Az 1,3 literes motorral szerelt kocka Lada hivatalos veterán minősítéssel, OT rendszámmal rendelkezik.

Az orosz AvtoVAZ 1970 és 1988 között gyártotta az olasz Fiat 124 műszaki alapjaira épülő VAZ-2101-et, vagyis az „ezerkettes” Ladát. Ennek utódja, a VAZ-2105 1980-ban látta meg a napvilágot, és egészen 2010-ig gyártásban maradt.

Az 1,3 literes benzinmotorral szerelt orosz népautó egykoron a hazai utcakép egyik meghatározó négykerekűje volt, mára azonban szinte teljesen kikopott a forgalomból. Most viszont találtunk belőle egy egészen jó állapotú és éppen új gazdára váró példányt, íme:







A Budapesten árult kocka Lada 1986 júniusában lett forgalomba helyezve és azóta kevesebb, mint 30 ezer kilométert hagyott maga mögött.







A 65 lóerős teljesítményű, érvényes magyar okmányokkal rendelkező, OT rendszámos veteránt 1 699 999 forintos áron kínálják eladásra.




 







Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!