Mindenben lehet találni némi pozitívumot: az autó sofőrje legalább nem a mozgássérülteknek szánt parkolóhelyet foglalta el.

Az alábbi felvétel főszereplője egy Mercedes SLK, mely kompakt roadsterrel a napokban az egyik solymári áruház bejáratához igen közel, ám szabályosnak, vagy etikusnak egyáltalán nem mondható módon sikerült leparkolni.




A tilosban történő parkolást a KRESZ az adott helyzettől függően 10-50 ezer forintos helyszíni-, illetve pénzbírsággal bünteti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!