Index – Belföld – Karácsony Gergely: A kormány a jelenlegi formájában felszámolta a rezsicsökkentést
„Alig két hónappal a választások után – Cseh Tamással szólva – Valóság Nagybácsi beköszönt a kormányülésre” – fogalmazott Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester, hozzátéve, hogy persze lehet játszani a szavakkal, de a hétvégén bejelentett intézkedéscsomag pontosan az, aminek látszik:
„brutális megszorítás”.
A politikus ezzel együtt azt is kijelentette, hogy „az Orbán-kormány a jelenlegi formájában felszámolta a rezsicsökkentést”, anélkül hogy arról előzetesen egyeztetett volna.
Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány a Rezsivédelmi Alap és a Honvédelmi Alap felállítása céljából már bevezetett extraprofitadók végrehajtásán túl a központi költségvetés kiadási oldalát érintő intézkedéseket is bevezet. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a rezsicsökkentési szabályokat módosítani kell, mivel a villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztó jogosult.
Nem igaz az az állítás, hogy a kisvállalkozások és az önkormányzatok képesek lesznek kigazdálkodni annak hatásait, hogy kikerülnek a rezsicsökkentés alól. A járvány, a válság, a háború és a foglalkoztatási gondok által meggyötört vállalkozások ennek hatásait áremelkedésekkel tudják csak kezelni, ez tovább gerjeszti az inflációt, vagyis a most bejelentett kormányzati megszorítások mindenkit érinteni fognak
– hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely, kiemelve, hogy a közösségi közlekedés különösen nehéz helyzetben van, ott ugyanis egyszerre jelenik meg az üzemanyagár-növekedés miatti teher, valamint a villamos energia és a földgáz árának drasztikus emelkedéséből fakadó többletköltség. A főpolgármester szerint ez 20 milliárd forint körüli többletet is jelenthet 2022-ben az előző évhez képest. Szintén komoly gondnak nevezte, hogy a kormány által most bejelentett lépés eredményeként a közvilágítás is kikerül a rezsicsökkentés hatálya alól.
Az energiaköltségek növekedése több mint pénzügyi kérdés. Fenntarthatósági is. Ezért sürgős lépésekre van szükség a károk felmérése, minimalizálása és hosszú távú rendezése érdekében
– hangsúlyozta a főpolgármester, aki jelezte, hogy mihamarabb összehívja a fővárosi önkormányzat szakértőit, illetve egyeztetést kezdeményez a fővárosi országgyűlési képviselőkkel. Emellett Brüsszelben is tárgyalásokat folytat az Európai Bizottság illetékeseivel, valamint úgy általában a gazdasági élet meghatározó szereplőivel. Mint írta, a „Budapest150 – Energia és fenntarthatóság csúcsnak” a célja, hogy a város életére általános érvényű javaslatokat dolgozzanak ki közösen az energiahatékonyság és a fenntarthatóság jegyében.
„Ezen alkalmakkor a kormánnyal is módunk lesz az elmaradt egyeztetések lefolytatására. Mert Budapest nem lehet a rezsicsökkentés megszüntetésének kárvallottja” – hangsúlyozta.
(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Kaszás Tamás / Index)