Három augusztusi szombaton, 10-én, 17-én és 24-én módosul a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor úton közlekedő villamosok forgalmi rendje, mert az Élessaroknál a 3-as villamos felújítása óta keletkezett pályahibák garanciális javítását végzik. A 3-as villamos helyett mindhárom szombaton az Örs vezér tere és Kőbánya alsó vasútállomás között pótlóbusz viszi az utasokat. Augusztus 10-én munkanapi szombaton, a 3-as villamos korlátozása mellett a 62-es villamos nem közlekedik, helyette a 62A a megszokottnál sűrűbben, Rákospalota MÁV-telep és az Örs vezér tere között jár, valamint a 37-37A villamosok csak a Blaha Lujza tér és az Élessarok között szállítja az utasokat. Augusztus 17-én és 24-én a 3-as villamos mellett a 28A villamos közlekedését korlátozzák, Kőbánya alsó vasútállomás és az Új köztemető között pótlóbusszal utazhatnak. A villamospótlások idején Kőbánya és a belváros közötti utazás esetén érdemes megfontolni a 9-es busz vagy – az Örs vezér terén történő átszállással – az M2-es metró igénybevételét.

Közlekedési változások augusztus 10-én

Augusztus 10-én, szombaton (munkanap) a Kőbányán közlekedő villamosok forgalmi rendje az alábbiak szerint alakul:

–          A 3-as villamos két szakaszra osztva közlekedik: a Gubacsi út / Határ út végállomás felől csak Kőbánya alsó vasútállomás (Kápolna utca) megállóhelyig, a Mexikói út felől pedig csak az Örs vezér teréig. Kőbánya alsó vasútállomás és az Örs vezér tere között pótlóbusz jár 3-as jelzéssel. A villamospótló buszra az Örs vezér terén a 44-es busz megállójában, illetve a Fehér úton a 2-es metró előtti autóbusz-leszállóhelyen, Kőbánya alsó vasútállomásnál pedig a buszvégállomáson lehet felszállni. A pótlóbusz útvonala és pontos megállóhely-listája térképes felületen követhető nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban: http://futar.bkk.hu/route/BKK_V3621

–          A korlátozás ideje alatt a 28A villamos a teljes vonalon, Blaha Lujza tér – Új Köztemető között közlekedik.

–          A 37-es és 37A villamosok rövidített útvonalon, a Blaha Lujza tér (Népszínház utca) és az Élessarok között közlekednek 37A jelzéssel, az Élessarok és az Új köztemető között a megszokottnál sűrűbben közlekedő 28A villamossal utazhatnak.

–          A 62-es villamos nem közlekedik. A Blaha Lujza tér (Népszínház utca) és az Élessarok között a megszokottnál sűrűbben közlekedő 28A villamossal, illetve Kőbánya alsó vasútállomás és az Örs vezér tere között a 3-as pótlóbusszal, Örs vezér tere és Rákospalota, MÁV-telep között pedig a megszokottnál sűrűbben induló 62A villamossal lehet utazni.

–          A 62A villamos rövidített útvonalon, Rákospalota MÁV-telep és az Örs vezér tere között jár, azonban a megszokottnál sűrűbb követési idővel. Kőbánya alsó vasútállomás és az Örs vezér tere között a 3-as pótlóbusszal utazhatnak.

A 95-ös autóbusz a fenti napon a Puskás Ferenc Stadion felé a Kápolna utcában a villamospálya helyett a közúton halad, ideiglenesen a közúton kijelölt Kápolna utca megállóhelyen áll meg 80 méterrel hátrább.

Közlekedési változások augusztus 17-én és 24-én

Augusztus 17-én és 24-én (szombaton) a Kőbányán közlekedő villamosok forgalmi rendje az alábbiak szerint alakul:

–          A 3-as villamos két szakaszra osztva közlekedik: a Gubacsi út / Határ út végállomás felől csak Kőbánya alsó vasútállomás (Kápolna utca) megállóhelyig, a Mexikói út felől pedig csak az Örs vezér teréig. Kőbánya alsó vasútállomás és az Örs vezér tere között pótlóbusz jár 3-as jelzéssel. A villamospótló buszra az Örs vezér terén a 44-es busz megállójában, illetve a Fehér úton a 2-es metró előtti autóbusz-leszállóhelyen, Kőbánya alsó vasútállomásnál pedig a buszvégállomáson lehet felszállni. A pótlóbusz útvonala és pontos megállóhely-listája térképes felületen követhető nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban: http://futar.bkk.hu/route/BKK_V3621

–          A 28A villamos rövidített útvonalon, a Blaha Lujza tér (Népszínház utca) és Kőbánya alsó vasútállomás (Kápolna utca) között jár. Kőbánya alsó vasútállomás és az Új köztemető között pótlóbusz jár 28A jelzéssel, amelyre Kőbánya alsó vasútállomásnál a buszvégállomáson, az Új köztemetőnél pedig a Sírkert úton, a körforgalom után lehet felszállni. A pótlóbusz útvonala és pontos megállóhely-listája térképes felületen követhető nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban: http://futar.bkk.hu/route/BKK_VP281

–          A korlátozás ideje alatt a 37A villamos a teljes vonalon, Blaha Lujza tér – Sörgyár között közlekedik.

A 95-ös autóbusz a fenti napokon a Puskás Ferenc Stadion felé a Kápolna utcában a villamospálya helyett a közúton halad, ideiglenesen a közúton kijelölt Kápolna utca megállóhelyen áll meg 80 méterrel hátrább; valamint a Sírkert úti Új köztemető megállóhelyet áthelyezik 20 méterrel előrébb.

Változás a 85-ös busz közlekedésében augusztus 10-27. között

A 85-ös autóbusz mindkét irányú Élessarok megállóhelyét augusztus 10-től, szombattól 27-ig, keddig ideiglenesen áthelyezik: az Örs vezér tere felé tartó buszokra a 162-es buszjárat Élessarok megállóhelyén, a Kőbánya-Kispest felé tartó buszokra pedig a Kőrösi Csoma Sándor úton, a benzinkút mellett lehet felszállni.

Átszállás esetén nem kell új jegyet érvényesíteni

A villamos és a pótlóbusz közötti átszállás esetén nem szükséges új menetjegyet kezelni, a már érvényesített jeggyel lehet továbbutazni – abban az esetben is, amennyiben a 3-as villamossal és a pótlóbusszal utazva kétszeri átszállás szükséges.

A villamospótlás ideje alatt is érdemes utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazással megtervezni, amely valós idejű járatinformációk alapján mindig az optimális útvonalat számolja ki úti céljuk eléréséhez.





Source link

x

Az adatai védeleme fontosak számunkra !

2018. május 25-től kezdődően igazodunk az Európai Unió új Általános Adatvédelmi Előírásához (General Data Protection Regulation, GDPR). Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat, mely így bővebb tájékoztatást nyújt Önnek, hogy a  hogyan védi adataidat, és arról is, hogy hogyan élhet az adataihoz fűződő jogaival.

Szeretnénk megkérni Önt, amennyiben továbbra is szeretne tőlünk, a cityfuti.hu oldallal kapcsolatos akcióinkról,híreinkről,újdonságainkról, az Önnek készült személyes ajánlatainkról hírleveleket kapni, ezt írásban is erősítse meg az alábbi linken

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
%d blogger ezt szereti: