Itt a megoldás azok számára, akik esetleg túl visszafogottnak találják a BMW XM Label Redet.

A közelmúltban volt szerencsénk beülni a valaha készült legerősebb sorozatgyártású közúti BMW, az XM limitált szériás Label Red kivitelébe, mely mindössze 500 példányban gyártott modellből most egy új tuningverzió érkezett.

A Larte Design úgy gondolta, hogy a brutálisan erős hajtáslánchoz felesleges lenne hozzányúlni, így ezúttal csak optikai tuningot kapunk.







A tizenhét karbonszálas elemet és egyedi 23 colos könnyűfém felniket felvonultató szett ára közel 20 millió forint.

Az XM Label Red 5,11 méter hosszú, 2 méter széles, 1,75 méter magas és 3,1 méteres tengelytávolságú, a tömege pedig megközelíti a 2,8 tonnát, vagyis még a tisztán elektromos iX-nél is nehezebb.







Az Egyesült Államokban gyártott XM Label „szíve” egy 585 lóerős teljesítményű, illetve 750 Nm nyomatékú 4,4 literes biturbó V8-as benzinmotor, mely egy nyolcfokozatú automata váltón keresztül hajtja a négy kereket, melyek közül alapvetően a hátsókra érkezik több erő.

A hajtásláncnak egy 197 lóerős és 280 Nm-es produkcióra képes villanymotor is a részét képezi. Az összteljesítmény 748 lóerő, a rendszernyomaték kereken 1000 Nm. Az álló helyzetből 100-ra 3,8 másodperc alatt katapultáló SUV végsebessége 250 km/h-ra van korlátozva, de az M Driver’s Package megrendelésével 290 km/h-ra emelhető a limit.

Az XM Label alaphangon 82,2 millió forintba kerül, a limitált szériás XM Label Red pedig 85,9 millió forinton nyit.










Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.