Index – Mindeközben – Megbénították a forgalmat Arató András rajongói Montrealban, külön üdvözölte őt a város polgármestere

általa megosztva admin
Kategória:


A Hide the Pain Harold-mánia nem látszik csökkenni!

Hide the Pain Haroldot, azaz Arató Andrást nem sok embernek kell bemutatni, hiszen még ha nevével nem is, arcával és jellegzetes, savanykás mosolyával szinte mindenki találkozott már, aki az elmúlt 10 évben felmerészkedett az internetre. A róla készült stockfotók, valamint az azokból született mémek valódi nemzetközi sztárrá tették a 76 éves nyugdíjast, akinek a világ minden pontján akadnak rajongói. Nemrég például Montrealban járt, hogy egy reklámfelkérésnek tegyen eleget, de menedzsere szerint már korábban kitört a tömeghisztéria, miután kiderült, Arató a városban van.

Montrealban nemrégiben átadtak egy közterületi installációt, egy nagy kört, éppen a hotelünkkel szemben. Itt készítettünk egy fotót Andrásról úgy, mintha a hatalmas kör egy glória lenne a feje felett. Erre felfigyeltek a helyi rajongók, sőt a város polgármestere is, aki külön köszöntötte Andrást a városban. Óriási rajongás veszi körül. Az utcán nem lehet úgy elmenni, hogy ne állítsák meg folyamatosan. Sokszor kisebb tömegek verődnek össze. Reggel például a pincérünk jegyezte meg, hogy „András, rólad beszél az egész város”. 

– mesélte a Blikknek Pető Zdenkó, hozzátéve: a reklámfotózás során még a közlekedés is leállt ügyfele miatt, az emberek az autóikból is kiszálltak, csakhogy élőben vethessenek egy pillantást a mobil- és számítógépképernőkről már annyiszor visszamosolygó férfira.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.