A 2,5 tonnás monstrumok világában már-már hihetetlen, hogy ez a kis sportautó kevesebb, mint 700 kilogrammot nyom a mérlegen.

A budapesti székhelyű KAMM Manufaktur tavaly azzal került be a nemzetközi híradásokba, hogy egy igen izgalmas, mindössze 750 kilogrammos restomodot készített a mára szinte már teljesen elfeledett Porsche 912-ből.

És most itt a Kázmér Miklós által jegyzett magyar manufaktúra legújabb fejlesztése, a teljes karbonszálas karosszériának köszönhetően immár csak 699 kilogramm tömegű 2024-es modellévű új 912c.







Az 1965 és 1969 között készült eredeti modellnél mintegy 300 kilogrammal könnyebb újdonság egyedi karbonfelniket kapott, a tömegeloszlása pedig közel jár az optimális 50:50-hez.

Míg a donorautó mindössze 90 lóerőre képes, addig az ötfokozatú kézi váltós magyar restomod akár 7200-ig elforgatható 2 literes 4 hengeres léghűtéses motorja 190 lóerővel gyötri a hátsó gumikat.




A korábbiaknál jobb aerodinamikai adottságú, modernizált utasterű Porsche részletesen személyre szabható, az ára pedig igen komoly magasságokba hág.

A full karbon KAMM 912c 400 ezer euróba (153,6 millió forint) kerül, mely összeg már a donorautót is magában foglalja, maga az átalakítás pedig 360 ezer eurót (138,2 millió forint) kóstál.

Amennyiben beérjük kevesebb karbonnal akkor 320-360 ezer euróból (122,9-138,2 millió forint) úszható meg a projekt.












Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.