Legelőször a jövőre bemutatkozó elektromos luxuslimuzinban, az EQS modellben lehet majd látni.

Közeleg a Mercedes legnagyobb presztízzsel bíró autójának, az S-osztálynak az elektromos megfelelője. Ez lesz az EQS modell, amely a gyártó szerint minden részletében alapvető újdonságokat fog tartalmazni. Az újgenerációs fejlesztések egyike az a hatalmas digitális műszerfal is, amely nem képernyőkből áll, hanem lényegében az egész kabintér első műszerfali részén végigfut.

A hivatalos elnevezése MBUX (Mercedes-Benz User Experience) Hyperscreen, ami egy mesterséges intelligenciával is felvértezett rendszer, amely hangutasításokra reagál, illetve folyamatosan tanul annak érdekében, hogy a használója várható igényeit, kereséseit, vezetés közbeni preferenciáit egyre jobban kiszolgálja.







A hatalmas kijelző hivatalos premierjére már nem kell sokat várni, hivatalosan január 7-én az amerikai CES 2021-en, a hagyományosan legnagyobb elektronikai vásáron bemutatják majd. Igaz, a járványhelyzet miatt most mindent csak virtuálisan.

A jármű gyártása is megkezdődhet 2021-ben a márka legnagyobb hagyományokkal rendelkező üzemében, a németországi Sindelfingenben indul. Az elektromos luxuslimuzin természetesen kiemelt helyet kap a márka kínálatában, ez lesz az első, amely a felsőkategóriás modellek számára kifejlesztett platformra épül.




Az EQS-ben a korábban kiadott információk alapján a padlózatába integrált akkumulátor kapacitása mintegy 100 kWh lesz és a gyártó közlése szerint a WLTP-szabvány szerinti hatótávja körülbelül 700 kilométer körül alakul. Az autóban lévő villanyhajtás maximális teljesítménye 470 lóerő lesz és 760 Nm-es nyomatékkal rendelkezik, ami elegendő ahhoz, hogy a 0-100-as gyorsulást alig 4,5 másodperc alatt le lehessen tudni. Az alacsony súlypontú luxusautó végsebessége 200 km/h feletti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!