Index – Külföld – Éledezik Párizs, de messze még a régi forma
A járványügyi korlátozások megszűnésének köszönhetően jelentősen javultak a turisztikai mutatók nyáron Párizsban és környékén, megközelítve a járvány előtti teljesítményt, de az első féléves összesítésben a bevételek és a látogatottság még elmarad a 2019-es adatoktól a szerdán közzétett becslések szerint.
„2022 a turizmus újjászületésének és újjáépülésének éve Párizsban és a környező régióban” – mondta sajtótájékoztatóján Valérie Pécresse, a francia főváros körüli Île-de-France régió elnöke, aki ugyanakkor sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a turistáknak idén nyáron csak negyven százaléka volt külföldi, hatvan százaléka pedig belföldi látogató.
„Az első félévben még elmaradt a nemzetközi közönség harminc százaléka” – mondta a politikus, kiemelve az ázsiai és mindenekelőtt a kínai utazók hiányát. Ez utóbbiak elmaradása a bevételekben is megmutatkozott, amelyek harmincszázalékos, mintegy hétmilliárd eurós visszaesést mutattak 2019 első hat hónapjához képest a hivatalos adatok szerint.
Valérie Pécresse közlése szerint a járvány két éve mintegy harmincmilliárd eurós bevételkiesést okozott a fővárosi régiónak.
Az idei év első felében a turizmus még egyértelműen elmaradást mutatott a járvány előtti évhez képest: 18,2 millióan látogattak el Párizsba és környékére, ami 23 százalékkal kevesebb, mint 2019 első félévében. A múzeumokban harmincszázalékos volt a visszaesés.
A külföldi turisták száma 42 százalékkal, 7,4 millióra csökkent, elsősorban a légi közlekedés nagyon fokozatos beindulása és a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása miatt. A belföldi turisták számának csökkenése csak 22 százalékos volt 2019 első feléhez képest: 10,8 millió francia látogatott el a fővárosba.
A nyári időszak (június-július-augusztus) viszont már kedvezőbb adatokat mutatott: 12,6 millió turista kereste fel Párizst és környékét, ami már csak alig hat százalékkal marad el a 2019-es nyár adataitól.
„Júliusban és augusztusban már elértük a 2019-es szintet” – mondta Valérie Pécresse. A javulás elsősorban az amerikai látogatók visszatérésének, valamint az euró–dollár-árfolyam kedvező alakulásának köszönhető a politikus szerint. A jelenleg Párizsba látogató külföldi turisták több mint húsz százaléka amerikai.
A vendégéjszakák alapján a 2019 nyári adatokhoz képest 33 százalékkal nőtt az olasz turisták száma, valamint nyolc százalékkal több spanyol és egy százalékkal több német látogató érkezett júniusban és júliusban Párizsba, mint a járvány előtti időszakban.