Index – Gazdaság – Magyarországnak is jó, hogy a német gazdaság jobban teljesít

általa megosztva admin
Kategória:



A vártnál jobban teljesített Németország gazdasága a harmadik negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a 8,2 százalékos növekedésről szóló első becslés helyett 8,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi közleménye szerint. Az MTI beszámolója szerint az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye főleg 

a lakossági fogyasztás 10,8 százalékos, a beruházások 16 százalékos, és az export 18,1 százalékos növekedése révén javult a július-szeptemberi időszakban az előző negyedévhez, a koronavírus-járvány első hullámának idejéhez viszonyítva.

A Destatis október végi gyorsbecslésében egyébként még a GDP 4 százalékos csökkenését prognosztizálta erre a negyedévre. A koronavírus-világjárvány okozta válság hatását jelzi, hogy éves összevetésben a német gazdaság minden mutatója romlott. 

A lakossági fogyasztás például 3,7 százalékkal süllyedt, a beruházások 9,8 százalékkal estek vissza, az export 9,1 százalékkal maradt el a 2019 július-szeptemberi szinttől.

Gazdasági ágazatokat tekintve leginkább a vállalkozásokat kiszolgáló szolgáltatások 8,4 százalékos, a kereskedelem, a közlekedés és a vendéglátás 3,4 százalékos és az építőipar 2,6 százalékos csökkenése vetette vissza a gazdaságot. A válság hatása a munkaerőpiacon is megmutatkozik, a 83,2 milliós országban a harmadik negyedévben átlagosan 44,7 millióan dolgoztak, ami 654 ezer fős, 1,4 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

A Destatis jelentésében kiemelte, hogy a negyedéves összevetésben – a koronavírus-járvány miatti korlátozások első hullámának időszakához képest – egy sor európai uniós társország gazdasága jóval nagyobb mértékben növekedett, mint a német. Franciaország GDP-je például 18,2 százalékkal, Olaszországé 16,1 százalékkal, Spanyolországé 16,7 százalékkal nőtt. Ez azonban mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy ezeket az országokat keményebben sújtotta a koronavírus-válság, így a második negyedévben nagyobb volt a visszaesés, mint Németországban.

A KSH pár nappal ezelőtti adataiból kiderül, hogy a fenti országokéhoz áll közelebb a magyar gazdaság, amely negyedéves alapon nagyobbat nőtt, mint a német (11,3 százalékkal), de éves alapon már nagyobb volt a visszaesése (4,7 százalékos).





Source link

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com