Világháborús bombát hatástalanítanak a Városligetben 2019. július 26-án, pénteken

Útlezárásokra és közösségi közlekedési korlátozásokra kell számítani a Városliget környékén július 26-án, pénteken délelőtt, mert világháborús bomba hatástalanítását végzik. Tervezetten reggel 8 órától kezdődően kiürítik, majd 9:30 és 11 óra között lezárják a forgalom elől a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor, az István utca és a Dózsa György út egy szakaszát. Reggel 8 órától a BKK-járatok nem állhatnak meg az érintett területen belüli megállóhelyeken, illetve az érintett autóbuszok módosított útvonalon közlekednek. A lezárásokkal kapcsolatban naprakész információk érhetők el Budapest Főváros Kormányhivatala oldalán.

Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatása szerint pénteken délelőtt 8 órától kezdődően kiürítik, majd ezután teljesen lezárják a közúti, a közösségi közlekedési, a gyalogos és a kerékpáros forgalom elől a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sort és az István utcát a Stefánia úttól a Cserhát utcáig, valamint a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Thököly út között.

Várhatóan reggel 8 órától az érintett BKK-járatok nem állnak meg a Dembinszky utca (75-ös és 79-es trolibusz, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz), az Ötvenhatosok tere (74-es és 75-ös trolibusz), valamint a Zichy Géza utca megállóban (74-es és 75-ös trolibusz).

Várhatóan 9:30 és 11 óra között az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek:

  • 74-es trolibusz a lezárt területet a 70-es trolibusz vonalán, a Városligeten keresztül kerüli el, a Vakok Intézete és a Nefelejcs utca közötti megállóit nem érinti,
  • 75-ös trolibusz az Állatkerti körút felé terelve közlekedik, nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út és a Stefánia út/Thököly út közötti megállókat,
  • 79-es trolibusz a Rottenbiller utca felé terelve közlekedik,  a Keleti pályaudvar és a Damjanich utca között több megállót nem érint,
  • 20E autóbusz a Hungária körút felé terelve közlekedik, nem érinti a Hősök tere megállót,
  • a 30-as autóbusz a Dózsa György út Ajtósi Dürer sor szakaszát elkerülve közlekedik, a Keleti pályaudvar és a Damjanich utca között több megállót nem érint.

Budapesti Közlekedési Központ





Source link

x

Az adatai védeleme fontosak számunkra !

2018. május 25-től kezdődően igazodunk az Európai Unió új Általános Adatvédelmi Előírásához (General Data Protection Regulation, GDPR). Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat, mely így bővebb tájékoztatást nyújt Önnek, hogy a  hogyan védi adataidat, és arról is, hogy hogyan élhet az adataihoz fűződő jogaival.

Szeretnénk megkérni Önt, amennyiben továbbra is szeretne tőlünk, a cityfuti.hu oldallal kapcsolatos akcióinkról,híreinkről,újdonságainkról, az Önnek készült személyes ajánlatainkról hírleveleket kapni, ezt írásban is erősítse meg az alábbi linken

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
%d blogger ezt szereti: