Az ötlet azután juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagyméretű Tesla Model X-szel.

A Tesla hatalmas erővel építi első európai üzemét Berlin egyik agglomerációs területén, amely rekordidő ? elvileg egy év ? alatt épülhet fel. Elon Musk most arról is beszélt egy videóinterjúban, hogy a Model Y és akkumulátorok mellett egy kifejezetten európai modellt is építhetnek majd Berlinben. Ennek tervezéséhez egy németországi központot is létre kell hozni.

?Rengeteg tehetséges mérnök és dizájner van Európában, akik biztosan szívesen dolgoznának egy ilyen eredeti koncepción? ? mondta Musk.

A Tesla nemrég kezdett mérnökök toborzásába a berlini gyár számára, a hirdetést maga Elon Musk tette közzé a Twitter oldalán a saját stílusában, mondván: nem érdekli, ki, milyen iskolába járt, ő villámgyors problémamegoldókat keres a Teslához. 

Musk arról is beszélt, hogy az amerikai piaccal szemben Európában mindenképpen kisebb autót kellene építeni, egy kompakt kategóriás, ötajtós modellt, ami illeszkedik a helyi elvárásokhoz. Amerikában egyfelől a személyes ízlés miatt a nagyobb autókat kedvelik, míg itt Európában a kisebbeket ? vélekedett. A Tesla első embere meg is jegyezte, ő például egy Tesla Model X-szel igencsak nehezen tudott leparkolni Berlinben.

Bár Musk nem beszélt arról, hogy az európai modell mikor kerülhetne be a kínálatba, ez még egészen biztosan több évet jelent. Először a Model Y gyártása fog elkezdődni Berlinben, ami egy közepes méretű elektromos SUV lesz.

Jöhet a 8 millió forintos Tesla

Az önvezető autók fejlesztéséhez elsősorban műszaki oldalról közelítenek a gyártók, pedig sokkal fontosabb kérdés az, hogy mitől lesz be- és elfogadóbb a járművekkel szemben a társadalom. Ennek apropóján végeztek nemrég egy nemzetközi szinten is egyedülálló mérést Szegeden.

Musk beszélt arról is, hogy Berlinben akkora kapacitású akkumulátorgyártás folyhat majd hosszabb távon, ami megközelíti a jelenlegi globális kibocsátás szintjét. 250 GWh-s termelésről beszélt, ami nagyjából a mai átlagos elektromos autós akkumulátor kapacitásokat tekintve, évente nagyjából 3 millió elektromos személyautónak elég lenne.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!