A Margit körút Széna tér és Török utca közötti szakaszán is elkezdődnek a 4-es és a 6-os villamos nyári felújítási munkái. Ezért 2019. július 6-tól, szombattól – miközben a Dél-Buda és a Corvin-negyed közötti villamospótlás augusztus végéig továbbra is érvényben marad – a vonal ezen szakaszán is pótlóbuszok járnak az iskolakezdésig. Ahogy a BKK korábban már közölte, a vonalnak ezen a részén utoljára mintegy 20 éve végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű rekonstrukciót – most a BKV Zrt. a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cseréli a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát. A felújítás idején a villamosok július 6-tól 10-ig az Oktogon és a Corvin-negyed között, július 11-től pedig a Margit híd, budai hídfő és a Corvin-negyed között közlekednek; eközben a nagykörúti vonal mindkét végén alacsonypadlós, légkondicionált villamospótló buszokkal lehet utazni, amelyek gördülékeny haladását buszsáv és további forgalomtechnikai intézkedések segítik majd. A 17-es villamos július 6-tól a tanítási szünet végéig rövidített útvonalon, a Savoya Park és a Széll Kálmán tér között jár. A felújítás ideje alatt az Észak-Budáról a belváros felé utazóknak az M2-es metró, Dél-Buda felől a belvárosba utazóknak pedig az M4-es metró használatát javasolja a BKK. A felújítás miatt korlátozásokra és lassabb haladásra  kell számítania az autósoknak is a Margit körúton. A villamospótlás óhatatlanul okoz kényelmetlenségeket a térség közlekedésében, ugyanakkor a közlekedési szolgáltatócégek mindent megtesznek a megszokottnál nehezebb körülmények enyhítése érdekében.

A Margit körúton a Széna tér és Török utca között több mint 800 méter hosszú szakaszon építik át a villamosvágányt, mert az a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott. A vonal ezen részén utoljára 2000-ben, azaz közel húsz éve végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű felújítási munkát, azóta csak lokális beavatkozásokra került sor. (A budai fonódó villamoshálózat kialakítása idején átépített vonalszakaszokon ennek megfelelően most nem végeznek felújítást.) A hamarosan kezdődő felújítás során a jelenleginél korszerűbb, könnyebben karbantartható pályát építenek ki, amelynek köszönhetően a jövőben szükséges beavatkozások gyorsabban elvégezhetők lesznek.

Közösségi közlekedési rend a 4-es és a 6-os villamos vonalán július 6-a hajnaltól 11-e hajnalig

A 4-6-os villamos július 6-án, szombaton hajnali 4 órától 10-én, szerdán 24 óráig minden nap 4 és 24 óra között rövidített útvonalon, a Corvin-negyed és az Oktogon között jár.

A Széll Kálmán tér és az Oktogon között 4-6 jelzéssel villamospótló busz közlekedik. A pótlóbuszra

o   az Oktogon felé a Széll Kálmán téren a Dékán utca felé vezető gyalogátkelőhely előtt, a Széna téren és a Mechwart ligetnél az éjszakaibusz-megállóban, a Margit híd, budai hídfőnél a villamosmegálló mellett, a Jászai Mari téren a 9-es busz, a Nyugati pályaudvarnál pedig a 923-as busz megállójában lehet felszállni.

o   a Széll Kálmán tér felé az Oktogonnál a 923-as busz megállójában, a Nyugati pályaudvarnál a villamosmegállóban, a Jászai Mari téren a 9-es busz megállójában, a Margit híd, budai hídfőnél a 91-es busz megállójában, a Mechwart ligetnél és a Széna téren a 960-as busz megállójában lehet felszállni.

A Pál utca (Corvin-negyed) és dél-budai végállomások között továbbra is pótlóbusz jár, Újbuda-központ felé 4-es, a Móricz Zsigmond körtér felé 6-os jelzéssel a BKK korábbi közleményében ismertetett közlekedési rend szerint.

Mind az öt éjszaka, július 7-én, 8-án, 9-én, 10-én és 11-én 0 – 4 óra között a villamos helyett a teljes vonalon villamospótló busz jár 6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és Móricz Zsigmond körtér között.

Az éjszaka közlekedő, a villamosvonallal párhuzamosan haladó 6-os villamospótló busz a villamos útvonalát követve közlekedik. A pótlóbuszra

o   a Móricz Zsigmond körtér felé a Széll Kálmán téren a Dékán utca felé vezető gyalogátkelőhely előtt, a Széna téren és a Mechwart ligetnél a 960-as busz megállójában, a Margit híd budai hídfőjénél a villamosmegálló mellett, a Margitszigetnél a szigeti bejáró előtt, a Jászai Mari tér és a Mester utca között a 923-as busz megállóiban, a Boráros téren és a Petőfi híd budai hídfőjénél a 918-as busz megállójában, a Budafoki útnál a 6-os villamos megállójában lehet felszállni.

o   a Széll Kálmán tér felé a Móricz Zsigmond körtéren és a Budafoki útnál a 33-as busz megállójában, a Petőfi híd budai hídfőjénél a 918-as busz megállójában, a Boráros térnél a Ferenc körút 1. előtt, a Mester utcától a Jászai Mari térig a 923-as busz megállóiban, a Margit híd budai hídfőjénél a 931-es busz megállójában, a Mechwart ligetnél és a Széna téren a 960-as busz megállójában lehet felszállni.

