Újraindulnak a BKK hajójáratai a Dunán

Újraindul a menetrend szerinti hajóközlekedés a Duna budapesti szakaszán, miután feloldották a május végi hajóbalesetet követően elrendelt hajózási zárlatot. Június 20-tól, csütörtöktől a D11-es és D12-es hajó a hét minden napján a tavasszal érvényes munkanapi menetrend szerint jár a Kopaszi-gát – BudaPart és a Rómaifürdő között.

A hajózási zárlat idején a BKV teljes hajóflottája biztonságtechnikai ellenőrzésen esett át. Az ellenőrzés során feltárt kisebb hiányosságok pótlása, a hibák javítása, illetve a visszaellenőrzés az újra közlekedő négy darab BKV-100 típusú hajó esetében megtörtént. A járművek a szokott módon 100 százalékos felszereltséggel és hibátlan műszaki állapotban futnak ki újra a Dunára. Két darab vízibusz tervezett karbantartása, valamint a BKV 130-as típusú hajó esedékes korszerűsítése jelenleg is zajlik. A karbantartás végeztével ezek a hajók is forgalomba állnak.

A folyamatos korszerűsítéseknek köszönhetően a BKV közszolgáltatásban is közlekedő hajói az egyik legkorszerűbb motorokkal rendelkező flottát jelentik ma a Duna budapesti szakaszán.

Budapest, 2019. június 19.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.





Source link

x

Az adatai védeleme fontosak számunkra !

2018. május 25-től kezdődően igazodunk az Európai Unió új Általános Adatvédelmi Előírásához (General Data Protection Regulation, GDPR). Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat, mely így bővebb tájékoztatást nyújt Önnek, hogy a  hogyan védi adataidat, és arról is, hogy hogyan élhet az adataihoz fűződő jogaival.

Szeretnénk megkérni Önt, amennyiben továbbra is szeretne tőlünk, a cityfuti.hu oldallal kapcsolatos akcióinkról,híreinkről,újdonságainkról, az Önnek készült személyes ajánlatainkról hírleveleket kapni, ezt írásban is erősítse meg az alábbi linken

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
%d blogger ezt szereti: