Index – Belföld – Óriási cirkusz lehet az ülésből, egymásnak eshet a Fidesz és a Tisza
Karácsony Gergelyék több javaslatot is a Fővárosi Közgyűlés elé visznek, az egyik a kormány által indított, kedvezményes lakáshitelt biztosító Otthon Start Program apropóján született. Ebben többek között
- partnerséget ajánlanának a lakásokat építő beruházóknak: „A fővárosi önkormányzati érdekkörbe tartozó, széles értelemben vett közszolgáltatók kiemelten, összehangoltan és soron kívül adják ki a kezelői és tulajdonosi hozzájárulásokat a kiemelt beruházássá nyilvánított lakásépítésekhez – de cserébe elvárjuk, hogy érvényesítsék a Fővárosi Önkormányzat stratégiai dokumentumaiban megfogalmazott, korszerű urbanisztikai szempontokat.”
- Máshogy is segítenék a lakáskínálat bővítését: a vonatkozó rendeletben meghatározott feltételeknek (legalább 250 lakás, amelynek legalább 70 százaléka megfelel a hitelprogram feltételeinek) megfelelő beruházásra alkalmas, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló telkeket nyilvános pályázaton hirdetnék meg értékesítésre. Az értékesítésről szóló döntés a pályázat után értékhatártól függően a Tulajdonosi Bizottság vagy a Fővárosi Közgyűlés hatásköre lenne.
A főpolgármester módosítaná a taxikra vonatkozó szabályozást is, a javaslat szigorúbb alkalmassági feltételeket vezetne be. Előírnák, hogy személytaxi-szolgáltatást csak olyan gépjárművezető végezhessen, akinek legfeljebb nyolc előéleti pont szerepel a közúti közlekedési előéleti pontrendszer nyilvántartásában. Ez a szigorítás közvetlenül hozzájárulna a közlekedésbiztonság erősítéséhez, mivel kizárná a rendszerből azokat a sofőröket, akik „korábbi magatartásuk alapján potenciális veszélyt jelentenek az utasokra és a közlekedés más résztvevőire”.
A javaslat egyik pontja így szól: „Az utasok testi épségének és vagyontárgyainak, továbbá a járművek és a taxisofőrök védelme érdekében indokolt a kép- és hangfelvétel készítésének lehetőségét a taxigépjárművekben is jogszabályban biztosítani. Javasolt a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény olyan irányú módosítása, amely kifejezetten lehetővé teszi, hogy a taxigépjárművekben kép- és hangfelvétel készüljön, és a közterületen történő kép- és hangfelvételek szabályozásához hasonlóan a felvétel felhasználható legyen a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult eljárásban, jogsértés miatt indult más hatósági eljárásban.”
Vitázhatnak a képviselők a Waterfront Lofts nevű óbudai ingatlanfejlesztés második fázisát lehetővé tevő átminősítés megindításáról is, ami kereskedelmi funkció helyett lakóövezetté minősítené az érintett részt.
Szentkirályi Alexandráék a következő ülést a Népligetben tartanák
A Fidesz hét előterjesztést nyújtott be, Szentkirályi Alexandra röviden össze is foglalta az elképzeléseiket:
- „A közösségi közlekedés Budapest mindennapi életének része, működtetése a főpolgármester elsődleges feladata – nem lehet politikai zsarolás eszköze! Felszólítjuk, Karácsony Gergelyt, hogy soha többé ne fenyegetőzzön a közösségi közlekedés önhatalmú leállításával!”
- „A Petőfi híd állapota válságos – haladéktalan felújítás kell! A városvezetés tárgyaljon újra minden forrásfelhasználási tervet, és biztosítsa, hogy a híd felújítása elsőbbséget élvezzen a kevésbé sürgető beruházásokkal szemben!”
- „Budapest dolgozóinak tisztességes bér jár! A közszolgáltatások minősége a munkavállalók megbecsülésén múlik – álljunk ki a budapesti bérmegállapodás mellett, és rögzítsük a költségvetésben a bérek megőrzését és a munkakörülmények javítását!”
- „A gyerekek jogai az elsők! Az önkormányzati épületekben is tiltsunk meg minden olyan propagandaanyag terjesztését vagy rendezvény tartását, amelyek kiskorúak ideológiai vagy szexuális befolyásolására irányul.”
- „A Népliget nem lehet Budapest szégyenfoltja! Javasoljuk, hogy a közgyűlés októberi ülését a Népligetben tartsuk – ez szimbolikus üzenet: a város vezetése nem elbújik a problémák elől, hanem szembenéz velük!”
- „Hozzuk létre Budapest első világszinten elismert cigányzenekarát, amely a főváros hivatalos reprezentatív zenekaraként szolgálja a kulturális és diplomáciai eseményeket!”
