Öt percen belül elkapták.

A férfi 2020. december 18-án 14 óra 30 perc körül Salgótarjánban, az autóbusz-pályaudvaron szóváltásba keveredett egy menetrend szerint közlekedő busz vezetőjével. A sofőr felszólította, hogy szálljon le a járműről, amelyet követően a férfi szidalmazta, majd egy alkalommal, ököllel az arcán megütötte a sértettet. A sofőr a busszal megkísérelt elindulni, majd a férfi a jármű egyik ablaktörlő lapátját leszakította, a másikat megrongálta, és a bezárt ajtót rugdosta – olvasható a police.hu-n, amely szerint a sértett a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.

A bejelentést követően, a pontos és részletes személyleírás alapján, továbbá a rendőrök öt percen belül azonosították, majd a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves etesi lakost.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállított férfit a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!