A 80-as évek közepén debütált típus ezen példánya a 90-es évek végén hagyta el a gyártósort.

A Moszkvics 2141, vagy más néven Aleko 1986-ban látta meg a napvilágot és kisebb változtatásokkal, némi modernizálással egészen 2002-ig, a gyártó csődjéig maradt gyártásban. Ma már egyre nehezebb jó állapotú 2141-est találni, most azonban feltűnt a színen egy lényegében bejáratósan új állapotú és éppen új tulajdonosra váró példány.







A mellékelt fotókon látható autó a gyártás vége felé, 1998-ban látta meg a napvilágot és azóta mindössze 67, azaz hatvanhét kilométert hagyott maga mögött.







Az ötajtós Moszkvics mozgatásáról egy 76 lóerős teljesítményű 1,6 literes benzinmotor gondoskodik, ami egy ötfokozatú kéziváltón keresztül adja le erejét az első kerekekre.




 




A 14 colos kerekekkel szerelt kocsi árcéduláján 970 ezer rubeles, vagyis átszámítva mintegy 3,88 millió forintos összeg olvasható.




 







Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!