Idén is megrendezik a fővárosi bringás felvonulást, az I Bike Budapestet 2019. április 28-án, vasárnap délután és este több fővárosi fő közlekedési útvonal – többek között a Lánchíd, az Andrássy út, a budai és a pesti rakpartok egy-egy részének szakaszos lezárásával. A Margitszigetről induló és a Városligetben véget érő rendezvény idején számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul. Aki a belvárosba tart, vagy a belvárosban közlekedik, annak délután, illetve este érdemes a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalak egyikét választania (az M3-as metró ezen a napon a Lehel tér és Újpest-központ között jár, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között pótlóbusszal lehet utazni). Mielőtt útnak indulnak, érdemes megtervezni utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazással, amely mindig az optimális útvonalat számolja ki. Az I Bike Budapest kerékpáros felvonulással kapcsolatosan további tudnivalók a rendezvény honlapján, illetve a hivatalos Facebook-eseményben olvashatók.

Korlátozások a közúti közlekedésben

A felvonulás miatt április 28-án, vasárnap 15 órától 18:30-ig szakaszosan, a biciklisek elhaladásának idejére lezárják a forgalom elől a Margitsziget, központi út–Árpád híd–Tavasz utca–Árpád fejedelem útja–Üstökös utcai lehajtó–Jászai Mari tér–Pesti alsó rakpart–Közraktár utca–Petőfi híd (Buda irányú útpályáról a villamossínre terelik az autósokat)–Goldmann György téri lehajtó és Bertalan Lajos utcai lehajtó–Budai alsó rakpart–Döbrentei tér–Attila út–Alagút–Clark Ádám tér–Lánchíd–Széchenyi tér–József Attila utca–Deák Ferenc tér–Andrássy út–Hősök tere–Kós Károly sétány–Konrad Adenauer út–Olof Palme sétány–Zichy Mihály út útvonalat.

A fővárosban ezen a délutánon és estén várhatóan jelentősen megnövekszik a kerékpáros forgalom. A rendezvényhez kapcsolódó forgalomkorlátozások miatt érdemes személygépkocsi helyett közösségi közlekedéssel megközelíteni a belvárost. Aki mégis autóba ül, azt a BKK kéri: a kerékpárosokra fordított fokozott figyelemmel és türelemmel vezessen.

Változások a közösségi közlekedésben

A BKK felhívja a kerékpárosok figyelmét a közösségi közlekedési eszközökön történő bicikliszállítás feltételeire: https://bkk.hu/kerekpar-szallitasa-a-bkk-jaratain/.

Április 28-án, vasárnap a fentebb ismertetett útlezárások miatt a közösségi közlekedésben várhatóan az alábbi változásokra kell számítani:

