Index – Belföld – Lézerfénnyel vakította el a Honvédség vadászpilótáit egy borsodi férfi

általa megosztva admin
Kategória:


A vádlott két évvel ezelőtt áprilisban lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy három kiképzési repülési gyakorlatot végző vadászrepülőgép pilótafülkéibe bevilágítson – közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írták, a férfi a borsodi kistelepülés közigazgatási területe feletti légtérben lézerfénnyel a gép pilótáinak pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott.

A vádlott három pilóta életét és testi épségét veszélyeztette.

Egy alkalommal a lézer fénye annyira zavaró mértékű volt, hogy a pilóta a repülőgép kötelezően használandó navigációs fényeit ki kellett kapcsolja azért, hogy a férfi a járművet szem elől tévessze.

A bíróság bűnösnek találta a férfit közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésében.  Enyhítő körülményként értékelték, hogy az elkövető büntetlen előéletű, de súlyosbító körülményként határozták meg a férfi „önhibából eredő ittasságát”, hozzátéve, hogy a környéken élők életét is komoly veszélynek tette ki. Az ítélet nem jogerős – olvasható a közleményben.

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.