az európai uniós forrásból megvalósult beruházásnak köszönhetően egyre többen dönthetnek a kerékpározás mellett Újbudán. A kerékpárosbarát fejlesztésekkel érintett utcákon és utakon, valamint a Domokos Pál Péter Általános Iskola előtti területen jelentősen csökkentek a közúti közlekedés veszélyei.

Az újbudai fejlesztések célja, hogy minél többen válasszák a kerékpárt akár a mindennapi ügyintézéshez, a munkába, az óvodába vagy az iskolába járáshoz. A közlekedés veszélyeinek csökkentése érdekében a BKK úgynevezett „önmagát magyarázó” utcákat és utakat tervezett. Korszerű forgalomtechnikai megoldások segítik a közlekedők közti együttműködést, hogy könnyebb és biztonságosabb legyen kerékpárral megközelíteni a kerület köz- és oktatási intézményeit, üzleteit, valamint a fontosabb közlekedési csomópontokat. A beruházással forgalomcsillapított övezeten keresztül elérhetővé vált a Szerémi úti kerékpárútról a lehajtás a Fehérvári út irányába.

 

A beruházás során a BKK

a napi kerékpárhasználatot segítő kisebb fejlesztéseket végzett a Bartók Béla út, az Etele út, a Hengermalom út, a Szerémi út, a Bocskai út és a Karolina út által határolt területen;

kerékpárral két irányban járhatóvá tette a Sopron utat, a Mohai közt, valamint a Bukarest utca Kosztolányi Dezső tér és Kanizsai utca közötti szakaszát;

a Sopron úti Domokos Pál Péter Általános Iskola előtti területen forgalomcsillapító átalakításokat hajtott végre az iskolába gyalog, kerékpárral, rollerrel érkező gyermekek nagyobb biztonsága érdekében;

a Bártfai utca, Vahot utca–Tétényi úti, már meglévő csomópont átalakításával biztonságossá tette a kereszteződést valamennyi arra közlekedő számára, valamint

több helyszínen kerékpártámaszokat helyezett el, kiszolgálva a lakossági igényeket, kényelmesebbé téve a kerületben a kerékpár mindennapi használatát.

 

A műszaki átadás-átvételi eljárás – és ezzel a kivitelezési munka – 2023. november 30-án befejeződött.

 

VEKOP XI., térképen a fejlesztések.

(A térképre kattintva nagyobb méretben jelenik meg a grafika)

 

Célegyenesbe ért a fejlesztési program

A XI. kerületi beruházás egy nagyobb fejlesztési program része:

a III. és a XIII. kerületben, valamint

Kőbányán december első felében szintén befejeződnek a munkák;

a XV. kerületben,

Kispesten és

Pesterzsébeten a közlekedők már birtokukba vehették az új útszakaszokat.

 

Az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében érkező források lehetőséget teremtenek arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsuk a fővárosi úthálózat bizonyos részeit. A VEKOP-támogatású budapesti kerékpáros fejlesztésekről bővebben a BKK aloldalán olvashat.

 

Tovább nőhet a fenntartható közlekedési eszközökkel megtett utazások aránya a fővárosban

A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők mindig az úti céljuknak és igényeiknek legmegfelelőbb közlekedési módot választhassák. A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló, idén felülvizsgált és a Fővárosi Közgyűlés által októberben ellenszavazat nélkül elfogadott Budapesti Mobilitási Terv (BMT) a közösségi közlekedés, a kerékpározás és a gyaloglás előnyben részesítését tűzi ki célul, hogy fővárosunk élhetőbb, még inkább ember- és környezetbarát legyen.

 

A fotógalériában szereplő képek a beruházás előtti és utáni állapotot mutatják.



Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.