Index – Belföld – Nekiment a Greenpeace Karácsony Gergelynek
A fővárosi vezetés az ígéretek ellenére még mindig nem terjesztette elő ütemtervét a régi, szennyező gépjárművek korlátozására – közölte Facebook-oldalán a Greenpeace Magyarország.
Ahelyett, hogy mielőbb határidőt szabna a nyugat-európai városokból már rég kitiltott, elavult dízelek fővárosi korlátozására, Karácsony Gergely egyelőre csupán lakossági konzultációt ígér a témában, ami édeskevés a budapesti légszennyezettség csökkentéséhez
– írja a környezetvédő szervezet, mely emlékeztet: júliusban adták át a főpolgármesternek a Tiszta levegőt! petíciót, melyben közel 45 ezer ember követelte, hogy a városvezetés kezdje el fokozatosan kitiltani a szennyező járműveket Budapestről, és segítse a fenntartható közlekedés terjedését, fejlesztését a fővárosban.
A petíció átadásakor a főpolgármester kijelentette, hogy még az idei évben a közgyűlés elé fog kerülni a céldátum meghatározása a szennyező járművek Budapest bizonyos részeiről történő kitiltására.
Továbbra is azt várjuk a fővárosi vezetéstől, hogy mihamarabb hozza nyilvánosságra a szennyező járművek kitiltására vonatkozó ütemtervét, és ismertesse terveit, hogy mikor és milyen lépéseket kíván tenni a fenntartható mobilitás fejlődéséért és terjedéséért Budapesten
– hangsúlyozta a Greenpeace Magyarország, hozzátéve, hogy a változásokra még annak ellenére is nagy szükség van, hogy a tavalyi évben a koronavírus-járvány miatt elrendelt lezárásoknak köszönhetően kismértékben javult a levegő minősége.
Ezek mellett kiemelték, hogy a levegő tisztaságáért nem csak települési, hanem kormányzati szinten is lépéseket kell tenni, és kormányzat is adós azzal a 2020-as ígéretével, mely szerint korlátozza a szennyező járművek importját.
A kormányzat nem jeleskedik továbbá a városi tömegközlekedés fejlesztésének támogatásában sem. Sőt, az önkormányzatoktól oly mértékben vont el pénzt, hogy szinte ellehetetlenítette a közösségi közlekedés színvonalas működtetését. A magyar emberek egészsége érdekében mind városi, mind kormányzati szinten konkrét és érdemi levegőtisztasági intézkedéseket várunk a hazai döntéshozóktól
– jelentette ki a szervezet.
(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)