- „Védjük meg a rezsicsökkentést! A budapestiek megélhetése nem lehet brüsszeli kísérletezés áldozata – a közgyűlés álljon ki a megfizethető energiaárak fenntartása mellett!”
A Tisza megújítaná a város történelmi épületeit
Kedden a Tisza Párt is közzétette négy előterjesztését:
- „Javasoljuk a bérrollerek és a MOL Bubi éjszakai reakciótesztjének bevezetését, hogy megelőzzük az ittas vezetésekből fakadó baleseteket, és biztonságosabbá tegyük a budapesti éjszakákat.”
- „Egy új programmal szeretnénk a végzős, nagykorú középiskolásokat véradásra ösztönözni. Célunk, hogy a fiatalok megtapasztalják: a véradás nem félelmetes – sőt egy felemelő közösségi élmény is lehet.”
- „Kezdeményezzük Kelenföld közlekedési csomópont rendbetételét: a felelősök kijelölését, azonnali takarítást és állandó közbiztonsági jelenlétet kérünk, és kormányzati döntést sürgetünk a 140 éves Indóház felújítására.”
- „Emellett indítványozzuk Budapest történelmi épületeinek megújítását. A homlokzatok felújítása nem csupán történelmi épületeink pompáját adná vissza – de rendet, biztonságot és gazdasági élénkülést hozna a városnak.”
Vitézy Dávidéknak az Otthon Starttal, a dízel városnéző buszokkal, és a BKK-val kapcsolatban is van javaslatuk
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője így foglalta össze röviden azt a hét javaslatot, amellyel készültek a szerdai közgyűlésre:
- „Az Otthon Start hitelhez kapcsolódó a beruházások csak akkor kaphassanak fővárosi hozzájárulást, ha összhangban vannak Budapest stratégiai céljaival!”
- „Vezessük ki a dízeles hop on-hop off buszokat, legyen minden turistabusz elektromos 2029-től!”
- „A kihasználatlan fedett utasvárókat helyezzük át forgalmas csomópontokra!”
- „Lehessen az összes budapesti nyilvános WC-ben bankkártyával fizetni!”
- „Védjük meg a budapesti középkori és ókori romokat, amik a történelmünk részét képezik!”
- „Szüntessük meg a Rákóczi úton a szabálytalanul, járdán parkoló autókat ezzel növelve a gyalogosközlekedés biztonságát is!”
- „Lássunk tisztán a BKK ügyében, a korábbi távozott vezetők álljanak helyt az általuk okozott károkért!”.
A DK tiszteletdíj-megvonással büntetné az igazolatlanul hiányzó képviselőket
A Demokratikus Koalíció
- szabályozná a fővárosi képviselői tiszteletdíj megvonását igazolatlan távolmaradás esetén. Az előterjesztés aktualitása, hogy az egyik nyári közgyűlés a Fidesz és a Tisza képviselőinek bojkottja miatt határozatképtelen lett.
- Korlátoznák a nehézgépjárművek forgalomban való részvételét a budapesti utakon, munkanapokon 7-9 óra között.
- Javaslatot tesznek a MOHU-MOL RePont üzemeltetési tevékenységének áttekintésére Budapesten.
„Színházi előadás jellegű sárdobálás szintjén lehet a közgyűlés jövő tavaszig”
A Demokratikus Koalíció frakciójából Keszthelyi Dorottya, valamint Déri Tibor kedden háttérbeszélgetést tartott, amelyen lapunk is részt vett. A képviselők leszögezték: „A DK azokkal az ügyekkel próbál foglalkozni, amelyek érdemben érintik a budapestieket és a működéssel kapcsolatosak”.
Déri Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a felügyelőbizottsági és az igazgatótanácsi tagok delegálása továbbra is hiányzik. A nagy frakciók a főpolgármester kérésére ellenére nem delegálnak tagokat, és mások javaslatait sem fogadják el, a képviselő szerint ezzel komolyan veszélyeztetik a fővárosi cégek működését. A háttérbeszélgetésen megtudtuk, a DK-frakció informálisan és formálisan is jelezte már a Tisza felé, hogy annak, aki a budapestiektől felhatalmazást kapott, felelősséget kell vállalnia az intézményekért.
Színházi előadás jellegű sárdobálás szintjén lehet a közgyűlés jövő tavaszig
– vélekedett Keszthelyi Dorottya, hangsúlyozva: „A DK próbál a normalitáson belül maradni, de arra számítunk, hogy a fővárosiak ügye a lehető legkevésbé lesz érdekes, mindenki Tiktok videókat gyárt és nagyokat mond”, miközben a főváros működőképessége továbbra is veszélyben van. Utóbbival kapcsolatban Déri Tibor kiemelte, rá kell bírni a kormányt, hogy folytassa a tárgyalásokat a főváros vezetésével Budapest anyagi helyzetéről.
(Borítókép: A Fővárosi Közgyűlés 2025. június 30-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)