Index – Gazdaság – Pörög a belföldi idegenforgalom, de a külföldi turisták hiánya miatt Budapesten nagy a baj

általa megosztva admin
Kategória:



Pörög a belföldi idegenforgalom, azonban a nagyrészt a külföldi turistákra építő fővárosi turizmusban továbbra is szinte reménytelen a helyzet, írja a Világgazdaság

?Tavasszal még abban bíztak a szakemberek, hogy szep­temberre helyreáll a fővárosi idegenforgalom, de ma már kijelenthető, hogy 2021 húsvétjáig erre biztosan nem kerül sor”  – mondta a lapnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Szerinte míg nincs vakcina, és nem áll helyre teljesen a légi közlekedés, addig válságban marad a szektor.

A veszteség mértéke 200-300 milliárd forint körül lehet idén. A Szállodaszövetség elnöke szerint leghamarabb 2022-re sikerülhet az ágazatot teljes mértékben talpra állítani.

A lap azt írja, a 2008-2009-es válság óta Budapesten 70 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, márciusban azonban a határlezárások és a légi forgalom szinte teljes leállása miatt padlóra került az ágazat. A KSH adatai szerint júniusban a külföldi vendégek által itt töltött éjszakák száma 93, a belföldieké pedig 59 százalékkal esett vissza. Vidéken kedvezőbb a helyzet, a Balatonon például júliusban és augusztusban 70-90 százalékos a foglaltság a szállás.hu adatai szerint.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.