Inflációkövetővé tették az útdíjak meghatározását.

Módosult az idén az útdíjtörvény, amelynek most jelentek meg a részletszabályai a Magyar Közlönyben. Az új rendelkezés értelmében minden év január 1-jén változik az útdíj abban az esetben, amennyiben az augusztusi fogyasztói árindexet nézve infláció tapasztalható.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján idén például 2020 augusztusában ? az előző év azonos hónapjával összevetett adatok szerint 3,9 százalékos volt az infláció mértéke. Mindez azt jelenti, hogy 2021. január 1-jétől egységesen, minden díjkategóriában 3,9 díjnövekedés várható.

Ugyanakkor az útdíjszedőnek legalább 30 nappal az érvényességet megelőzően a honlapján közzé kell tennie az árváltozásokat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Tavaly óta van lehetőség egy órán belül pótolni, ha valaki matrica nélkül hajtott fel egy fizetős autópálya-szakaszra.



hvg.hu
Autó

Még ha, ilyen is történik valakivel, hogy elfelejt matricát venni, akkor se csináljon ilyet. Főleg, hogy egy órán belül még büntetés nélkül lehet pótolni a matricát.