Index – Belföld – Lázár János: Itt az ideje a rendszerváltásnak a közösségi közlekedésben

általa megosztva admin
Kategória:


Lázár János építési és beruházási miniszter a közösségi oldalán arról számolt be, hogy szerdán egy konkrét cselekvési programot mutatott be a kormánynak, arról, hogy miként tenné ingyenessé a közösségi közlekedést a 65 év felettieknek és a 14 év alattiaknak az egész ország területén.

Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformján dolgozom a munkatársaimmal a minisztériumban és a MÁV-VOLÁN-csoportnál. A célom az, hogy 65 év felett és 14 év alatt ingyenesen utazhasson mindenki Magyarországon. Ezzel a közösségi közlekedés nyertesévé tehetünk minden magyar családot

– fogalmazott Lázár János a hivatalos Facebook-oldalán.

Hozzátette, hogy a közlekedést a legsérülékenyebb társadalmi csoportok számára is ingyenessé tenné, például a fogyatékkal élőknek, és az eddigieknél több segítséget akar adni a közalkalmazottak, például a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók utazásához.

Többet adni, kevesebbért és sokkal egyszerűbben, mint a Kádár-rendszerből örökölt bonyolult, legalább 65-féle jogcímre épülő, elavult tarifarendszerrel. Itt az ideje a rendszerváltásnak a jegyek és bérletek terén is

– jelentette ki.

„Az első csatát megnyertük. Az előterjesztést december 19-én tárgyalja újra a kormány. Csapataim harcban állnak” – írta.

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.