Index – Belföld – Nem örül a pesti alsó rakpart lezárásának az autóklub, szerintük a fővárosiak többsége sem

általa megosztva admin
Kategória:


Elutasítja az észak–déli közlekedési folyosóként használt Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, és a rakparti forgalom elterelését a Magyar Autóklub (MAK) – tájékoztatta az MTI-t a szervezet.

Mint írják, a MAK ugyan egyetért az élhető, zöld város koncepcióval, és a belső kerületekben lévő forgalom csillapítását is szükségesnek tartja. A „visszaadjuk a Duna partot a budapestieknek” retorikával ugyanakkor nem ért egyet, mivel megítélésük szerint a fővárosiak többsége autóval közlekedik. Hozzátették: az autóklubot és az autós közvéleményt meglepetésként érte Karácsony Gergely főpolgármesternek a pesti alsó rakpart lezárását, megszakítását célzó bejelentése.

Szerintük ugyanis ebben a helyzetben valódi szakmai–társadalmi vita, egyeztetés szükséges. 

A MAK éppen emiatt vette fel a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal és vett részt egyedüli autózással foglalkozó szervezetként az április 25-én megtartott közös egyeztetésen, ahol beszámolójuk szerint „nem közeledtek egymáshoz az álláspontok”. 

A közleményben a Magyar Autóklub kifejtette, hogy ötletelés helyett stratégiai szervezésre van szükség, melynek keretében meg kell vizsgálni a rakparti forgalom felszín alatti elvezetésének lehetőségét is. De a P+R parkolók és az elővárosi közlekedés fejlesztése sem halasztható.

Hisszük, hogy Budapestet egyszerre lehet zöldebbé, barátságosabbá és működőképesebbé tenni anélkül, hogy egyes közlekedői csoportokat, nevesítve az autósokat ellehetetlenítenék

– idézte az MTI a Magyar Autóklub közleményét. 





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).