Előre nem látható közműkiváltások miatt augusztus végére készül el a Balatoni út–Háros utcai körforgalom

Két Balatoni úti kereszteződés közlekedése vált, illetve válik biztonságosabbá a Tanító utcai és a Háros utcai körforgalom megépítésével. A tavaly novemberben kezdődött beruházás részeként az előbbit április óta használhatja a forgalom, utóbbi befejezését azonban előre nem látható közműkiváltási problémák késleltetik. Emiatt a Háros utcánál várhatóan augusztus végén adják át a közlekedőknek az új körforgalmú csomópontot.

A Balatoni út mentén egy, a nyilvántartásoktól eltérő nyomvonalon húzódó vízvezeték áthelyezése vált szükségessé; ennek megtervezése, engedélyeztetése és megvalósítása lassítja az építés előrehaladását. A Háros utca melletti járda elbontásakor egy, a nyilvántartások szerint ugyancsak máshol elhelyezkedő elektromos kábelt találtak a kivitelezők, amelynek áthelyezését szintén el kell kezdeni. Mindkét előre nem látható probléma a terület teljes feltárását követően vált láthatóvá, ezért a Háros utcai körforgalom ezek megoldását követően, várhatóan augusztus végére készül el úgy, hogy már érdemi forgalomkorlátozás nélkül használhassák az arra közlekedők.

Ugyanennek a beruházásnak a keretében hamarosan teljesen elkészül a Tanító utcai körforgalom. Kialakításával párhuzamosan felújították a közvilágítási hálózatot, hamarosan lezárul a zöldfelületrendezés, valamint a víztelenítő rendszer kialakítása. Mind a Tanító utcai, mind a Háros utcai körforgalmú csomópont megépítése a térség biztonságosabb közlekedését segíti elő a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával, a BKK beruházásában.

Budapest, 2019. június 25.

Budapesti Közlekedési Központ





Source link

x

Az adatai védeleme fontosak számunkra !

2018. május 25-től kezdődően igazodunk az Európai Unió új Általános Adatvédelmi Előírásához (General Data Protection Regulation, GDPR). Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat, mely így bővebb tájékoztatást nyújt Önnek, hogy a  hogyan védi adataidat, és arról is, hogy hogyan élhet az adataihoz fűződő jogaival.

Szeretnénk megkérni Önt, amennyiben továbbra is szeretne tőlünk, a cityfuti.hu oldallal kapcsolatos akcióinkról,híreinkről,újdonságainkról, az Önnek készült személyes ajánlatainkról hírleveleket kapni, ezt írásban is erősítse meg az alábbi linken

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
%d blogger ezt szereti: