Index – Belföld – Felkarolta az indiánok oktatását, de korlátozta a kínaiak bevándorlását
Az Egyesült Államok 19. elnöke volt Rutherford B. Hayes (1877–1881). És hányadik lenne az elnökök örökranglistáján?
Végleges ranglista nincs, mindig újat és újat gyártanak. Arthur Schlesinger történész 1962-ben megkért 75 történészt, hogy rangsorolják az elnököket. Washingtontól Eisenhowerig. A 31-es listán Hayes a 14. helyre került. 1982-ben a Chicago Tribune című lap kért fel hasonló feladatra 49 történészt. Ők már 38 elnököt rangsoroltak, Washingtontól Carterig, s Hayes a 22. helyre került. Úgy tűnik, ahogy haladunk az időben, úgy csúszik Hayes neve lejjebb a listákon. Egy 2017-ben készített listán már a 32. helyen szerepel az immár 44 „jelölt” között. Vagyis
nincs ott a legnagyobb elnökök között, de azért a legrosszabbak közé sem került be a neve.
Katonáskodására jóval büszkébb volt, mint az elnökségére. Mennyire volt jobb katona, mint politikus?
Az amerikai polgárháborúban (1861–65) az ohiói önkéntesek 22. számú gyalogosezredében szolgált. Nyugat-Virginiában harcolt, felesége többször is meglátogatta, és részt vett a sebesültek ápolásában. 1862 októberétől Hayes ezredes lett, s átvehette az ezred parancsnokságát. Amint letelt az önkéntes szolgálat három éve, meghosszabbíttatta. Sok csatában vett részt, többször is megsebesült, vezérőrnagyként szerelt le. Egyszer kijelentette:
Tudom, hogy kis helyet töltök be a történelemben. De örömmel tölt el, hogy a jó ezredesek közé tartoztam.
Talán ezért is őrizte meg élete végéig a háborúban hosszúra növesztett szakállát. Még a háború idején képviselővé választották, de kijelentette, hogy aki politikai hivatalért otthagyja tiszti állását, az megérdemelné, hogy megskalpolják. Csak a háború végén, 1865-ben foglalta el a helyét a Kongresszusban.
Politikustársai azzal csúfolták, hogy az erényessége miatt még gúnynevet sem aggathatnak rá. Miért nem kedvelték?
Volt azért gúnyneve: „De facto” elnök vagy „Ő csalárdsága” néven emlegették. Az 1876-os elnökválasztás végső eredménye attól függött, hogyan értelmezik a három republikánus kormányzat és katonai megszállás alatt álló déli állam, Louisiana, Dél-Karolina és Florida ellentmondásos választási eredményeit. A zűrzavaros belpolitikai állapotok miatt ugyanis mindhárom államban két elektortestület ült össze, és két választási eredmény érkezett Washingtonba. Sok déli választókerületben nem hagyták szavazni a feketéket. A fegyveres konfliktussal fenyegető, súlyos belpolitikai válságot végül a Kongresszus 15 fős, képviselőkből, szenátorokból és bírákból álló bizottsága oldotta meg, amely a republikánus párti Hayest nyilvánította győztesnek. Ő pedig a Demokrata Párt megbékítésére ígéretet tett az utolsó megszálló csapatok visszavonására, a déli oktatásügy és közlekedés fejlesztésére, valamint arra, hogy legalább egy déli politikust meghív kabinetjébe. Gesztusaival mégsem sikerült kibékítenie ellenfeleit.
Egyszer valaki belőtt az otthonába az ablakon át,
és a demokraták még 1878-ban is vizsgálatot akartak indítani ellene a Képviselőházban. Csak 1906-ra ismerték el nyilvánosan, hogy valószínűleg győzött volna egy szabályos választáson is.
Milyen intézkedéseivel írta be magát az amerikai történelembe?
Frederick Douglasst, az ország legtekintélyesebb fekete politikusát a Columbia Kerület marsalljává nevezte ki. Bizottságot hozott létre közhivatali reformtörvény megszerkesztésére, amely lehetővé teszi, hogy a hivatalokat ne politikai alapon, hanem egy vizsgarendszer eredményei szerint töltsék be, de ezt a Kongresszus nem támogatta. Belügyminisztere, Carl Schultz kivizsgáltatta az indiánügyi hivatal működését is. Személyesen ellátogatott a nyugati rezervátumokba, támogatta az indiánok oktatására tett kísérleteket, és az elnökkel együtt úgy vélekedtek, hogy
az egyéni földtulajdon bevezetésével és az amerikai kultúra terjesztésével lehetne javítani az indiánok helyzetén.