  • A 4-es és a 6-os villamos 15 és 17 óra között nem áll meg a Margitsziget / Margit híd megállóhelyen.
  • Az 5-ös autóbusz 15:20 és 18:20 között a lezárt Attila utat elkerüli. A Pasaréti tér felé tartó buszok a Hegyalja út–Mészáros utca–Attila út módosított útvonalon, az érintett megállóhelyeken megállva közlekednek. A Rákospalota felé tartó buszok a Mikó utca–Krisztina körút útvonalon kerülnek, megállva a Krisztina téren a villamosmegállóban.
  • A 9-es autóbusz 15 és 18 óra között a Margit híd helyett az Árpád hídon és a Váci úton át közlekedik, ezért nem érinti a Flórián tér és a Jászai Mari tér közötti megállókat. A Flórián tér és az Árpád híd M között a 34-es busz megállóiban, a Váci úton pedig az éjszakai járatok megállóiban lehet felszállni a 9-es buszra. Buda felé az autóbuszok nem érintik a Flórián tér megállót.
  • A 15-ös és a 115-ös autóbusz 15:30 és 18:30 között a Kossuth Lajos tértől a Bajcsy-Zsilinszky út–Kiskörút–Üllői út–Nagykörút útvonalon éri el a Boráros teret, ezért a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky út és a Deák Ferenc tér M között a 9-es busz megállóiban, az Astoriánál a metrópótló busz megállójában, a Corvin-negyednél pedig a 923-as busz megállójában lehet felszállni rá. Az Észak-Pest felé közlekedő buszok útvonala nem változik.
  • A 16-os busz 15 és 18 óra között nem közlekedik, a budai Vár közösségi közlekedéssel a Széll Kálmán tér felől, a megszokottnál sűrűbben induló 16A busszal, valamint a Clark Ádám térről a Budavári Siklóval közelíthető meg.
  • A 26-os autóbusz 13 és 18 óra között nem közlekedik.
  • A 29-es autóbusz 15 és 18 óra között a Szentlélek tér H helyett az Óbuda, Bogdáni úti buszvégállomásig közlekedik, a Szentendrei úton, a Pacsirtamező utcán és a Lajos utcán a 9-es busz megállóiban megállva.
  • A 34-es és a 106-os busz 15 óra és 17:30 között Óbuda felé nem áll meg a Margitsziget / Árpád híd, a Szentlélek tér H és a Flórián tér megállóban.
  • A 70-es trolibusz 15:30 és 20 óra között a Városligetet elkerülve, a Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, megállva a 74-es és a 75-ös trolibusz érintett megállóiban.
  • A 105-ös autóbusz 15 és 19 óra között két szakaszra osztva közlekedik: a Gyöngyösi utca M felől a buszok a Mexikói út M végállomásig, az Apor Vilmos tér felől pedig a Déli pályaudvarig közlekednek, a pályaudvarnál a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni a buszokra.
  • A 109-es autóbusz 15:30 és 17:30 között rövidített útvonalon, Óbuda, Bogdáni út és a Zsigmond tér között jár.
  • A 118-as autóbusz 14:30 és 17:30 között a Szentlélek tér H helyett a Bécsi út / Vörösvári út végállomásig közlekedik, a Vörösvári úton a 137-es busz megállóiban megállva. A Bécsi úton a 160-as busz megállójában lehet felszállni a buszra.
  • A 134-es autóbusz 14:30 és 17:30 között a Szentlélek tér H helyett a Flórián tér megállóhelyig közlekedik, ahol a 137-es busz megállójában lehet felszállni rá.
  • A 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz 14:30 és 17:30 között a Szentlélek tér H helyett az Óbuda, Bogdáni úti buszvégállomásig közlekedik, a Szentendrei úton a 9-es busz megállóiban megállva.
  • A 178-as autóbusz 15:20 és 18:20 között a lezárt Attila utat elkerüli. A Naphegy tér felé tartó buszok a Hegyalja út–Csap utca–Aladár utca útvonalon közlekednek, nem érintik a Szarvas tér és a Zsolt utca közötti megállókat, ideiglenes útvonalukon megállnak a 8E busz érintett megállóiban. A Keleti pályaudvar M felé tartól buszok a Mészáros utcától a Krisztina körúton át közlekednek, ezért az Alagút utca helyett a Krisztina téren, a Gellérthegy utca kereszteződése előtt lehet felszállni rájuk.
  • A CITY-troli a Fővám tér irányába a Kossuth Lajos tértől a Bajcsy-Zsilinszky út–Kiskörút–Üllői út módosított útvonalon a Kálvin térig közlekedik, ezért nem érinti a Széchenyi utca és a Fővám tér M közötti megállókat. Ideiglenes útvonalán a 9-es busz érintett megállóiban lehet felszállni rá.

Utazásukat ezen a napon is érdemes előre megtervezni a BKK FUTÁR alkalmazással, amely valós idejű járatinformációk alapján az optimális útvonalat számolja ki úti céljuk eléréséhez.

Budapest, 2019. április 26.

Budapesti Közlekedési Központ





Source link

x

Az adatai védeleme fontosak számunkra !

2018. május 25-től kezdődően igazodunk az Európai Unió új Általános Adatvédelmi Előírásához (General Data Protection Regulation, GDPR). Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat, mely így bővebb tájékoztatást nyújt Önnek, hogy a  hogyan védi adataidat, és arról is, hogy hogyan élhet az adataihoz fűződő jogaival.

Szeretnénk megkérni Önt, amennyiben továbbra is szeretne tőlünk, a cityfuti.hu oldallal kapcsolatos akcióinkról,híreinkről,újdonságainkról, az Önnek készült személyes ajánlatainkról hírleveleket kapni, ezt írásban is erősítse meg az alábbi linken

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
%d blogger ezt szereti: