A csak Neva tábornoknak hívott Évariste Ndayishimiye jogot végzett, hírnevet pedig a burundi polgárháborúban szerzett, mikor is egyre feljebb lépdelt a ranglétrán a milíciában. Később volt helyettes vezérkari főnök, a nemzeti olimpiai bizottság elnöke, belügyminiszter és elnöki kabinetfőnök is, a 2020-as választásoknak pedig elég kényelmes pozícióból vághatott neki, a 15 éven át regnáló Pierre Nkurunziza elnök ugyanis őt jelölte meg utódjául.
A szavazáson fölényes győzelmet arató politikus feleségének is van katonai múltja, de dolgozott a nemzeti légitársaságnál és más cégeknél is pénzügyi igazgatóként, manapság pedig előszeretettel vesz részt jó ügyeket célzó kezdeményezésekben – a meddő nők stigmatizálása ellen küzdő, több afrikai ország elnökfeleségét is tömörítő nemzetközi szervezet egyik legaktívabb tagjának is tekinthető, de van saját karitatív alapítványa is a hívő katolikus, hatgyermekes asszonynak. Filantróp szerepvállalása mellett azonban idén más kontextusban is előfordult a neve különböző közép-afrikai médiumokban, melyek szerint a first lady az egyik főszereplője a burundi olajválságnak,
ami már az ország normális működését és gazdasági teljesítményét veszélyezteti.
A helyzet elég bonyolult és már az előző elnök terminusa alatt kezdődött, legyen elég itt most annyi, hogy 2021-ben Neva elnök utasította a központi bankot, hogy csökkentse a devizaellátását az üzemanyagolajat korábban kizárólagosan importáló burundi alapítású regionális cég, az Inter-petrolnak, amely mellett megjelentek a semmiből más magánvállalkozások is, amik azonban sem kereskedelmi kapcsolatokkal, sem szállítóeszközökkel, sem tárolókapacitással nem rendelkeztek. Ez az intézkedés pedig végül súlyos, immár évek óta tartó üzemanyaghiányt és árrobbanást eredményezett.
A kedvezményezett cégek egyike a 2019-ben létrehozott Prestige Investment lett, amelyet az e cikkhez használt írások a first ladyhez kötnek. Mint az Igihe ruandai hírportál írja, forrásaik szerint idén tavasszal a first lady a befolyását latba vetve intézte el egy másik cég vezetőjének letartóztatását, a vállalat ugyanis nemrégiben megelőzte a Prestige-t egy állami üzemanyag-beszerzési pályázaton. A vélekedések szerint ez a lépés tovább súlyosbította Burundi üzemanyagválságát, mivel pont az egyik működőképes beszállítót iktatták ki, a Prestige ugyanis kevésbé tekinthető annak, miután adóelkerülés és korrupció vádjával Tanzánia lefoglalta a szállítmányait. Az ellehetetleníteni kívánt importőr cég vezetőjét, egy ruandai üzletembert azzal vádolnak, hogy szerepet játszott a Prestige árujának lefoglalásában, a lap szerint azonban ez csak ürügy a bebörtönzésére.
Minden jövedelmező szektort az elnöki család irányíthat már
Mivel Burundi tengerpart nélküli ország, a közel-keleti olaj- és a teljes kereskedelem nagy része Tanzánián, Dar-es-Salam kikötőjén keresztül bonyolódik, így fontos a két ország közti jó kapcsolat. Megbízható források szerint azonban Neva elnök visszavonta a Inter-petrol cég importőri engedélyét, hogy utat nyisson felesége vállalkozásának. Az Inter-petrol állítólag a néhai, 2020-ban koronavírusban elhunyt Pierre Nkurunziza elnök és Jakaya Kikwete volt tanzániai elnök közös érdekeltségeként indult. De a két ország közötti feszültség nem is emiatt, hanem az egykori burundi miniszterelnök, Alain-Guillaume Bunyoni tábornok letartóztatásával éleződött ki, aki Nkurunziza halála után Tanzánia érdekeinek helyi védelmezője lett.
Tavaly azzal vádolták meg Bunyonit, hogy meggyőzte a tanzániai kormánypártot, hogy összeesküvést szőjenek a jelenlegi burundi rezsim ellen. Természetesen ezt mindkét fél tagadta, Neva elnök mégis úgy véli, hogy Tanzánia támogatta Bunyoni meghiúsult puccskísérletét. A politikai és a gazdasági krízis kéz a kézben jár, az üzemanyagválság miatt jelentősen romlott a burundi frank árfolyama, a közlekedés, az építőanyagok és az élelmiszerek árai megduplázódtak vagy megháromszorozódtak, az üzemanyagár pedig ötször drágább lett mostanra. Ha egyáltalán van mit tankolni. A mindennapi élet kiszámíthatatlanná vált, az állami olajtársaság gyakran csak az utolsó pillanatban teszi közzé az üzemanyagelosztási listákat az X közösségi oldalon. A gépjármű-tulajdonosok kvóta alapján tankolhatnak, a taxik például heti 20 liter üzemanyagot kaphatnak.
Délután háromkor posztolják a listát, miközben egész nap rossz benzinkútnál álltunk sorban. Ez hol igazságos?
– fakadt ki egy állampolgár.
Az elnöki családdal szembeni elégedetlenség és harag egyre fokozódik így, egyre többen látják úgy, hogy csak saját gazdagodásukra használják fel a nemzet vagyonát. Neva elnököt azzal is vádolják továbbá, hogy monopolizálni akarja a külföldi valuta elérését, amely jelenleg az elnöki hivatal alá tartozó központi bankon keresztül történik. Mindezek fényében egyre többen bírálják azt is, hogy jelen gazdasági helyzetben a first lady továbbra is két kézzel szórja a pénzt és felesleges külföldi utazásokra pazarolja az utolsó amerikai dollárokat is a burundi jegybankból – írja a kelet- és közép-afrikai országokra fókuszáló The Great Lakes Eye hírportál.
„Angeline Gucci” lenne az afrikai Marie Antoinette?
Nem ismeretlen éppenséggel idehaza sem, milyen az, amikor a hatalomhoz közel állók drága ruháit, ékszereit, karóráit és egyéb divatkiegészítőit pellengérezik ki a közösségi médiában. Ugyanez történik a burundi first lady nyilvánosan viselt szettjeivel is, a Facebookon vagy az X-en párosítják a képek mellé a luxusmárkák webshopjaiból letöltött fotókat – és természetesen az árakat is.
A helyi viszonyokhoz képest elképesztő összegek döbbenetet és dühöt váltanak ki a kommentelőkből, a köznyelvben így már csak „Angeline Gucciként” emlegetik az elnök feleségét, aki a firenzei alapítású divatház kreációi mellett előszeretettel viseli a Versace, a Valentino, a Dior és a Burberry márkák ruháit, táskáit és cipőit is többek közt – írja az Ellen Kampire pánafrikai blog. De a first ladynek van egy 20 millió forintos Bulgari és egy 14,5 millió forintos gyémántos Rolex karórája is, és a figyelem középpontjába került az a logós Versace blézer, öv, retikül és szandál is, amely szett összértéke 3 millió forint.
Mentségére legyen mondva, hogy bár Marie Antoinette-hez hasonlítják ezért a fényűzésért, a hírhedt francia királynétól eltérően – aki állítólag a cipőit mindössze egyetlen alkalommal volt hajlandó felvenni – Angeline Ndayishimiye többször használja a luxus divatcikkeket, idén tavasszal pont abban a Gucci-logómintás nadrágkösztümben jelent meg például Tamara Vucic szerb first ladyvel Belgrádban, mint amelyet korábban Brigitte Macron francia first ladyvel találkozván viselt. De ikonikus a burundiak számára az a fotó is, ahol az elnöki pár mindkét tagja egy 750 ezer forintos Gucci dzsekiben feszít.
Ezek a termékek Burundi kontextusában szinte felfoghatatlan szakadékot jelképeznek a kormányzók és a kormányzottak között.
A Világbank adatai szerint Burundi az egy főre jutó GDP tekintetében a világ öt legszegényebb országa közé tartozik, 13 milliós lakosságának túlnyomó többsége mélyszegénységben él, több mint 70 százalékuk kevesebb mint napi 800 forintból. A first lady fényűző életmódja már nemcsak az átlagemberek, hanem a kormánypárti képviselők egy részének szemét is szúrja így, a The Great Lakes Eye szerint a párt felsővezetésében ez mára szakadást eredményezett, egyesek nem szívesen látják már pártrendezvényeken az ország első asszonyát, mint a gőg és a jogtalan gazdagodás szimbólumát.
A World Population Review szerint a burundi államfő bruttó éves fizetése 16 millió forint, ami a jelenlegi elnök hivatalba lépése óta nem változott, a first lady pedig szolgálataiért nem részesül állami díjazásban, ez alapján sokan azt gyanítják, hogy a first ladyhez köthető vállalkozások és civilszervezetek révén finanszírozhatók a luxusköltések. A lap megszólaltatott egy helyi diplomatát is, aki így vélekedik az asszonyról: „Teljesen kicsúszott az irányítás alól. Átvette a vezetést a gazdaság felett, minden kormányzati szerepkörbe beleszól, és ami a legrosszabb, semmi alázat nem szorult belé.”
(Borítókép: Angeline Ndayishimiye burundi first lady megérkezik az amerikai Mezőgazdasági Minisztériumba, hogy találkozzon Alexis Taylor külkereskedelmért és külföldi mezőgazdasági ügyekért felelős miniszter-helyettessel 2023. január 31-én Washingtonban. Fotó: HUM Images / Universal Images Group / Getty Images)

