Index – Külföld – A vasúti közlekedés fejlesztéséről kötöttek megállapodást a V4 országai

általa megosztva admin
Kategória:



A vasúti közlekedés fejlesztéséről és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon képviselendő közös álláspontok kidolgozásának szükségességéről is szóló együttműködési megállapodást írtak alá a visegrádi csoport (V4) közlekedésért felelős vezető politikusai pénteken a lengyelországi Krakkóban ? írja az MTI.

Magyarországot a pénteken véget ért kétnapos találkozón Tóth Péter közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte. A krakkói Wawel királyi várban megtartott közös pénteki sajtóértekezleten Tóth Péter a júliusban kezdődő magyar V4-elnökség egyik kulcsfontosságú feladatának nevezte a térségbeli infrastruktúra további bővítését, valamint azt, hogy az országcsoport a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) fejlesztési elveiről tárgyaljon az Európai Unióval (EU). Hozzátette, Magyarország nagy hangsúlyt helyez nemcsak az északi, hanem a déli irányú összeköttetések létesítésére is. Ebben az összefüggésben megerősítette, hogy idén befejezik a Via Carpatia észak-déli közúti folyosó magyarországi szakaszát.

Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter fontosnak nevezte a V4 közös erőfeszítéseit a TEN-T hálózat felülvizsgálatában történő sikeres részvételre, arra, hogy a hálózatba újabb, a térségbeli államok számára fontos közlekedési folyosókat iktassanak be.

A támogatott, illetve támogatandó projektekként Adamczyk a Via Carpatia mellett a négy visegrádi országot összekötő gyorsvasutat, a Duna-Odera-Elba csatornát, valamint a Varsó és Łódz városa között építendő lengyel központi repülőteret sorolta.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).