Az orrmotoros és hátsókerékhajtású sportkocsi a hirdetés szerint bejáratósan új állapotban van.

A Porsche 1977-ben azzal a céllal dobta piacra a 928-as típust, hogy azzal felváltsa az akkor már korosodó 911-est, amire aztán persze nem került sor. Az 1978-ban az Év Autójának megválasztott Porsche 928 1995-ben utód nélkül távozott, a 911-es sokadik generációja pedig még mindig a gyártó kínálatának részét képezi.

Manapság egyre nehezebb jó állapotú 928-ast találni, hiszen a legfiatalabb példányok is 25 évesek, most azonban feltűnt a színen egy az elmúlt évtizedekben alig használt, remek egészségnek örvendő és éppen új gazdára váró 29 éves darab.







A mellékelt fotókon látható piros Porsche 928 GT 1991 januárjában látta meg a napvilágot és azóta kevesebb, mint 2000 kilométert hagyott maga mögött.




Az elöl elhelyezett 5 literes V8-as szívó benzinmotor 330 lóerős teljesítményt ad le, ami mellé 430 Nm-es nyomaték társul.




Az ötfokozatú kéziváltós, hátsókerék-hajtású, bukólámpás Porsche 5,8 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást, a végsebessége pedig 275 km/h.




A Porsche 928 GT árcéduláján 35 000 eurós (12,8 millió forint) összeg olvasható.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!