A 4,89 méter hosszú japán SUV egy feltöltéssel ideális esetben közel 500 kilométert képes megtenni.

A Honda tavaly októberben mutatta be legújabb tisztán elektromos hajtásláncú modelljét, az elsősorban az amerikai piacra szánt Prologue-ot, melynek a valós hatótávjára és az árára is fény derült.

A General Motors-féle Ultium platformra épülő szabadidő-autó egy 85 kWh kapacitású akkumulátorból nyeri a működéséhez szükséges energiát, a hatótáv a hivatalos és igen szigorú amerikai EPA-mérések alapján kiviteltől függően 439-476 kilométer magasságában alakul.




A DC-fronton maximum 155 kW-tal tölthető lítium-ion telepbe ideális esetben 10 perc alatt akár 105 kilométernyi hatótáv is „tankolható”.

A szimplamotoros fronthajtású alapmodell 215 lóerős és 320 Nm-os produkciót ad elő, a duplamotoros összkerekes kivitel 292 lóerős teljesítményű, illetve 451 Nm nyomatékú.




A 4,87 méter hosszú és 3,09 méteres tengelytávolságú Honda Prologue 19-21 colos kerekeken gördül, a műszerfalon két darab 11 colos kijelző található. A csomagtér 714-1634 literes.

Az újdonság 48 795 dolláron (17,5 millió forint) nyit az USA-ban, az erősebb hajtású csúcsmodellért pedig alaphangon 59 295 dollárt (21,2 millió forint) kérnek el.




A vállalat első igazi villanyautójaként jegyzett apró Honda e-t nemrégiben vezették ki az európai piacról, a második elektromos modellről, a villanyosított HR-V-nek tekinthető e:Ny1-ről pedig nemrégiben részletes tesztben számoltunk be.




A 4,38 méter hosszú e:Ny1 20,7 millió forinton nyit itthon

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.