A gazdasági válság miatt 1877-ben megszervezték a nemzet történelmének legnagyobb sztrájkját: százezer vasutas és bányász vett részt benne, 6-7 ezer mérföldnyi vasútvonal mentén. Nyugat-Virginia, Maryland és Pennsylvania kormányzóinak kérésére az elnök a hadsereget vezényelte ki a sztrájkolók ellen, akik többsége erre megadta magát. Hayes ugyanis úgy vélekedett, hogy a sztrájkolóknak nincs joguk megakadályozni, hogy mások felvegyék a munkát.
Kalifornia lakosságának már kilenc százaléka kínai volt, és sokan attól tartottak, hogy a kínai munkaerő-kínálat miatt csökkenni fognak a bérek. Ezért törvényjavaslat született: vonják meg a kínaiaktól az 1868-as bevándorlási kedvezményeket. Az elnök 1879-ben ezt megvétózta, s a következő évben inkább új szerződést kötött a kínai kormánnyal a bevándorlás mérsékléséről. Amikor Franciaország építeni kezdte a Panama-csatornát, Hayes bejelentette (1880), hogy „az Egyesült Államok nem mondhat le a csatorna ellenőrzésétől egyetlen európai hatalom vagy az európai hatalmak bármilyen kombinációja javára sem.” Ezzel Theodore Roosevelt fellépését előlegezte meg, de az építkezés elindítását nem tudta megakadályozni.
1878-ban Hayes közvetített Argentína és Paraguay határvitájában. Mivel Paraguayt támogatta, a hálás lakosok a vitatott területet Presidente Hayesnek, fővárosát Villa Hayesnek nevezték el.
Felesége az egyik legnépszerűbb First Lady volt. Mivel érdemelte ki a „Limonádé Lucy” becenevet?
A szép, méltóságteljes és intelligens Lucy Ware Webb volt az első egyetemet végzett First Lady. Nagy népszerűségre tett szert Washingtonban, mert rendkívül kedves volt mindenkivel: egyszer egy fényképkészítés előtt saját kezűleg varrta fel egy látogatóba érkezett veterán egyenruhájára a hiányzó őrmesteri csíkokat. Amikor a Kongresszus kitiltotta a gyerekeket kertjeiből, mert letaposták a füvet, Lucy Hayes minden gyermeket meghívott a Fehér Ház kertjébe, húsvéti tojásokat keresni. Ez a tradíció máig fennmaradt. Mivel a világon először Wyoming államban kaptak az asszonyok szavazati jogot 1869-ben, sokan szerették volna, ha az elnök felesége kiáll a női egyenjogúság mellett. A First Lady az egyik levelében el is ismerte a következőket:
A legtöbb személy számára nyilvánvaló, hogy egy asszony szelleme ugyanolyan fejlett lehet, mint egy férfié […] Ahelyett, hogy a férfi rabszolgájának tekintjük, tekintsük vele egyenlőnek minden dologban, s egyes dolgokban felsőbbrendűnek.
A korabeli konvenciókat azonban tiszteletben kellett tartania, s nem szólalt fel az egyenjogúság érdekében. Hayes csak annyit tett meg, hogy a párizsi világkiállításra egy nőt küldött el, s 1879-től lehetségessé vált, hogy női jogászok képviseljenek ügyeket a Legfelsőbb Bíróság előtt. Lucy arról lett híres, hogy férje kérésére, aki szerette volna megnyerni az antialkoholisták támogatását, nem szolgáltatott fel alkoholt a Fehér Ház fogadásain. Csak akkor tett kivételt, amikor 1877 augusztusában vendégül látta Alekszej és Konstantin orosz nagyhercegeket. A képviselők és szenátorok számára azonban nem volt kegyelem, ezért ők csak „Limonádé Lucy” néven emlegették az asszonyt. Az egyik fogadására e szavakkal emlékezett vissza William M. Evarts külügyminiszter: „Nagyszerű volt! A víz úgy ömlött, mint a pezsgő!” Mark Twain pedig így vélekedett: „A teljes önmegtartóztatás oly nagyszerű dolog, hogy nem lehet elég szélsőségesen képviselni! Én olyannyira ragaszkodom hozzá, hogy a teljes önmegtartóztatástól is megtartóztatom magamat!”
Hahner Péter történész (1954) a Rubicon Intézet főigazgatója. 1977-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskola könyvtár–magyar szakán, 1980-ban levelezőként az ELTE magyar kiegészítő szakán, 1985-ben az ELTE történelem szakán szerzett diplomát. 1981–1985 között az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségének szerkesztője. 1985-től 2018-ig a pécsi egyetemen oktatott történelem szakon, 2001 és 2016 között tanszékvezetőként. 1987-ben védte meg A francia forradalom historiográfiája című doktori disszertációját, míg 1996-ban a Thomas Jefferson és a francia forradalom című PhD-értekezését. Huszonöt önálló kötete jelent meg, köztük több nagy sikerű történelmi ismeretterjesztő mű.
(Borítókép: Rutherford B. Hayes, Daniel Huntington festményén. Fotó: VCG Wilson / Corbis / Getty Images)