Az angliai Coventryben indult kísérleti projektben utazási kupont adnak azoknak, akik a régi, szennyező autójuk helyett a tömegközlekedést választják.

A városi dugók mennyiségének csökkentése lokálisan az egyik leginkább evidens módja a levegőminőség javításának. Ezt célzó porjektbe kezdett az angliai Coventry, amelynek vezetése úgy döntött: ahelyett, hogy kitiltanák a régi autókat a városból, akár 3000 fontos (1,25 millió forint) utazási kreditet adnak azoknak, akik vállalják, hogy tömegközlekedésre váltanak ? írja a CarThrottle magazin.

A rendszer nem kötelezi a résztvevőket arra, hogy mostantól csak tömegközlekedési eszközöket használjanak, arra azonban igen, hogy ha autózni akarnak, akkor csak elektromos autót bérelhetnek. A projekt kimondott célja az is, hogy kiderüljön, milyen igényei keletkeznek azoknak, akik leteszik az autójukat.

Első körben száz emberrel indul a kísérlet, olyanokkal, akiknek 15 évnél idősebb benzines vagy 2016 előtti dízelautójuk van. A közlekedési támogatásban sávokat határoznak meg: a leginkább szennyező autók tulajdonosai 3000 fontos kupont kapnak, a modernebb autókéi pedig 1500 font értékűt.

A kísérlet tavasszal indul a közel négyszázezres lakosú városban, ám a brit autóklub, az AA vezetősége máris jelezte, hogy az időzítés a koronavírus-járvány miatt nem szerencsés.

A rendszer fenntarthatóságával szemben is felvetődtek kérdések, mondván, állami keretek között nagy tömegben nem működhet ilyen mértékű támogatással a rendszer, a későbbiekben mindenképpen piaci alapúvá kell tenni. Például autómegosztó vállalkozások vagy piaci alapon üzemelő tömegközlekedési szolgáltatók bevonásával.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Megint a villanyautósok jártak jól, de végül is logikus módon.



MTI
Autó

Az autósok 90 százaléka felkészíti kocsiját a télre egy felmérés szerint.