Közösségi közlekedési rend a 4-es és a 6-os villamos vonalán július 11-től

A 4-6-os villamos július 11-én, csütörtökön hajnali 4 órától rövidített útvonalon, a Corvin-negyed és a Margit híd, budai hídfő között jár.

A Széll Kálmán tér és a Margit híd, budai hídfő között 4-6 jelzéssel villamospótló busz közlekedik. A pótlóbuszra

o   a Margit híd, budai hídfő felé a Széll Kálmán téren a Dékán utca felé vezető gyalogátkelőhely előtt, a Széna téren és a Mechwart ligetnél pedig az éjszakaibusz-megállóban lehet felszállni.

o   a Széll Kálmán tér felé az a Margit híd, budai hídfőnél a Margit körúton a Török utca kereszteződése előtt, a Mechwart ligetnél és a Széna téren pedig a 960-as busz megállójában lehet felszállni.

A Pál utca (Corvin-negyed) és dél-budai végállomások között továbbra is pótlóbusz jár, Újbuda-központ felé 4-es, a Móricz Zsigmond körtér felé 6-os jelzéssel a BKK korábbi közleményében ismertetett közlekedési rend szerint.

Alternatív eljutási lehetőségek

A belváros felé utazóknak alternatív eljutási lehetőségként áll rendelkezésre

–          Buda külső régióiból a Széll Kálmán teret, illetve a Déli pályaudvart érintve az M2-es metró,

–          a Buda északi és déli része között utazóknak a 19-es és a 41-es villamos,

–          a budai régióból Újbuda-központba, Móricz Zsigmond körtérre érkezőknek az egész nyáron a megszokottnál sűrűbben közlekedő M4-es metró, továbbá

–          a Csepel, Soroksár, Pesterzsébet felől a Boráros térre érkezőknek az egész nyáron szintén a megszokottnál sűrűbben induló 2-es villamos,

–          H5-ös HÉV-en a Margit híd, budai hídfőhöz érkezőknek a Batthyány térig tovább utazva az M2-es metró.

További közösségi közlekedési változások július 6. és szeptember 1. között

A 17-es villamos rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Savoya Park között közlekedik. A Széll Kálmán tér és a Margit híd, budai hídfő között a 4-6 jelzésű pótlóbusz jár, a Margit hídtól pedig a megszokottnál sűrűbben közlekedő 19-es villamossal lehet továbbutazni a Bécsi út / Vörösvári út felé.

A 91-es buszcsalád járataira és a 931-es buszra a Nyugati pályaudvar felé a Margit híd, budai hídfőjénél a villamosmegálló helyett az amelletti buszmegállóban lehet felszállni.

A 4-es és a 6-os villamosok közlekedési rendje augusztus 21. és szeptember 1. között ismét változik majd, ezzel kapcsolatban a BKK később ad tájékoztatást.

Közúti közlekedési változások a Margit körúton

Július 6-tól, szombattól

–          a Margit körúton a Török utca és a Horvát utca között lezárják a forgalom elől a Széll Kálmán tér felé vezető útpálya belső sávját, továbbá az Erőd utca és a Széna tér között mind a Széll Kálmán tér, mind a Margit híd felé vezető útpálya belső sávját. Ezért mindkét szakaszon egy sávon haladhat csak a közúti forgalom. A sávlezárások miatt a Margit híd felől csak egy sávon lehet majd a Török utca kereszteződésben balra kanyarodni, továbbá ideiglenesen a Török utcából is csak egy sávon lesz elérhető a Margit körút: a jobb oldali sáv jobbra kanyarodó sávnak lesz kijelölve a Margit utca felé.

–          ideiglenes buszsávot létesítenek a Tölgyfa utca Bem József utca és Henger utca közötti szakaszán a pótlóbuszok haladásának gördülékenyebbé tétele érdekében.

–          a Kis Rókus utca felől csak jobbra, a Margit körútra lehet majd kanyarodni, a Horvát utcából szintén csak jobbra lehet kanyarodni. A Margit körút felé balra indirekt módon lehet majd haladni a Bem József utca–Tölgyfa utca–Fekete Sas utca–Margit körút útvonalon. A Fekete Sas utcai kereszteződésből csak balra, a Margit körútra lehet majd kanyarodni, a Rómer Flóris utca a Fekete Sas utca felől nem lesz elérhető.

Július 11-től, csütörtöktől a Henger utca Margit körúti torkolati szakaszát a Margit körút felé egyirányúsítják, ezért a Margit körútról a Henger utcába ez idő alatt nem lehet majd jobbra kanyarodni.

 





Source link

x

Az adatai védeleme fontosak számunkra !

2018. május 25-től kezdődően igazodunk az Európai Unió új Általános Adatvédelmi Előírásához (General Data Protection Regulation, GDPR). Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat, mely így bővebb tájékoztatást nyújt Önnek, hogy a  hogyan védi adataidat, és arról is, hogy hogyan élhet az adataihoz fűződő jogaival.

Szeretnénk megkérni Önt, amennyiben továbbra is szeretne tőlünk, a cityfuti.hu oldallal kapcsolatos akcióinkról,híreinkről,újdonságainkról, az Önnek készült személyes ajánlatainkról hírleveleket kapni, ezt írásban is erősítse meg az alábbi linken

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
%d blogger ezt szereti: