A 37 hazai gépjárműkárral kapcsolatos igényből 34-et sikerült már lezárni, átlagosan 4,1 millió forintnyi kifizetéssel.

Az M1-es autópályán egy évvel ezelőtt történt tömegbaleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a biztosítók már több mint 140 millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és 170 millió forintot tartalékolnak a további kifizetésekre – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A 2023. március 11-i tömegszerencsétlenségnek egy halálos áldozata és 39 sérültje volt, a 41 érintett gépjármű közül pedig 19 szenvedett totálkárt. A biztosítók és a Mabisz csaknem kilencven gépjármű-, illetve személyi sérüléses igénybejelentést fogadott be.

Az ilyen, az egyetlen helyszínen több mint húsz gépjárművet érintő balesetekre hozták létre több mint tíz évvel ezelőtt a magyarországi biztosítók a törvényi kötelezettségeiket meghaladó, önként vállalt tömeges kárrendezési szabályozásukat. A cél, hogy a balesetben érintettek helyzetét jóval a vizsgálatok lezárulta és a felelősség kérdésének tisztázása előtt jelentős anyagi segítséggel könnyítsék meg.

Elkerülhető lett volna a tömegbaleset az M1-en?

Óriási szerencse és nagy rutin kellett ahhoz, hogy valaki megússza a tömegbalesetet az M1-es autópályán szombat délután. A porvihar aznap többször lecsapott, az útkezelő digitális táblán figyelmeztetett a veszélyre. Ennyi elég? Miért nem lassították a forgalmat?

A tartalékba helyezett összegek elsősorban a személyi sérüléseket érintik, ahol bonyolultabb esetekben a gyógyulás időtartamától függően, az egészségügyi károsodás alapján előállt konkrét igények megfogalmazása hónapokig, akár évekig is elhúzódhat. Előlegeket már ezek az érintettek is kaptak, átlagosan több mint 1,2 millió forintot. Az 52 személyi sérüléssel kapcsolatos igényből ennek értelmében 24-et lehetett eddig lezárni.

A minden esetben vétlen károsultaknak minősülő utasok igényeit a társaságok a gépjármű-felelősségbiztosítási törvény keretei között rendezték, illetve rendezik, tovább növelve a tömegbaleset következtében kifizetett biztosítói végösszeget.

A 37 hazai gépjárműkárral kapcsolatos igényből 34-et sikerült már lezárni, átlagosan 4,1 millió forintnyi kifizetéssel. A jogcím nélküli előlegeket meghaladó vagy más, a tömeges kárrendezési eljárásban meg nem térülő igényeket az eljárások lezárultát követően lehet csak rendezni.